Wikipédia

I. Karlmann frank király

frank király
(Karlmann austrasiai király szócikkből átirányítva)

I. Karlmann (Soissons, 751. június 28. – Samoussy, 771. december 4.) a frankok királya volt 768-tól 771-ben bekövetkezett haláláig. Kis Pipin, az első Karoling király és felesége, Laoni Bertrada kisebbik fia, Nagy Károly öccse volt.

I. Karlmann
Karlmann denariusa
Karlmann denariusa
Frank király
Uralkodási ideje
768 – 771. december 4.
ElődjeKis Pipin
UtódjaNagy Károly
Életrajzi adatok
UralkodóházKaroling-ház
Született751. június 28.
Soissons
Elhunyt771. december 4. (20 évesen)
Samoussy[1]
NyughelyeSaint-Denis-székesegyház
ÉdesapjaMartell Károly
ÉdesanyjaChrothrudis
Testvére(i)
HázastársaGerberga
GyermekeiPippin
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Karlmann témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Karlmannt (751-771) a Saint-Denis-i apátságban temették el Ermentrude mögé

Élete szerkesztés

Karlmann szerencsétlenségére a frank történelem két nagy alakja, Kis Pipin és Nagy Károly árnyékában élt és az utókor is ehhez a két személyhez viszonyítja leggyakrabban, amikor "félénk, önsajnálattal teli és hiú" személyként ábrázolják a történészek.[2] Kevés tényszerű információ maradt fenn életéről és személyiségéről, kivéve amikor élete egyes mozzanatai közösek apjával vagy bátyjával.

Hároméves korában, 754. július 28-án apjával és bátyjával együtt a frankok királyává és Róma patriciusává kente fel II. István pápa, aki apja segítségét akarta biztosítani Aistulf longobárd király ellen.[3] Pipin halála után bátyjával közösen örökölte a frank birodalmat, illetve annak nyugati felét, Austrasia királyságát. Karlmann udvara Soissons-ban rendezkedett be és onnan igazgatta birtokait: Párizst és környékét, a Francia-középhegység térségét, Languedoc, Provence, Burgundia hercegségeket, Austrasia déli részét, Elzászt és Alemanniát. Ezeket a területeket a király személyén kívül kevés szál kötötte össze, és bár bátyja, Nagy Károly királyságánál könnyebben lehetett megvédelmezni, de kevesebb jövedelme is származott belőle.[4]

A történészek megegyeznek abban, hogy Karlmann és Nagy Károly nem szerették egymást, de ennek okait nem sikerült feltárni. Elképzelhető, hogy mindkét testvér apjuk jogos örökösének tartotta magát - Károly, mint az idősebb gyermek, Karlmann, mint Pipin legitim gyermeke (ennek oka, hogy egyes vélemények szerint Károly házasságon kívül született)[5] Mindenesetre amikor Pipin felosztotta birodalmát fiai között, ez már csak tovább fokozta a korábban is meglévő ellentéteket és mindketten úgy érezték, hogy apjuk megfosztotta őket jogos örökségüktől.[5]

Karlmann uralkodása rövid és gondterhes volt. A két testvér közösen uralkodott Aquitánia hercegsége felett, ahol Pippin halálát követően felkelés tört ki. Károly 769-ben sereget vezetett a hercegségbe a felkelés megfékezésére. Karlmann, saját serege élén, bátyja segítségére vonult, de Montcour-nál, Poitiers közelében összeveszett vele és otthagyta.[6] A történészek véleménye szerint Karlmann megpróbálta aláásni Károly tekintélyét és meggyengíteni hatalmát, hiszen az utóbbit jobban veszélyeztette a felkelés. Azonban Károly sikerrel verte le a lázadókat, míg Karlmann magatartása visszatetszést keltett a harcos frank nemesurak körében.[7]

A két testvér között annyira megromlott a viszony, hogy anyjuknak, Laoni Bertradának kellett közvetíteni közöttük. Azonban Bertrada is inkább Károlyt részesítette előnybe, hiszen hátralevő éveit udvarában töltötte, Karlmannal szemben.[8]

770-ben Bertrada megpróbálta összebékíteni két fiát. A húsvétot Károllyal töltötte Liège-ben, majd meglátogatta Karlmannt, aki ekkor Seltz városában tartózkodott. A látogatás pontos célja nem ismert, elképzelhető, hogy csak a gyanúját akarta elaltatni vagy tényleg arra akarta rávenni, hogy Károllyal kibéküljön – de az év végére Károly teljesen bekerítette öccsét. Anyja ugyanis Itáliába utazott és visszafelé feleséget hozott Károlynak Desiderata személyében, aki Desiderius longobárd király lánya volt. A longobárd királyság Karlmann birtokaitól keletre feküdt és a házasság révén Károly és Desiderius szövetséget létesített. Bertrada emellett megszerezte Károlynak III. Tasziló bajor herceg támogatását is, akit még apjuk ültetett a bajor trónra. Bertrada még a pápa támogatását is megpróbálta megszerezni és rávette Desiderata-t, hogy mondjon le bizonyos területekről a pápai állam javára. II. István pápa azonban továbbra sem támogatta a baráti frank uralkodó és a pápák ellenségének tartott longobárdok szövetségét.[9]

Bár Károly házassági szövetsége a frank birodalom szempontjából előnyös volt, de mindenképpen fenyegetést jelentett Karlmann személyére nézve. Mivel jelentős támogató nélkül maradt, megpróbálta bátyja lépéseit ellene fordítani és felajánlotta segítségét a pápának a longobárdok elleni harcban. Titkos tárgyalásokat kezdett a pápai udvar egyik prominens személyiségével, Primicerius Kristóffal, aki a lombardok ellensége volt, de utóbbinak a pozícióját jelentősen meggyengítette a frank-longobárd közeledés és nemsokára Desiderius meggyilkoltatta. Karlmann helyzetét csak az mentette meg, hogy Károly váratlanul kitagadta feleségét, és Desiderius kénytelen-kelletlen szövetségre lépett Karlmannal.[10]

Karlmann 771. december 4-én váratlanul meghalt Villa de Samoussy nevű birtokán. Bár halála hirtelen volt és Károlynak kedvezett, mégis visszavezethető természetes okokra (a történészek váratlan és erős orrvérzésre gyanakodnak).[11] Halála előtt közte és bátyja között a feszültség majdnem fegyveres összecsapásban robbant ki, mindenesetre Károly életrajzírója, Einhard ennek tulajdonítja Karlmann lépéseit.[12]

A reimsi katedrálisban temették el, de a 13. században áthelyezték maradványait a párizsi Saint-Denis-i apátságba.

Családja és leszármazottai szerkesztés

Karlmann felesége a források szerint gyönyörű frank nemesassony, Gerberga volt. III. István pápa szerint Gerbergát, csakúgy mint Károly ágyasát, Himiltrudet, Kis Pipin választotta ki fia számára.[13] A házasságból két gyermek ismert:

  • Pipin (770 - 774 után), Karlmann idősebbik fia és örököse.[14] Mindenesetre férje halála után Gerberga arra számított, hogy fia foglalja el a trónt és nagykorúságáig ő uralkodik, mint régens. Azonban Karlmann támogatói – unokaöccse, Adalhard, Fulrad, a Saint-Denis apátja és Warin gróf – ellene fordultak és Károlynak ajánlották fel Austrasia trónját és területeit, amit ő habozás nélkül elfogadott.[15] Gerberga ekkor elmenekült („minden ok nélkül” - Einhard szerint)[16] fiaival és Autchar gróffal Desiderius udvarában kért menedéket, aki azt követelte I. Adorján pápától, hogy Karlmann fiait kenje fel a frankok királyának.[17] Gerberga menekülése és Desiderius követelése éppen az ellenkező hatást érte el, hiszen Károlynak lépnie kellett a Karlmann fiai jelentette fenyegetés ellen: bevonult Itáliába és elfoglalta a Lombard Királyságot. Desideriust családjával együtt elfogták, fejüket leborotválták és száműzetésbe kényszerítették őket. Gerberga és fiai sorsa nem ismert, de feltételezhető, hogy Desideriushoz hasonlóan kolostorokba vagy szerzetesrendekhez adták őket.[18]
  • ismeretlen gyermek (? - 772 után). Létezése csak onnan ismert, hogy a korabeli források feljegyezték anyja menekülését "két fiával".[19]

Érdekes, hogy nehéz kapcsolatuk és öccse birtokainak elfoglalása ellenére Károly második törvényes fiát róla nevezte el. Ez, talán, egy nyilvános gesztus volt öccse, a fiú nagybátyja emlékére, valamint hogy elfojtson bármilyen szóbeszédet Karlmann gyermekeinek sorsával kapcsolatban. Ha így is volt, 781-ben Károly fiát átnevezte Pipinnek.[20]

Források szerkesztés

  • Fouracre, Paul. "The Long Shadow of the Merovingians" in: Charlemagne: Empire and Society, ed. Joanna Story. Manchester University Press, 2005. ISBN 0-7190-7089-9.
  • Európa ezer éve: A középkor. Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2004. ISBN 963-389-820-X
  • Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy weboldalán [1] elérhető

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ La Préhistoire des Capétiens, 185-186
  2. ↑ Thorpe, Lewis (Translator), Two Lives of Charlemagne, p.5
  3. ↑ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.44
  4. ↑ Riche, Pierre, The Carolingians, 85
  5. ↑ a b Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.62
  6. ↑ Collins, Roger, Medieval Europe
  7. ↑ McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, p.64; Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne
  8. ↑ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne
  9. ↑ Davis, Raymond (Editor), The Lives of the Eighth Century Popes, 102-103 n.76; Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, 64-65; McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, pp.64-65; Collins, Roger, Early Medieval Europe, 279
  10. ↑ McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, 65
  11. ↑ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, p.70; "Cathwulf, Kingship, and the Royal Abbey of Saint-Denis", by Joanna Story, Speculum
  12. ↑ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, 70
  13. ↑ Dutton, PE, Carolingian Civilisation: A Reader, p.25
  14. ↑ Davis, Raymond (Editor), The Lives of the Eighth Century Popes, 102 n.76
  15. ↑ Riche, Pierre, The Carolingians, 86
  16. ↑ Einhard, The Life of Charlemagne, in Dutton, PE, Carolingian Civilisation: A Reader, 29
  17. ↑ Riche, Pierre, The Carolingians, 97
  18. ↑ Chamberlin, Russell, The Emperor Charlemagne, 75.
  19. ↑ "cum duobus filiis". Annales Lobienses 771, MGH SS XIII, p. 228.
  20. ↑ McKitterick, Rosamond, The Frankish Kingdoms under the Carolingians, 65.


Előző uralkodó:
Kis Pipin
Frank király
768 – 771		 
 Következő uralkodó:
Nagy Károly
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=I._Karlmann_frank_király&oldid=25708245”