Keleti Juliska

magyar énekesnő

Keleti Juliska (Miskolc, 1885. augusztus 4.New York, 1972. január 1.) énekesnő.

Keleti Juliska
Riza grófnőként a Tatárjárás című darabban (Strelisky Sándor felvétele)
Riza grófnőként a Tatárjárás című darabban
(Strelisky Sándor felvétele)
Született 1885. augusztus 4.
Miskolc
Elhunyt 1972. január 1. (86 évesen)
New York
Állampolgársága
Foglalkozása
A Wikimédia Commons tartalmaz Keleti Juliska témájú médiaállományokat.

PályafutásaSzerkesztés

Színpadra lépett 1901. október 1-én, Krémer Sándor társulatánál. Ezután a Magyar Színházhoz szerződtették, majd amikor Beöthy László drámai színházat csinált a Magyar Színházból, Keleti Juliska jobb szerződés híján a Bonbonniére-kabaréhoz szerződött és annak kis szinpadáról is csakhamar meghódította a közönséget. A Vígszínházban ő játszotta Kálmán Imre első operettsikerében, a Tatárjárásban Riza grófnőt, és olyan sikere volt e szerepével, mint Kornai Bertának Mogyoróssy önkéntessel. Nem sokkal vígszinházi szereplése után – budapesti sikere és népszerűsége dacára – kiment Amerikába és amerikai színésznő lett. A legelőkelőbb tengerentúli színpadokon játszott, Magyarországra már csak döntő sikereinek híre érkezett meg. 1924. augusztus 23-tól a Fővárosi Operettszinház vendége volt, ahol a Párizsi lány című operettben volt az első fellépte. Betétképpen egy amerikai dalt énekelt Kisasszony, kisasszony kezdettel, amely igen hosszú időn keresztül egyike volt a legnépszerűbb melódiáknak. Ezután Amerikába ment. 1928. december 19-én Honoluluban férjhez ment E. D. Fuller amerikai ügyvédhez, a Warner-Quinlau Olajtröszt elnökéhez. Leánya Mahr Klára, színésznő, született 1908-ban, Budapesten.

ForrásokSzerkesztés