Főmenü megnyitása

Kerpely Kálmán

agrármérnök, agrokémikus, növénynemesítő

Krassai lovag Kerpely Kálmán (Oravicabánya, 1864. október 11.[1]Budapest, 1940. június 24.) agrármérnök, agrokémikus, növénynemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A talajművelés, trágyázás és egyéb agrotechnikai folyamatok növényélettani szempontokat érvényesítő kutatása mellett jelentős eredményeket ért el a dohánynemesítés terén. Közel fél évszázadon át a magyarországi mezőgazdasági szakoktatás kiemelkedő alakja volt.

Kerpely Kálmán
Kerpely Kálmán.jpg
Született 1864. október 11.
Oravicabánya
Elhunyt 1940. június 24. (75 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
SzüleiKerpely Antal
Foglalkozása agrármérnök,
agrokémikus,
növénynemesítő,
egyetemi oktató
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Kerpely Kálmán témájú médiaállományokat.

Id. Kerpely Antal (1837–1907) kohómérnök fia, ifj. Kerpely Antal (1866–1917) kohómérnök bátyja.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Tanulmányait előbb a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián végezte, majd 1881-től 1884-ig a keszthelyi Magyar Királyi Felsőbb Gazdászati Tanintézetben tanult. Diplomája megszerzését követően a mezőhegyesi állami ménesbirtokon helyezkedett el gyakornokként. 1886–1887-ben katonai szolgálatot teljesített, majd 1887-től a kisbéri ménesbirtokon dolgozott. 1889–1890-ben a földművelésügyi minisztérium ösztöndíjával a halle–wittenbergi egyetemen hallgatott mezőgazdasági tárgyköröket, egyebek között a Magyarországon akkor még nem oktatott mezőgazdasági kereskedelmet.

Hazatérést követően, 1889-ben alma materébe, a keszthelyi gazdászati tanintézetbe nevezték ki a mezőgazdasági növénytan, növényanatómia, növényélettan és növénykórtan előadó tanárává. 1892-ben Keszthelyt elhagyva a debreceni Magyar Királyi Felsőbb Gazdasági Tanintézetben foglalta el a számára felajánlott tanári állást. Növénytermesztési előadásokat tartott, ezzel párhuzamosan 1897-től az intézet megbízott, 1899-től 1904-ig pedig tényleges igazgatója volt. Ezzel párhuzamosan 1897-től az általa szervezett debrecen-pallagpusztai Magyar Királyi Dohánykísérleti Állomás első igazgatójaként is tevékenykedett. Az 1907/1908-as tanévre elvállalta a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia igazgatói tisztségét, de a tanév lezárultával visszatért Debrecenbe. A növénytermesztés tárgykör tanáraként folytatta az oktatómunkát az – immár Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Akadémia néven működő – tanintézetben egészen 1920-ig. Időközben 1908-tól 1913-ig a tanintézet igazgatói feladatait is ellátta. Ezzel párhuzamosan – ugyancsak 1920-ig – igazgatóként továbbra is irányította a pallagpusztai dohánykísérleti telepen a kutatómunkát.

1920-ban a fővárosba költözött, és a Pázmány Péter Tudományegyetem, 1934-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezeti keretén belül működő növénytermesztéstani tanszék első nyilvános rendes tanára, tanszékvezető professzora volt 1935. évi nyugdíjazásáig.

MunkásságaSzerkesztés

Kutatásai főként a talajerőpótlás és a műtrágyázás növényélettani szempontú vizsgálatára irányultak, hozzájárult egyes kultúrnövények agrotechnikai eljárásainak fejlesztéséhez, továbbá jelentős munkásságot fejtett ki a dohány és a rozs nemesítése terén.

Pályája során behatóan tanulmányozta a talaj fizikokémiai tulajdonságait és a termőszintben lezajló folyamatokat, a talaj tápanyag- és vízforgalmát. Kérdésfeltevéseivel arra kereste a választ, hogy az egyes talajművelési eljárások egyfelől miként befolyásolják a terméshozam nem pusztán mennyiségi, de minőségi javulását, másfelől hogyan járulnak hozzá a talaj nedvességtartalmának megőrzéséhez. Kísérletei során tanulmányozta a száraz területek megművelésére az 1900-as években kidolgozott Campbell-féle talajművelési rendszert (dry farming), valamint a Zehetmayer-féle vetés és sortrágyázás termésnövelő hatását. Vizsgálati eredményeit 1910-ben publikálta (Az okszerű talajmívelés a szárazság elleni küzdelemben), de 1933-ban elhangzott akadémiai székfoglalóját is e témakörben tartotta meg (Tanulmány a talaj vízkészletének és a termés nagyságának szoros kapcsolatáról).

Mezőgazdasági talajtani és növényélettani kutatásaival részben párhuzamosan, részben azokhoz szorosan kapcsolódva foglalkozott a műtrágyázás kérdésével, amelynek első magyarországi népszerűsítői közé tartozott. Kezdeményezésére terjedtek el olyan agrotechnikai módszerek, mint például a sortrágyázás, amelynek lényege, hogy a trágyaszer a vetéssel egy időben kerül a talajba, közvetlenül a növényi magvak alá vagy elé. Nagyszabású kísérleteket folytatott a nagyüzemi forgó rendszerű szórótrágyázás terén, tanulmányozta a zöldtrágyázást, az 1900-as évek elején pedig a dohány permettrágyázásával is foglalkozott.

Az 1890-es években Magyarországon az elsők között foglalkozott a búza élettani kutatásával. Évtizedekkel később, 1927-ben kezdeményezésére és irányításával készült el az országos meteorológiai, talajtani és növényélettani megfigyelőállomás-hálózat. Irányításával itt folyt az a búzatermesztési és -műtrágyázási kísérlet, amelynek eredményét (Adatok a magyar búza minőségi termeléséhez, 1931) a Magyar Tudományos Akadémia Darányi Ignác-jutalommal, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület pedig Elek Henrik-díjjal jutalmazta. A kezdeményezésére és szervezésével 1897-ben felállott, majd általa irányított pallagpusztai Magyar Királyi Dohánykísérleti Állomás a dohánytermesztés és -feldolgozás korszerű módszereinek kutatóhelye lett. Kerpely maga is végzett ismeretterjesztő munkát a dohánytermesztési eljárások népszerűsítése terén. Az 1930-as években behatóan foglalkozott a takarmányt biztosító rétgazdálkodással, a réti talajok összetételével kapcsolatos kutatási eredményeit 1933-ban összegezte.

Jelentős dohánynemesítési munkák fűződnek a nevéhez. Közreműködött a szamosháti, a szegedi rózsa-, a szuloki, a Tisza-vidéki nagy levelű, a rétháti és a faddi kis levelű dohánytájfajták nemesítésében, egymás közötti, illetve finomabb levelű külföldi fajtákkal való keresztezésében. További eredményeket ért el a csillagfürt- és a ciroktermesztés terén, de munkásságához köthető a bővebben termő rozsfajták elterjesztése is.

Tudományos kutatásai mellett pályája mezőgazdasági szakoktatói tevékenysége jegyében telt. Tanárként vagy igazgatóként részt vett az ország jelentős mezőgazdasági tanintézeteinek, illetve növénytermesztés-tani egyetemi tanszékeinek oktatómunkájában. A földművelésügyi minisztérium felkérésére 1906-ban közreműködött a magyarországi gazdasági tanintézetek akadémiákká szervezésében.

Kiterjedt publikációs tevékenységet folytatott, könyvei mellett az ezret is meghaladja tanulmányainak, szakcikkeinek száma. A Haladó Gazda című kisgazda-folyóirat társszerkesztője, ötven éven keresztül a Köztelek állandó munkatársa, három évtizeden át növénytermesztési rovatvezetője volt.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

Tudományos érdemei elismeréseként 1922-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Emellett 1911-től a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum Tanácsának tagja, 1916-tól az Országos Magyar Gazdasági Egyesület örökös tiszteletbeli tagja, 1920-tól a Mezőgazdasági Kísérletügyi Tanács tagja.

1924-ben Cserháti Sándor-emlékérmet vehetett át, 1925-ben pedig a Pázmány Péter Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karának díszdoktorává avatták.

Főbb műveiSzerkesztés

  • A cukorrépa mint iparnövény. Budapest. 1890.
  • Az őszi búza csírázásáról és első időszaki fejlődéséről. Keszthely. 1890.
  • A búza anatómiája és physiologiája. Nagykanizsa. 1892.
  • Jelentés az 1893. évben végrehajtott növénytermelési kísérletekről. Debrecen. 1894.
  • A gabona megdűlése. Keszthely. 1895.
  • Míveleti növényeink gyökélete. Magyaróvár. 1897.
  • A párisi világkiállítás dohányai és dohánygyártmányai. Budapest. 1901.
  • Jelentés a dohánytermelési kísérleti állomáson végzett kísérletekről az 1899–1902. évek folyamán. Budapest. 1904.
  • Dohánymag termesztés. Budapest. 1907.
  • Díszdohányok termesztése. Budapest. 1909.
  • Az okszerű talajmívelés a szárazság elleni küzdelemben. Budapest. 1910.
  • A műtrágyák helyes alkalmazása. Budapest. 1910.
  • A jó dohánykertész. Budapest. 1914.
  • Adatok a foszfortrágyázás kérdéséhez. Budapest. 1930.
  • Adatok a magyar búza minőségi termeléséhez. Budapest. 1931.
  • Adatok az őszi repce műtrágyázásához. Budapest. 1931.
  • Földműveléstan. Budapest. 1932.
  • Rétkezelési tanulmányok. Budapest. 1933.
  • Műtrágyázási útmutató. Budapest. 1937. (Bittera Miklóssal és Fabricius Endrével)
  • Tanulmány a talaj vízkészletének és a termés nagyságának szoros kapcsolatáról. Budapest. 1941. (Akadémiai székfoglalója)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Az Új magyar életrajzi lexikon október 13-ában jelöli meg születése napját.

Felhasznált forrásSzerkesztés

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 885. o.  
  • Mezőgazdasági lexikon I. (A–K). Szerk. Barna József et al. 2. átd. kiadás. Budapest: Mezőgazdasági. 1982. 789. o. ISBN 963-230-031-9
  • Magyar agrártörténeti életrajzok II. (I–P). Szerk. Für Lajos, Pintér János. Budapest: Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 1988. 147–150. o. ISBN 963-7092-05-6  
  • Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 825. o. ISBN 963-9257-02-8  
  • Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 889–890. o. ISBN 963-547-414-8  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 662. o.

További irodalomSzerkesztés

  • Szabó Zoltán: Kerpely Kálmán – a kutató és tanítómester. In: Köztelek 1936.
  • Fabricius Endre: Kerpely Kálmán. In: Köztelek 1940.
  • Surányi János: Kerpely Kálmán emlékezete. In: Köztelek 1940.
  • Obermayer Ernő: Kerpely Kálmán. In: Kísérletügyi Közlemények 1941.
  • Penyigey Dénes: Megemlékezés Kerpely Kálmán tanárról. In: Georgikoni napok tanácskozásai. Szerk. Hajós Vilmos. Keszthely. 1964.
  • Bajai Jenő: Emlékezés Kerpely Kálmánra, születésének 100. évfordulóján. In: Az MTA Agrártudományi Osztályának Közleményei 1965.