Kalotaszegi fafaragás

magyar népművészeti ág

A kalotaszegi fafaragás tanulmányozásában és megismertetésében sokat köszönhetünk Malonyai Dezsőnek, akinek ötkötetes Magyar Nép Művészete című művének I. kötete teljes egészében Kalotaszeggel foglalkozik.

Magyarvalkói fejfák
Körösfői motívumok
Magyarvalkói homlokzat
Magyargyerőmonostori persely

Malonyai egyik megállapítása szerint: „ritka az olyan kalotaszegi gazda, aki ne maga készítené gazdasági eszközeit, a díszítő faragáshoz meg a legtöbb ember ért. Akad a hímes utcaajtónak is mestere, rendesen minden faluban… Egy-egy faluban olyan földművesre találunk, aki az esztendő felében (télen) mesterségszerűen bútorkészítéssel foglalkozik, s bizonyos stílust ad az egész vidék holmijának.” Művével megelőzte korát, felismerte a népművészet óriási és érdekes, hogy a néprajz csak később, az 1930-as években fordult a faragott alkotások felé. Kalotaszeg másik jeles tanulmányozója és ismertetője Jankó János volt, aki Kalotaszeg magyar népe című néprajzi tanulmányában ugyancsak kitért a fafaragásokra.

A kalotaszegi fafaragás támogatója és szervezője volt Gyarmathy Zsigmond és felesége Hory Etelka. Gyarmathynak szerepe volt az ország első gyermekjáték-készítő tanműhelyének megalapításában, amely 1879 tavaszán kezdte meg működését Bánffyhunyadon. A faragó szakiskola időtartama 3 év volt, az oktatással párhuzamosan termelő munka is folyt. Az 1879-es székesfehérvári ipari kiállításon a bánffyhunyadiak ezüstérmet nyertek, termékeiket Budapesten, Bécsben és Csehországban is árusították. 1886-ban megszűnt ugyan a tanműhely, de a végzett faragók tovább adták tudásukat. Egyre többen sajátították el az esztergályozást, az asztalosmesterséget és a faragást. Mindez kiemelte a lakosságot a földműves társadalom köréből. Elmondhatjuk, hogy a 19. század végén és a 20. század elején a kalotaszegi fafaragás a virágkorát élte. A ház-, csűr-, kútkáva-, és kapuépítkezésen kívül, minden bútort, használati tárgyat faragványokkal díszítettek. A háztartásokban használt guzsalyakat, fonó orsókat, rokkákat, mángorlókat, kazettákat, titkos dobozokat, sulykokat, kapatisztítókat, gyermekjátékokat, majd sakk-készleteket fafaragók „díszítették fel”.

A kalotaszegi fafaragásnak két központja Körösfő és Magyarbikal volt. A körösfőiek - a bánffyhunyadi műhelyben tanultak hatására a „karcolva díszítés”-t alkalmazták, a bikaliak a hagyományos, ún. mélyfaragást használták. A körösfőiek barnára vagy sötétre pácolt felületre „hímezik” a motívumokat. Az ily módon előállított termékek (kazetták, asztalkák, kis székek stb.) könnyen felismerhetők a piacokon. 1895-ben megkezdődött Bánffyhunyadon a körösfői faragott bútorok árusítása. Gyarmathy Zsigmond javaslatára erre Supka László helybeli kereskedő vállalkozott. 1898-ban Körösfőn már 15 család foglalkozott faragott bútorok készítésével; évente átlag 150 bútor készült el. A Supka által kiállított kalotaszegi bútorok az 1896. évi millenniumi és az 1897-es Magyar Kereskedelmi Múzeum háziipari kiállításán nagy sikert arattak.

Ilyen előzmények után jelent meg Kalotaszegen Kós Károly, aki egész életét ennek a tájegységnek szentelte. Ő volt a magas, zsindellyel fedett faházak, udvarházak, óriás tornácos csűrök, karcsú festői fiatornyos templomtornyok, haranglábak, a faragott festett kapuk és temetők fejfáinak szorgalmazója a megtartásra és rajzban való megörökítője. „Mindez az ázsiai géniusz alkotása már. Mintha az ősi puszták bőr-, és nemezsátrait állították volna elő fából. És pálmát, rózsát, szegfűt, tulipánt, csillagot és napot, oroszlánt és tigrist hímeznek a fára és kopjafát szúrnak a halott fejéhez és kendős zászlót. Mintha csak az anyag változott volna meg, és változtatta volna meg a megmunkálás módját és a motívumokat.” - írta.

Az 1940-es évek elején Kalotaszeg falvaiban feltűnt egy tehetséges rajztanár és néprajzkutató, Csete Balázs, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a kalotaszegi fafaragás tanulmányozásában. 1942 és 1944 között fáradhatatlan szorgalommal rajzolta le Kalotaszeg falvaiban az utcaajtókat, a templomokat, a temetőkben a fejfákat.

A hatágú csillagformaként jelentkező rózsa motívumok hihetetlenül gazdag változatossággal rajzolták nemcsak az utcaajtókra, hanem a sulvkokra, a kapatisztítókra, a kisszékekre és az orsónehezítő karikákra is. A rózsamotívumok közé idővel mind több és több más növényi elem is került, mind naturális, mind stilizált formában: tulipánok, szegfűk, különféle levelek (szőlő, csertölgy, bükk, rózsa), bimbók, gyümölcsök (szőlő indával, körte, cseresznye, makk).” A tulipán a népi ornamentikában a magyarság jelképe, ugyanakkor a szerelemé is.

Bánffyhunyadon a hagyományőrző fafaragást ma Kudor István fafaragó művész is folytatja. Bejárta Kalotaszeg falvait és felleltározta a talált motívumkincseket. Vázlatfüzetében 336 forgóminta, 200 szélminta és 180 virágmotívum rajza látható. Szerinte a kalotaszegi díszítőművészet egyedi, sajátos és bárhol felismerhető motívumkincsét Ázsiából hozta magával a magyarság és anyagában, formavilágában, motívumkincsében a hagyományőrző kalotaszegi fafaragás levezethető az ősi magyar gyökerekből.

Források szerkesztés

Kalotaszeg és környéke, EKE Kolozsvári Osztálya, 2004