Főmenü megnyitása

Kanada közlekedési hálózatát a vasúti, közúti, vízi és légi közlekedés alkotja.

A gazdaság nagymértékben függ a nyersanyagok kitermelésén és kivitelén: emiatt, és az ország méretéből adódóan is, óriási, szövetségi szinten felügyelt, közlekedési rendszere van Kanadának, több mint 1,4 millió kilométer közúttal, 10 nagy nemzetközi reptérrel és 300 kereskedelmi kikötővel melyeken keresztül elérhető a Csendes-, Atlanti-óceán, a Jeges-tenger, ahogy a Nagy-tavak és a Szent Lőrinc-vizíút is.[1] 2005-ben a szállítási szektor az országGDP-jének 4,2%-át tette ki, míg az óriási bányászati, gáz- és olajkitermelő iparág csak a 3,7%-át.[2]

A közlekedés biztonságát és irányítását szövetségi szinten a Kanadai Közlekedési Minisztérium szabályozza.

TörténeteSzerkesztés

Vasúti közlekedésSzerkesztés

 
VIA Rail Canada szerelvény

Kanada teljes vasúthálózata 49 422 km, melyből mindössze 129 km villamosított. A hálózat nagy része normál nyomtávú (1435 mm), ezalól csak az elszigetelt hálózatok képeznek kivételt (ipari, bányászati, erdészeti vonalak).

Vasúti társaságokSzerkesztés

Kanada három legnagyobb vasúti társasága:

Közúti közlekedésSzerkesztés

 
Kanada főúthálózata

Kanada teljes közúthálózata 1 042 300 km, melyből 415 600 km burkolt, 626 700 km pedig burkolatlan. Az autópályahálózat hossza 17 000 km.

Vízi közlekedésSzerkesztés

 
Churchill (Manitoba) kikötője

Kanada vízi közlekedése a tengeren, valamint a 3000 km hosszúságú belföldi vízihálózaton (csatornák, folyók, tavak) zajlik. Fontosabb kikötők:

CsővezetékekSzerkesztés

Kanada csővezeték-hálózatán szállítják a kitermelt kőolaj-, illetve földgázmennyiség, valamint a finomított kőolaj nagy részét. Nyers- és finomított kőolaj szállítása: 23 564 kilométeren. Földgáz szállítása: 74 980 kilométeren.

Légi közlekedésSzerkesztés

 
Az Air Canada egy Airbus A330-300-as repülőgépe

Kanada légi közlekedése fejlett. A repülés biztonságát a Canadian Air Transport Security Authority állami szervezet ellenőrzi.

RepülőterekSzerkesztés

Kanadában 1444 repülőtér található, melyből 1117 szárazföldi, 327 pedig vízi repülőtér. Tartományonként:

Nagyobb nemzetközi repülőterekSzerkesztés

  • Torontoi Pearson Nemzetközi Repülőtér
  • Vancouveri Nemzetközi Repülőtér
  • Montréali Pierre Elliott Trudeau Nemzetközi Repülőtér
  • Calgary Nemzetközi Repülőtér
  • Edmontoni Nemzetközi Repülőtér
  • Ottawai Macdonald-Cartier Nemzetközi Repülőtér
  • Winnipegi James Armstrong Richardson Nemzetközi Repülőtér
  • Halifaxi Stanfield Nemzetközi Repülőtér

Lásd mégSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Transportation in Canada. Statistics Canada. [2008. április 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 26.)
  2. An Analysis of the Transportation Sector in 2005 (PDF). Statistics Canada. [2007. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 27.)

FordításSzerkesztés