Karakál

emlősfaj

A karakál (Caracal caracal), más néven sivatagi hiúz egy közepes termetű, Afrikában és Délnyugat-Ázsiában élő macskaféle. Bár nem közeli rokona a hiúzoknak, hegyes, pamacsban végződő füle és viszonylag rövid farka nagyon hasonlóvá teszi hozzájuk. A DNS-vizsgálatok alapján megállapították, hogy legközelebbi rokona a szervál (Leptailurus serval) és az afrikai aranymacska (Caracal aurata).

Infobox info icon.svg
Karakál
Caracal National Zoo Washington.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Alcsalád: Macskaformák (Felinae)
Nem: Caracal
Faj: C. caracal
Tudományos név
Caracal caracal
Schreber, 1776
Szinonimák
  • Felis caracal
Elterjedés
Caracal distribution.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Karakál témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Karakál témájú médiaállományokat és Karakál témájú kategóriát.

A karakál török eredetű szó, jelentése: fekete fül.

Rendszertani helyzete, alfajaiSzerkesztés

A karakálnak jelenleg az alábbi 3 alfaját ismerik el:[1]

A karakált Johann Christian Daniel von Schreber írta le Felis caracal néven 1776-ban. 1843-ban John Edward Gray brit zoológus alkotta meg a Caracal nemet, és ide sorolta át a karakált.[2] Hosszú ideig neme egyetlen fajának tartották, újabban azonban az afrikai aranymacskát (amelyet korábban az önálló Profelis nembe soroltak) is a Caracal nembe sorolják.[3][4]

ElterjedéseSzerkesztés

A karakál elterjedése Afrika nagy részére kiterjed, csak a nedves közép-afrikai erdőterületeken és Közép-Szaharában, az Arab-félszigettől Törökországon és Iránon át az Aral-tóig és Északnyugat-Indiáig, valamint Délnyugat-Ázsiából hiányzik. Az elterjedés nagy részén csak csekély a populáció létszáma, és egyes régiókban rendkívül ritka fajnak számít, azonban a dél-afrikai Cape tartományban gyakori.[5]

MegjelenéseSzerkesztés

A karakál karcsú, közepes termetű macskaféle, robusztus testalkattal, rövid pofával, hosszú szemfogakkal és pamacsos fülekkel.[6][7] Teste vörösesbarna-homokszínű, foltok nélkül (a kölykök még foltosak). A füle fekete, álla, torka és hasa fehér. Felső ajkát nagy, fekete folt tarkítja, és orra szélétől a szeméig is fekete sáv húzódik. Rövid szőre szorosan testére simul. Fülén a szőrpamacs dúsabb és hosszabb, mint a hiúzokén.

Igen karcsú, a lába meglehetősen hosszú. Marmagassága 38–50 centiméter, testhossza 60–91,5 centiméter, farka rövid (23–31 centiméter). Testtömege 6–19 kilogramm.[8]

Életmódja, élőhelyeSzerkesztés

Magyar neve (sivatagi hiúz) némileg félrevezető, ugyanis a kimondottan sivatagos területeket kerüli. A legszívesebben olyan félsivatagokban, szavannákon, bozótosokban, felföldi területeken tartózkodik, ahol a fialáshoz is megfelelő rejtekhelyet (sziklaüreget vagy dús aljnövényzetet) talál. Általában jobban kedveli a nyíltabb terepeket, mint a legtöbb macskaféle, de jobban szereti a fás, bokros vagy sziklás helyeket. Élőhelyén korábban számos gazellafaj előfordult, amelyek populációja azonban erősen lecsökkent; emiatt a karakál manapság inkább nyulakra és juhokra vadászik.[9]

Rendszerint egyedül jár, bár megfigyeltek már kisebb csoportokat is. Territoriális; területének határát vizeletével jelöli ki.

Többnyire éjszaka aktív, de időnként nappal is vadászik. Hosszú hátsó lábainak köszönhetően gyorsan fut; a rövidebb sprintekben gyorsabb, mint más nagyobb macskafélék. Ideje nagy részét a talajszinten tölti, bár kiválóan mászik és ugrik (akár 3 m magasra is). Elsősorban rágcsálókkal, madarakkal és kisebb antilopokkal táplálkozik, de gyakran elkapja az alacsonyan repülő madarakat is. A baromfiudvarba beszabadulva nagy károkat okozhat. Zsákmányát olykor a leopárdokhoz hasonlóan fákon rejti el, hogy később fogyaszthassa el a maradékot. A nappalt árnyékban, gyakran földimalacok elhagyott üregében tölti. Ha megriasztják, általában menedékhelyet keres: nyílt terepen mozdulatlanul lefekszik, szőrzete miatt így alig látható.[10] A nagyobb zsákmányt, például az antilopokat és bóbitásantilopokat egy célzott torokharapással megfojtja, míg a kis prédákat, mint a nyulakat és az egereket, általában nyakharapással öli meg.[11]

SzaporodásaSzerkesztés

A karakál egész évben párzóképes. A nőstény 69-78 napos vemhesség után 1-6 kölyköt hoz a világra. A kölykök 10 nap után nyitják ki szemüket. 10-25 hétig szopnak, és nagyjából egyéves korukig maradnak anyjukkal.

Az ivarérettséget 12-16 hónaposan éri el.

Természetvédelmi helyzeteSzerkesztés

 
Vadászó karakál a Serengeti Nemzeti Parkban

Az ázsiai alfajok a CITES I. függelékében szerepelnek (a háziszárnyasokat féltő gazdák irtják őket), míg a faj maga a II.-ban kapott helyet. Az észak-afrikai alfaj állománya számottevően ritkult az utóbbi időben. A csökkenő példányszám ellenére nagy elterjedési területe garantálni látszik a faj jövőjét.

FelhasználásaSzerkesztés

Könnyen szelídíthető, ezért (főleg régebben) Iránban és Indiában vadászatra idomították.

Kedvelt állatkerti faj; Magyarországon a Miskolci Állatkertben látható. Fogságban akár 17 évig is elélhet.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kitchener, A. C.; Breitenmoser-Würsten, C.; Eizirik, E.; Gentry, A.; Werdelin, L.; Wilting, A.; Yamaguchi, N.; Abramov, A. V.; Christiansen, P.; Driscoll, C.; Duckworth, J. W.; Johnson, W.; Luo, S.-J.; Meijaard, E.; O’Donoghue, P.; Sanderson, J.; Seymour, K.; Bruford, M.; Groves, C.; Hoffmann, M.; Nowell, K.; Timmons, Z. & Tobe, S. (2017) "A revised taxonomy of the Felidae: The final report of the Cat Classification Task Force of the IUCN Cat Specialist Group" Cat News (Special Issue 11): 62−63.
  2. Gray, J. E. (1843). "The Caracal". List of the specimens of Mammalia in the collection of the British Museum. London: The Trustees of the British Museum. p. 46.
  3. "Caracal aurata"
  4. Laila Bahaa-el-din, Philipp Henschel, Thomas M. Butynski, David W. Macdonald, David Mills, Rob Slotow & Luke Hunter: The African golden cat Caracal aurata: Africa's least-known felid. Mammal Review. Band 45, Ausgabe 1, Seiten 63–77, Januar 2015, DOI: 10.1111/mam.12033
  5. Sunquist, S. 39
  6. Nowak, R. M. (1999). "Caracal". Walker's Mammals of the World (Sixth ed.). Baltimore, Maryland, US: Johns Hopkins University Press. pp. 810–811. 978-0-8018-5789-8
  7. Estes, R. D. (2004). "Caracal". The Behavior Guide to African Mammals: Including Hoofed Mammals, Carnivores, Primates (Fourth ed.). Berkeley, California, US: University of California Press. pp. 363–365. 978-0520-080-850
  8. Nowak, Ronald M. Walker's Mammals of the World. JHU Press, 810. o. (1999). ISBN 0-8018-5789-9 
  9. Sunquist, S. 38
  10. Sunquist, S. 40
  11. Sunquist, S. 41

ForrásokSzerkesztés