Főmenü megnyitása

I. e. 338-ban a boiótiai Khairóneia városa mellett ütközött meg II. Philipposz makedón király vezette sereg az athénithébai szövetséges sereggel. A harmadik "szent háború" közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Amphissza város megsértette a delphoi szentély érdekeit. Erre való hivatkozással II. Philipposz a vallási szövetséget támogatva próbálta megerősíteni helyzetét Közép-Görögországban. Az athéniek pedig azért szövetkeztek Thébai városával, mert csökkenteni kívánták a makedón befolyást Görögország területén. Az Athén vezette szövetséghez később más kisebb görög városok is csatlakoztak.

Khairóneiai csata
Battle of Chaeronea, 338 BC.png
A Wikimédia Commons tartalmaz Khairóneiai csata témájú médiaállományokat.

II. Philipposz nagyjából 35 000 katonából álló seregével behatolt Hellász területére, hogy letörjön minden lázadást, ami veszélyeztette volna a makedón hegemóniát Göröghonban. A döntő összecsapásra augusztus 2-án Delphoi-től keletre került sor. Az athéni-thébai csapatok nagyjából azonos erőt képviseltek, mint a makedónok, a csatában mégis katasztrofális vereséget szenvedtek el a makedón királytól. A makedón győzelem azért is volt meglepő, mert egyetlen heves lovassági támadással sikerült szétzúzni a kor legütőképesebb elit alakulatát, a thébai szent csapatot.

Az ütközetben II. Philipposz mellett vezető szerepet vállalt fia, az akkor 18 éves Alexandrosz, aki a balszárny élén ügyes manőverezéssel behatolt az ellenséges csapatok soraiban tátongó résekbe, majd hátba támadta az ellenséges centrumot, illetve a jobbszárnyon előrenyomuló athéniakat, akiket megfutamított. Az athéni sereg 1000 halottat hagyott a csatatéren és 2000 athéni jutott makedón fogságba.

A csata eredményeként a görög poliszok feletti hegemónia végleg Philipposz kezébe került, majd az i. e. 337-ben Korinthoszban megkötött szerződés értelmében szövetségbe kényszerítette a görög államokat, melyek ezután makedón hegemónia alá kerültek. A makedón győzelem egyben megteremtette Nagy Sándor későbbi Perzsia elleni nagy hadjáratának az alapját is.

ForrásSzerkesztés

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona. Maecenas Könyvkiadó 2000. ISBN 963-645-080-3