Főmenü megnyitása

Kenyeres Balázs

magyar orvos, hisztológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja

Kenyeres Balázs (Brassó, 1865. február 21.Budapest, 1940. február 10.)[2] igazságügyi orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az igazságügyi szövettan kiemelkedő jelentőségű tudósa, 1896–1915 között a kolozsvári, 1915–1935 között a budapesti egyetem törvényszéki orvostani intézeteinek igazgatója volt.

Kenyeres Balázs
Vastagh Géza-Kenyeres Balázs.jpg
Született 1865. február 21.[1]
Brassó
Elhunyt 1940. február 10. (74 évesen)[1]
Budapest
Foglalkozása
Kitüntetései Balassa János-emlékérem (1927)
Sírhely Fiumei Úti Sírkert

Tartalomjegyzék

CsaládjaSzerkesztés

Id. Vastagh György (1834–1922) festőművész veje, Vastagh Géza (1866–1919) festőművész és ifj. Vastagh György (1868–1946) szobrász sógora.

Szülei Kenyeres Adolf és Hornung Julianna. Felesége Vastagh Jozefin, gyermekei: György (1896-1988) jogász, Júlia (1897-1988) könyvtáros, Balázs (1901-1985) orvos.

ÉletútjaSzerkesztés

Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet 1888-ban. Ezt követően 1895-ig az egyetemi törvényszéki orvostani intézet gyakornoka, illetve tanársegédje, ezzel párhuzamosan 1892-től a fővárosi rendőrség rendőrorvosa volt. 1893-ban magántanári képesítést szerzett a törvényszéki orvostani vizsgálati módszerek tárgyköréből. 1895-ben a kolozsvári egyetemre nevezték ki a törvényszéki orvostan nyilvános rendkívüli, 1896-ban nyilvános rendes tanárává, egyúttal a törvényszéki orvostani intézet igazgatójává. 1915-ig oktatott a kolozsvári tanintézményben, eközben több ízben – 1897–1898-ban, 1904–1905-ben és 1911–1912-ben – betöltötte az orvostudományi kar dékáni, 1913–1914-ben az egyetem rektori, 1914–1915-ben prorektori tisztét, emellett a kolozsvári törvényszék orvos szakértőjeként is tevékenykedett.

1915-ben visszatért a fővárosba, s 1935-ig a Budapesti Tudományegyetem (1921-től Pázmány Péter Tudományegyetem) orvosi karán a törvényszéki orvostan nyilvános rendes tanára, egyidejűleg a törvényszéki orvostani igazgatója volt, valamint a budapesti és Pest-vidéki törvényszék munkáját segítette orvos szakértőként. 1919–1922-ben az orvostudományi kar dékáni, 1934–1935-ben az egyetem rektori feladatait látta el.

Aktívan részt vett az 1920-as–1930-as évek jobboldali – saját megjelölésükben keresztény nemzeti – politikájában, közéleti szerepvállalása részeként 1922 és 1935 között a Horthy Miklós Kollégium igazgatótanácsát elnökölte, emellett első magisztere volt a Turul Szövetségnek. Halálát hurutos tüdőgyulladás okozta.

MunkásságaSzerkesztés

Az igazságügyi orvostan, azon belül a szövettan kiemelkedő jelentőségű művelője volt. Behatóan foglalkozott az emberi és állati csontok mikroszkopikus szintű elkülönítésének problematikájával, a lövési sérülések, a lövedék okozta izom- és kötőszöveti roncsolódás morfológiai vizsgálatával, a testfelületi lőpor-szennyeződés kimutatásával. Jelentős eredményeket ért el a radiológiai módszerek, a röntgenvizsgálat törvényszéki alkalmazásában is. Egyetemi tanári munkásságával hozzájárult a törvényszékiorvos-szakképzés magyarországi alapjainak lefektetéséhez.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1918-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1935-ben rendes tagjává választották, 1929-től pedig a Szent István Akadémia rendes tagjainak sorába tartozott. 1928-tól a Magyar Törvényszéki Orvosok Társulatának alapító tagja, 1935-től elnöke, majd díszelnöke volt a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének, közreműködött az igazságügy-minisztérium alá tartozó Igazságügyi Orvosi Tanács és Törvényszéki Orvosi Vizsgáló Bizottság munkájában. 1937-től a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagja, valamint a Német Igazságügyi Orvosi Társaság (Deutsche Gesellschaft für Gerichtliche Medizin) tiszteleti tagja volt.

Orvostudományi munkásságát 1927-ben Balassa János-emlékéremmel ismerték el.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Az orvosi mentés kézikönyve. Budapest, 1891. (Többekkel)
  • A tüdőpróba megváltozása magasabb hőmérsék behatása folytán. Budapest, Pesti Lloyd Társaság, 1893, 35 p.
  • Megfigyelési minták orvosszakértői jegyzőkönyvek szerkesztéséhez hatósági orvosok számára. Budapest, 1896.
  • Az orvosszakértői működés körül előforduló hibák, azok forrása és orvoslásuk eszközei. in: Erdélyrészi Jogi Közlemények 1908.
  • Törvényszéki orvostan I–III. Budapest, 1909–1911.
  • A társadalom részvétele a gonosztevők elleni küzdelemben. Kolozsvár, 1913.
  • Az orvos-természettudományok a büntetendő cselekmények nyomozásában. Kolozsvár, 1914.
  • Az öncsonkításról. Kolozsvár, 1915.
  • Lőfegyverekkel okozott és egyéb sérülések körül végzett újabb vizsgálatokról. in: Gyógyászat 1915.
  • Halálesetek tisztázása nyomozás és vizsgálat útján. in: Rend 1925.
  • A törvényszéki orvostan feladatai és teljesíthetésük feltételei. Budapest, 1925.
  • A törvényszéki orvostan tankönyve I–II. Budapest, 1925–1926.
  • Az orvos szerepe az igazságszolgáltatásban. Budapest, 1925.
  • A végrendelet. Budapest, 1928.
  • Szemelvények egy meg nem írt naplóból. Budapest, 1933.
  • Sachliche Beweisung bei der Klärung von Todesfällen. Berlin–Leipzig, 1935.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07726.htm, Kenyeres Balázs, 2017. október 9.
  2. Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 51/1940. folyószáma alatt.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Avarffy Elek: Kenyeres Balázs a keresztény nemzeti politikában. Budapest, Stephaneum ny., 1937.
  • Bochkor Ádám: Kenyeres Balázs. in: Gyógyászat 1940.
  • Jankovich László: Kenyeres Balázs. in: Orvosi Hetilap 1940.