Kertváros (városrész, Pécs)

Pécs városrésze

Kertváros vagy Megyeri kertváros Pécs egyik városrésze. Északon Északmegyer (Északmegyer dűlő, Szilva utca, Móra Ferenc utca), nyugaton Füzes (Megyeri út), délen Megyer (Keszüi út, Málomi út és a Littke József utcától északra lévő telekhatár), keleten a központi temető (Siklósi út) és Tüskésrét (Faiskola utca, Nagyárpádi út) határolja. Déli széle közelében halad el az 57-es főút, melyből ezen a szakaszon ágazik ki Keszü-Pellérd felé az 5816-os út, illetve az 5827-es számú délnyugati tehermentesítő út

Kertváros
Közigazgatás
TelepülésPécs
Népesség
Teljes népességismeretlen

Története szerkesztés

A 20. század első felében a Pécsi-vizet szabályozták, mocsaras síkságát lecsapolták, így jöhetett létre a medence déli felén. 1928-as városrendezési terv szerint tisztviselők és munkások számára lakótelepek építését irányozta elő.[1]

A Megyeri kertváros beépülése az 1930-as években indult meg.[2][1] 1930-ban megalakult a Megyeri Kertváros Építő Szövetkezet, amely Visnya Ernő igazgató tulajdonában lévő 60 katasztrális holdat meghaladó területen kívánta felépíteni az új városrészt.[1] A telepet Kőszeghy Gyula tervezte. A telep északnyugati sarkán sportpályát és játszóteret, a telep túloldalán iskolát tervezett.[1] Az évtized folyamán a Katolikus Karitász, a MÁV és a Bőrgyár is bekapcsolódott az építkezésbe.[1] Az épületekhez Kőszeghy, Hoffmann László és Visy Zoltán készített típusterveket.

1939-ben a népi építészet hatását követő típusházakat kezdenek építeni. Ezek voltak az OTI-típusházak. Az OTI (Országos Társadalombiztosító Intézet) Károlyi Antalt és Benkhardt Ágostot bízta meg a tervek elkészítésével.[1]

1931-ben készült el az elemi iskola Hoffmann László tervei alapján.

1945-ben adták át a Gosztonyi Gyula által tervezett Szent Erzsébet római katolikus templomot.[1]

Tömegközlekedés szerkesztés

Kertvárosban közlekedő buszok:

  • 1: Uránváros – Csontváry u. – Uránváros
  • 3: Kertváros – Árkád – Kertváros
  • 3E: Kertváros → Főpályaudvar
  • 6: Kertváros – Árkád – Kertváros
  • 6E: Kertváros → Főpályaudvar
  • 7: Malomvölgyi út – Főpályaudvar
  • 7Y: Malomvölgyi út – Málom – Főpályaudvar
  • 8: Fagyöngy utca – Árkád – Főpályaudvar
  • 22: Kertváros/Fagyöngy utca – Árkád – Nagydeindol
  • 23: Kertváros/Fagyöngy utca – Árkád – Deindol
  • 23Y: Kertváros – Árkád – Deindol – Nagydeindol
  • 24: Kertváros/Fagyöngy utca – Árkád – Mecsekszentkút
  • 55: Kertváros – Klinikák
  • 60: Budai Állomás → Kertváros → Budai Állomás
  • 60A: Budai Állomás → Kertváros → Budai Állomás
  • 60Y: Budai Állomás → Kertváros → Árkád → Budai Állomás
  • 61: Kertváros – Málomvölgyi út
  • 62: Kertváros – Fagyöngy utca
  • 73: Malomvölgyi út – Fagyöngy utca – Főpályaudvar
  • 73Y: Malomvölgyi út – Málom – Fagyöngy utca – Főpályaudvar
  • 103: Kertváros – Klinikák
  • 107E: Malomvölgyi út – Uránváros/Deindol/Nagydeindol
  • 109E: Fagyöngy utca – Klinikák
  • 121: Kertváros – Hőerőmű – Uránváros
  • 122: Fagyöngy utca – Árkád – Nagydeindol
  • 123: Fagyöngy utca – Árkád – Deindol
  • 123Y: Fagyöngy utca – Árkád – Deindol – Nagydeindol
  • 124: Fagyöngy utca – Árkád – Mecsekszentkút
  • 130: Kertváros – Megyer – Főpályaudvar – Klinikák
  • 130A: Kertváros – Megyer – Főpályaudvar
  • 142: Nagyárpád – Fagyöngy utca
  • 155: Krisztina tér → Ifjúság útja → Kertváros

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d e f g Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 508. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. Pete József: A kertvárosi plébániatemplom. In: Pécsi Szemle 2003. tavasz. 52. p.p

További információk szerkesztés