Szupercentenárius

110. életévét betöltött személy
(Kerner Jánosné Szondi Mária szócikkből átirányítva)

Szupercentenáriusnak (korrekorder) azokat nevezzük, akik betöltötték a 110. életévüket. Ezt a kort kb. 1000-ből egy centenárius éri el.[1] Anderson és mások arra a következtetésre jutottak, hogy a szupercentenáriusok tipikusan az életkorral összefüggő súlyos betegségektől mentesen élnek, röviddel azelőtt, hogy elérnék a maximális emberi élettartamot.[2]

Gerarda Hurenkamp-Bosgoed 110 éves korában (1980. május 14.) volt az akkori legidősebb holland ember.

Előfordulása szerkesztés

A Gerontológiai Kutatócsoport vezeti a legrégebbi igazolt élő emberek listáját. A kutatók a centenáriusok 110 éves korig tartó 0,15% és 0,25% közötti túlélési aránya alapján úgy becsülik, hogy 300 és 450 között kellene élniük a világon.[3][4] A Max Planck Demográfiai Kutatóintézet által 2010-ben végzett tanulmány 663 validált, élő és holt szupercentenáriust talált, és kimutatta, hogy azok az országok, ahol a legnagyobb a szupercentenáriusok száma (nem gyakorisága) (csökkenő sorrendben) az Egyesült Államok,[5] Japán, Anglia, valamint Wales, Franciaország és Olaszország.[6][7] Az emberiség történelmének első igazolt szupercentenáriusa a holland Geert Adriaans Boomgaard (1788–1899) [8] és a legmagasabb igazolt életkor csak az 1980-as években haladta meg a 115 évet.

Etimológia szerkesztés

A szupercentenárius kifejezés legalább a XIX. század óta létezik.[9][10] A szupercentenáriusra tett korai utalások általában egyszerűen "valaki, aki meghaladja a 100-at", de a demográfusok elfogadott kritériuma a 110 és a feletti életkor.

Történelem szerkesztés

Míg a szélsőséges életkor állításai a történelem legkorábbi napjaitól fennmaradtak, a Guinness-világrekordok által elfogadott legkorábbi szupercentenárius a holland Thomas Peters (állítólag 1745–1857). Az olyan tudósok, mint például a francia demográfus, Jean-Marie Robine, ugyanakkor a szintén holland Geert Adriaans Boomgaardot tartják az első ellenőrizhető esetnek, aki 1898-ban töltötte be 110. életévét, mivel a Petersre vonatkozó állítólagos bizonyítékok elvesztek. Az angol William Hiseland (állítólag 1620–1732) 112 éves bizonyítékai nem felelnek meg a Guinness-világrekord által előírt követelményeknek. A norvég egyházi feljegyzések, pontossága vitatható, számos szupercentenárius lakott Norvégia dél-középső részén a 16. és 17. században, köztük Johannes Torpe (1549–1664) és Knud Erlandson Etun (1659–1770), akik mindketten Valdresben éltek.

1902-ben az 1792-ben született Margaret Ann Neve lett az első igazolt női szupercentenárius. A francia Jeanne Calment, aki 1997-ben halt meg 122 évesen és 164 naposan, dokumentáltan a leghosszabb emberi élettartalommal bírt. A valaha igazolt legidősebb férfi a japán Kimura Dzsiróemon, aki 2013-ban halt meg 116 éves és 54 napos korában. 

Több mint 1500 szupercentenáriust dokumentáltak a történelemben.[11] Sok más személy azt állította, hogy 110 éves koráig élt, de az igénylők többségének nincs elegendő okirati igazolása az érvényesítéshez. Ez lassan változik, mivel a születési anyakönyvezés után születettek több országban és településen elérték a szupercentenárius kort. 

Legidősebb 10 élő ember
1. Maria Branyas Morera 1907. március 4. (117 éves) Spanyolország  
2. Tacumi Fusza 1907. április 25. (116 éves) Japán  
3. Edie Ceccarelli 1908. február 5. (116 éves) Amerikai Egyesült Államok  
4. Tomiko Itooka 1908. május 23. (115 éves) Japán  
5. Inah Canabarro Lucas 1908. június 8. (115 éves) Brazília  
6 Hazel Plummer 1908. június 19. (115 éves) Amerikai Egyesült Államok  
7 Kimiko Ono 1908. június 20. (115 éves) Japán  
8 Yasue Okai 1908. november 25. (115 éves) Japán  
9 Nina Willis 1909. január 14. (115 éves) Amerikai Egyesült Államok  
10 Shinobu Hayashi 1909. március 15. (115 éves) Japán  
Minden idők 10 bizonyítottan legidősebb személyei
# Név Nem Születési dátum Elhunyt Kor Ország
1. Jeanne Calment N 1875. február 21. 1997. augusztus 4. 122 év, 164 nap Franciaország  
2. Kane Tanaka N 1903. január 2. 2022. április 19. 119 év, 107 nap Japán  
3. Sarah Knauss N 1880. szeptember 24. 1999. december 30. 119 év, 97 nap Amerikai Egyesült Államok  
4. Lucile Randon N 1904. február 11. 2023. január 17. 118 év, 340 nap Franciaország  
5. Nabi Tajima N 1900. augusztus 4. 2018. április 21. 117 év, 260 nap Japán  
6. Marie-Louise Meilleur N 1880. augusztus 29. 1998. április 16. 117 év, 230 nap Kanada  
7. Violet Brown N 1900. március 10. 2017. szeptember 15. 117 év, 189 nap Jamaica  
8. Emma Morano N 1899. november 29. 2017. április 15. 117 év, 137 nap Olaszország  
9. Chiyo Miyako N 1901. május 2. 2018. július 22. 117 év, 81 nap Japán  
10. Misao Okawa N 1898. március 5. 2015. április 1. 117 év, 27 nap Japán  

Magyarországon szerkesztés

Ismert szupercentenáriusok

Magyarország legidősebb élő embere
Juhász Árpádné 1914. május 17.
Szemler Mihályné 1915. szeptember 18.
# Név Születési dátum Elhunyt Kor Megjegyzés
1 Zsilinszki Veronika 1908. február 4. 2021. április 20. 113 év, 75 nap 2018. november 3. és 2021. április 20. között Magyarország legidősebb állampolgára. [12][13]
2 Fejes Istvánné Soltész Erzsébet 1911. február 15. 2022. december 18. 111 év, 305 nap 2021. április 20. és 2022. december 18. között Magyarország legidősebb állampolgára.[14] [15]
3 Bélik Jánosné Piláth Katalin 1907. szeptember 17. 2018. november 3. 111 év, 47 nap 2017. május 13. és 2018. november 3. között Magyarország legidősebb állampolgára.
4. Egyedi Imréné Höffner Mária 1905. június 20. 2016. július 20. 111 év, 40 nap. 2014. szeptember 25 és 2016. július 20. között Magyarország legidősebb állampolgára.
5 Kerner Jánosné Szondi Mária 1909. december 23. 2020. december 21. 110 év, 364 nap [12] [16]
6 Kudász Jánosné Guba Ilona 1902. április 27. 2013. március 19. 110 év, 326 nap
7 Gallai Rezső 1904. január 29. 2014. szeptember 25. 110 év, 239 nap 2010-től 2014-ig Magyarország legidősebb férfi állampolgára.[17]
8 Kovács Dezsőné Balogh Margit 1906. szeptember 25. 2017. május 13. 110 év, 230 nap [18]
9 Csiki Sándorné Földes Rozália 1894. január 18. 2004. július 20. 110 év, 184 nap 2004-ben Magyarország legidősebb állampolgára.[19]
10 Varga Jánosné Füller Mária 1895. március 10. 2005. augusztus 11. 110 év, 154 nap
11 Brandeisz Elza 1907. szeptember 18. 2018. január 6. 110 év, 110 nap
12 Szűcs Józsefné Slotka Erzsébet 1890. október 23. 2000. december 17. 110 év, 50 nap
  • Sztrecho Boldizsárné Filkor Mária (?1866. augusztus 2. – 1978. július 7.) születési dátuma nem bizonyított.
  • Ocskai Rudolfné Mucha Anna (1911. augusztus 13. – 2021. január 30.)[20][21]

Magyarok a világ más országaiban szerkesztés


Lásd még szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. szerk.: Maier: Supercentenarians. Germany: Max Planck Institute for Demographic Research, 325. o. (2010). ISBN 978-3-642-11519-6 
  2. B. M. Weon (2009). „Theoretical estimation of maximum human lifespan”. Biogerontology 10 (1), 65–71. o. DOI:10.1007/s10522-008-9156-4. PMID 18560989.  
  3. Gerontology Research Group: GRG World Supercentenarian Rankings List (note 2 at bottom of page). grg.org. [2018. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 6.)
  4. Gerontology Research Group: Table E: Current Validated Living Supercentenarians. supercentenarian-research-foundation.org, 2017. április 21. [2018. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
  5. Rosenwaike (2003. március 28.). „Verification of the Ages of Supercentenarians in the United States: Results of a Matching Study”. Demography 40 (4), 727–739. o. DOI:10.1353/dem.2003.0038. PMID 14686139.  
  6. szerk.: Maier: Supercentenarians, Demographic Research Monographs. Springer. DOI: 10.1007/978-3-642-11520-2 (2010. március 28.). ISBN 978-3-642-11519-6. Hozzáférés ideje: 2017. április 13. 
  7. CSMonitor Staff. „Supercentenarians around the world”, The Christian Science Monitor, 2010. augusztus 10. (Hozzáférés ideje: 2017. április 13.) 
  8. Death of a Super-centenarian”, The Tralee Chronicle and Killarney Echo, 1870. november 15. (Hozzáférés ideje: 2015. február 5.) 
  9. The Doctors and the Microbes”, The Inter Ocean, 1897. október 10. (Hozzáférés ideje: 2015. február 5.) 
  10. Gerontology Research Group: Verified Supercentenarians (Ranked By Age) as of January 1, 2014. [2017. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 1.)
  11. a b https://senior.hu/magyarorszag-legidosebb-emberei-ket-tunemenyes-holgy/
  12. https://gerontology.wikia.org/wiki/Veronika_Zsilinszki
  13. Fejesné Soltész Erzsébet 110. születésnapját ünnepelte. (Hozzáférés: 2021. február 21.)
  14. Istvánné Fejes (1911-2022) (angolul)
  15. Gerontology Wiki
  16. https://www.youtube.com/watch?v=PBPanLqbsP0
  17. https://keol.hu/kecskemet-bacs/a-110-eves-margit-nenit-koszontottek
  18. https://www.szekesfehervar.hu/rozi-neni-110-eves--magyarorszag-legidsebb-embere
  19. https://alomutazo.hu/2020/12/25/111-szuletesnapjat-unnepelte-2020-karacsonyan-magyarorszag-2-legidosebb-embere/” 
  20. Rudolfné Ocskai (1911-2021) (angolul)