Khuen-Héderváry Károly
Dr. gróf hédervári Khuen-Héderváry Károly (Gräfenberg, Osztrák Császárság, 1849. május 23. – Budapest, Ausztria–Magyarország, 1918. február 16.),[1] a magyar főnemesi Khuen-Héderváry-ház alapítója, politikus, Győr vármegye főispánja, előbb a Horvát–Szlavón Királyság bánja, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke először 1903 júniusa és novembere között, majd 1910 és 1912 között, valamint a király személye körüli miniszter az első Tisza István-kormányban. Az Aranygyapjas rend lovagja.
| Khuen-Héderváry Károly | |
 | |
| Magyar Királyság 17. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1910. január 17. – 1912. április 22. | |
| Uralkodó | I. Ferenc József |
| Előd | Wekerle Sándor |
| Utód | Lukács László |
| Magyar Királyság 10. király személye körüli minisztere | |
| Hivatali idő 1904. március 3. – 1905. június 18. | |
| Előd | Tisza István |
| Utód | Fejérváry Géza |
| Magyar Királyság 13. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1903. június 27. – 1903. november 3. | |
| Előd | Dr. Széll Kálmán |
| Utód | Tisza István |
| Horvát–Szlavónország bánja | |
| Hivatali idő 1883. december 1. – 1903. július 1. | |
| Előd | Hermann Ramberg |
| Utód | Pejácsevich Tivadar |
| Született |
1849. május 23. Gräfenberg |
| Elhunyt | 1918. február 16. (68 évesen) Budapest |
| Párt |
Szabadelvű Párt (1875–) Nemzeti Munkapárt (1910–) |
| Szülei |
Khuen Antal Izdenczi Angelika |
| Házastársa | Teleki Margit |
| Gyermekei |
Khuen-Héderváry Sándor Ifj. Khuen-Héderváry Károly |
| Foglalkozás | bán, miniszter |
| Iskolái | Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma |
| Vallás | római katolikus |
| Díjak | Aranygyapjas rend lovagja |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Khuen-Héderváry Károly témájú médiaállományokat. | |
CsaládjaSzerkesztés
A sziléziai Gräfenbergben (mai nevén Lázně Jeseník; németül Freiwaldau – a város jelenleg Csehországhoz tartozik) született 1849-ben. Édesapja osztrák származású[2] belási Khuen Antal (1817–1886) gróf, édesanyja monostori és komlósi Izdenczi Angelika (1823–1894) bárónő volt. Szülei házasságából tíz gyermek született, akik közül hárman kiskorukban meghaltak: Egon (1848–1850), Irma (1853–1859) és Paula (1866–1867). Hét felnőttkort megért gyermekük:
- Károly
- Alice (1850–1879), Zichy Zsigmond, császári és királyi kamarás és főhadnagy neje, akivel 1877. január 8-án kelt egybe.
- Antal (1852–1890), császári és királyi kamarás, a horvát országgyűlés tagja, neves építész
- Angelika (1855–1918), aki 1887-ben Lodron-Laterano Albert felesége lett.
- Margit (1856–1920), aki Vay Tibor felesége lett.
- Henrik (1860–1928), császári és királyi kamarás és főhadnagy a lovastestőrségnél
- Szabina (1863–1942), aki 1883-ban Woracziczky János felesége lett.
Az utolsó Viczay gróf, Viczay Héder végakaratának megfelelően és legfelsőbb határozattal (kelt Bécsben, 1874. december 5-én) Károly engedélyt kapott a Khuen-Héderváry kettős név viselésére, előnevét belásiról hédervárira cserélte, címerét pedig a két család címeréből állította össze. Khuen Károly anyai nagyanyja Viczay Karolina, aki egyben Viczay Héder nagynénje is volt. Emellett más családi kapcsolat is volt a két család között, Viczay Héder testvére, Károly (1802–1867) Khuen-Héderváry nagynénjét, Khuen Máriát (1811–1848) vette feleségül.
PályájaSzerkesztés
_Khuen-H%C3%A9derv%C3%A1ry_K%C3%A1rolyn%C3%A9_1903-27.JPG)
Középiskolai tanulmányait a pesti piarista és a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte, majd érettségi után a zágrábi jogakadémiát hallgatta. A doktorátus megszerzése után patvarista lett a zágrábi törvényszéknél. Szerém vármegye szolgálatában az 1870-es években a közigazgatási pályára lépett.
Az 1874. december 5-én Bécsben kelt legfelsőbb határozat alapján, az utolsó gróf loósi és hédervári Viczay (Viczay Héder) után családneve mellé felvette a Héderváry nevet, a belási nemesi előnevet pedig hédervárira cserélte, valamint a Khuen család címerét egyesítette a Viczay családéval.
A Szabadelvű Párt jelöltjeként a győrsziget választókerületben szerzett mandátumot 1875-ben és 1878-ban. 1880. szeptember 6-án feleségül vette gróf széki Teleki Margit (1860–1922) csillagkeresztes és palotahölgyet, akitől két fia született: Sándor (1881–1946)[3] és Károly (1888–1960).[4]
Az uralkodó 1882. január 1-jén kinevezte Győr vármegye főispánjává, beiktatása február 6-án történt, ahol árvizek idején elsőrendű irányító tehetségnek bizonyult. Hogy rendezze az ottani anarchikus viszályokat, Horvát-, Szlavón- és Dalmátország bánjává történő kinevezést kapott 1883. december 1-jén, és ezt húsz éven keresztül megtartotta. Ezzel egy időben elnyerte a valóságos belső titkos tanácsosi és a császári és királyi kamarási címet. Csakhamar bekerült a horvát országgyűlésbe, onnan pedig a magyarba. A kezdeti nehézségekkel szerencsésen és erélyesen megküzdött, lecsillapította a felizgatott kedélyeket, rendezte a zilált horvát pártviszonyokat, megszilárdította a magyar állameszmét, megteremtette a Horvát Nemzeti Pártot, nagy reformokat hajtott végre különösen a közigazgatás és a tanügy terén. A horvátok számára azonban hátrányos intézkedésekkel érte el ezeket: Horvátországban erőszakos magyarosítást hajtott végre, a magyar nemzeti szimbólumok elterjesztésével és a magyar nyelv használatának kiterjesztésével. Ellenzékét a horvát–szerb ellentétek szításával gyengítette. A horvátországi választójogi törvényt módosította: szűkítette a választásra jogosultak körét, ezzel biztosítva uralmát.[5] A magyarosító politika ellen több tüntetés volt, ezek közül a legjelentősebb: a császár 1895-ös zágrábi látogatása során egy csoport horvát diák felgyújtotta a magyar zászlót, nacionalista jelszavakat skandálva, így tiltakozva a magyarosítás ellen.
Érdemeiért a király több kitüntetéssel – 1885-ben az első osztályú Vaskorona-renddel, 1891-ben az Aranygyapjas renddel, valamint 1910-ben a Szent István-rend nagykeresztjével – ismerte el munkáját.
1894. május végén a főrendiházban fölszólalt az egyházpolitikai törvény mellett. Az első Wekerle-kormány május 31-ei lemondása után a király őt nevezte ki miniszterelnöknek, de mivel a Szabadelvű Párt határozottan Wekerle Sándor mellett foglalt állást, ezért kabinetalakításáról kénytelen volt lemondani, és Ferenc József június 9-én ismét a lemondott kormányt léptette hivatalba. Hasonló szituáció történt, amikor Wekerle és kormánya – most már véglegesen – lemondott: ismét őt szignálták miniszterelnöknek, de végül Bánffy Dezső alakíthatott kormányt.
Mikor a függetlenségi obstrukció Széll Kálmán kormányát megbuktatta, az uralkodó 1903. június 27-én végre őt tette az ország élére, valamint megbízta az újonctöbblet követelésének elejtésével, hogy teremtse meg a békét, és vezesse ki az országot a rossz költségvetési állapotból. A célul tűzött feladatokat azonban nem sikerült teljesítenie, és alig öt hónappal később, november 3-án távozni kényszerült a miniszterelnöki székből.
Ezután, még egyszer nyílott lehetősége kormányt alakítani, 1910. január 17-én, de már a Nemzeti Munkapárt színeiben, aminek egyik alapítója volt. A parlamentben gyakran erőszakos eszközökkel harcolt az ellenzék ellen, aminek következtében végül 1912. április 22-én lemondani kényszerült.
ForrásokSzerkesztés
- Magyar Nemzetségi Zsebkönyv
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Széchenyi National Library - gyászjelentések – gróf Khuen-Héderváry Károly
- ↑ Magyar életrajzi lexikon[1]
- ↑ 1
- ↑ Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 914. o.
- ↑ https://books.google.hu/books?id=dZBgIIZ18WMC&pg=PA13&lpg=PA13&dq=khuen+hedervary+croatian&source=bl&ots=NCVFFtVc2C&sig=6TRJnarxPJDj0p7gzrc6s3AVcQg&hl=hu&sa=X&ei=Pt-iVJuuLMn2ULzXgNAL&ved=0CD4Q6AEwBA#v=onepage&q=khuen%20hedervary%20croatian&f=false
|
előző főispán |
 Horvát bán 1883. december 1. - 1903. július 1. |
következő főispán |
| Elődje: Széll Kálmán |
|
Utódja: Tisza István |
| Elődje: Wekerle Sándor |
|
Utódja: Lukács László |
| Elődje: Josipovich Géza |
|
Utódja: Josipovich Géza |