Főmenü megnyitása

Kenedi Géza eredetileg Kaufmann Géza (Magyarpadé, 1853. november 25.Budapest, 1935. május 25.) ügyvéd, író, újságíró, a Pesti Hírlap szerkesztője, országgyűlési képviselő.

Kenedi Géza
Kenedi Géza.png
Született Kaufmann Géza
1853. november 25.
Magyarpadé
Elhunyt 1935. május 25. (81 évesen)
Budapest
Foglalkozása ügyvéd, író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő
Sírhely Farkasréti temető[1]

PályájaSzerkesztés

Kaufmann Nándor gazdatiszt és Lukrics Anna fia. A gimnáziumot Szegeden és Pécsett végezte. Kaufmann családi nevét 1874-ben változtatta Kenedire (Kenedyre). Pécsett az ottani akadémián jogot hallgatott, majd a budapesti egyetemre ment, ahol 1877-ben államtudományi, 1880-ban jogi doktor lett. Joggyakorlatát Pest megye árvaszékénél töltötte. 1878-ban mint önkéntes altiszt végigharcolta a boszniai hadjáratot. Visszatérve újságíróként működött, közben folytatta joggyakorlatát Pest megyénél, melynek később tiszteletbeli alügyésze volt. 1881-ben ügyvédi oklevelet szerzett, 1888-tól a fővárosban ügyvédi gyakorlatot folytatott. A budapesti újságírók egyesületének alelnöke, a szegedi Dugonics Társaságnak és a Kisfaludy Társaságnak (1921) tagja volt.

Költeményei már 1870-ben megjelentek Pécsett. A budapesti egyetemen 1875-ben megnyerte a Toldy Ferenc emlékezetére kitűzött irodalmi pályázatot. Pécsett 1876-ban Pannónia címen dr. Karay Lajossal lapot indított. Miután az megszűnt, végleg Budapesten telepedett le és itt 1877-től 1880-ig a Lukács Béla által szerkesztett Közvélemény című mérsékelt ellenzéki lap munkatársa volt (a háborúban töltött nyolc hónap alatt is). Vezércikkei és tárcái névaláírással, –di és (*) jellel jelentek meg a lapban. 1881-ben Borostyáni Nándor és Mikszáth Kálmán társaságában belépett a Pesti Hírlap munkatársai közé, majd felelős szerkesztőként működött. Politikai cikkei a lapban (1881–1897 között) név nélkül jelentek meg. Ugyanott számos szociológiai és erkölcsfilozófiai tárcacikket publikált, jobbára Quintus, Tubero vagy Geicha álnevek alatt.

1900-ig kétezernél több vezércikket írt. Lapján kívül számos más lapban is jelentek meg írásai. Mint jogtudományi író a Jogtudományi Közlöny (1889–1897), az Ügyvédek Lapja és a Jog című lapokba írt. 1896–1897-ben az igazságügyminiszter megbízásából részt vett a bűnvádi eljárás és sajtójog kodifikációjában. Külön tanulmányokat közölt Fiume és a magyar tengermellék államjogi, történeti és természeti viszonyairól.

1902-ben megvált a Pesti Hírlaptól és Az Ujság főmunkatársa lett. 1910-től 1918-ig kormánypárti színekben országgyűlési képviselő volt. A Tanácsköztársaság után is több lap munkatársaként dolgozott. Élete utolsó éveiben tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak.[2]

A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

MunkáiSzerkesztés

  • A Quarnero, Fiume és Abbazia. Budapest, 1884.
  • A Dunától a Quarneróig. Budapest, 1890.
  • Szénrajzok. Tárcacikkek. Budapest, 1894.
  • A világ vége. Flammarion Camille után fordította. Budapest, 1894.
  • Gyarlóságok. Budapest, 1898.
  • Problémák. Budapest, 1899.
  • Három elbeszélés. Budapest, 1901.
  • Kriminális történetek. Budapest, 1902.
  • Lőporfüst. Budapest, 1904.
  • A magyar szerzői jog, az 1884 : XVI. törvénycikk rendszeres magyarázata. Budapest, 1908. Online
  • Az élet könyve. Budapest, 1909. (3. kiadás)
  • Szociológiai nyomozások. Budapest, 1910.
  • Száz eset az életből. Budapest, 1911.
  • Feminista tanulmányok. Budapest, 1912.
  • Anekdóták a magyar közéletből. Budapest, 1912.
  • Írások és tanulmányok. Budapest, 1916.
  • A hodsa meséi. Budapest, 1924.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés