Kalotaszentkirályi református templom

Kalotaszentkirály már a 13. századtól mint egyházas hely, a Kalathai főesperesség fontos települése. Zentelkét az oklevelek 1291-ben mint Mater Ecclesiát említik.

Kalotaszentkirály református temploma

Története és leírása szerkesztés

A szentkirályi templom a 13. században épült csúcsíves stílusban, bár egyes feltételezések szerint már a 12. században is állt.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a hegyekből lezúduló havasiak mindkét települést porig égették és a tűzvész idején leégett a templom is. 1850-ben készült el az új templom a régi épület néhány épen maradt részének beépítésével (15. századi szentély, 1762-ben épült torony).

Az épületét 1926-ban újították fel, az ajtó és ablakkeretek átalakítása is ekkor történt, csupán a nyugati ajtó kőkeretét hagyva az utókorra.

A templom három harangja közül a legkisebb 1800-ban, míg a legrégebbi 1481-ben készült, ez utóbbi templomkertben tekinthető meg egy nemrégiben faragott kis haranglábon. Az orgonát Kolonics István építette 1876-ban. A szószék fölött elhelyezett koronát gróf Bánffy Miklós ajándékozta a templomnak, a papné székét pedig Jósika Sámuelné.

1994-ben az Illyés Közalapítvány támogatásával kazettásították, 220 kazetta készült kalotaszegi motívumokkal díszítve, mindegyik egyedi módon megfestve.

Képgaléria szerkesztés

Források szerkesztés

  • Horváth Zoltán György – Gondod Béla: Kalotaszeg középkori templomai a teljesség igényével (Romanika kiadó, 2006.)
  • Várady Péter – Borbély Anikó: Erdély magyar templomai – Kalotaszeg (Unikornis kiadó, 1991)
  • Kalotaszentkirály honlapja

Külső hivatkozások szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Kalotaszentkirályi református templom témájú médiaállományokat.