Főmenü megnyitása

Keleti Sándor (Magyarzsombor, 1906. március 22.Kolozsvár, 1975. augusztus 3.) magyar író, szerkesztő, közíró. Keleti László bátyja.

Keleti Sándor
Élete
Született 1906. március 22.
Magyarzsombor
Elhunyt 1975. augusztus 3. (69 évesen)
Kolozsvár
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Hét osztályt a gyulafehérvári Római Katolikus Gimnáziumban végzett, 1922-ben innen kizárták gúnyversei és az Enyedi Újságban megjelent szatírái miatt. Egy évig kovácsinas, 1923-ban verseskötettel jelentkezett, előbb a Kolozsvárt az Új Kelet, majd az aradi Erdélyi Hírlap belső munkatársa, 1926-tól újra Kolozsvárt szerkesztő a Hétfő Reggel hetilapnál, 1931-ben A Nap c. lapnál. Drámái közül csak a Mister Napoleon c. történelmi vígjáték első felvonása jelent meg a Független Újságban (1936). Verseit, szatíráit, politikai írásait a Brassói Lapok, Bukaresti Lapok, A Másik Út, Új Szó, Korunk, Budapesten a Népszava és Pesti Napló közölte, 1957-től a Korunk új folyamának munkatársa.

KöteteiSzerkesztés

  • Próféták útján (verseskötet Szabó Imre előszavával, Gyulafehérvár 1923);
  • Keleti Sándor kék könyve (Spectator, Franyó Zoltán, Nagy Dániel, Ormos Iván közreműködésével, Arad–Kolozsvár, 1925);
  • Front (folyóiratnak indult, elkobzott háborúellenes antológia, Kolozsvár, 1932).

IrodalomSzerkesztés

Jegyzetek és forrásokSzerkesztés