Főmenü megnyitása
Wikipédia

Khuen-Héderváry Károly

magyar politikus, miniszterelnök, horvát bán

Dr. gróf hédervári Khuen-Héderváry Károly (Gräfenberg, Felső-Szilézia, 1849. május 23. – Budapest, 1918. február 16.) politikus, miniszterelnök, horvát bán, az Aranygyapjas rend lovagja.[1] A Khuen-Héderváry család első tagja.

Khuen-Héderváry Károly
Khuen-Héderváry Károly.jpg
A Magyar Királyság 17. miniszterelnöke
Hivatali idő
1910. január 17. – 1912. április 22.
Uralkodó I. Ferenc József
Előd Wekerle Sándor
Utód Lukács László
A Magyar Királyság 13. miniszterelnöke
Hivatali idő
1903. június 27. – november 3.
Uralkodó I. Ferenc József
Előd Széll Kálmán
Utód Tisza István
Született 1849. május 23.
Gräfenberg, Felső-Szilézia
Elhunyt1918. február 16. (68 évesen)
Budapest, Magyar Királyság
Párt Szabadelvű Párt, Nemzeti Munkapárt
Házastársa Teleki Margit
Foglalkozás
  • politikus
  • diplomata
Iskolái
Díjak Aranygyapjas rend
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Khuen-Héderváry Károly témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

CsaládjaSzerkesztés

A sziléziai Gräfenbergben (mai nevén Lázně Jeseník; németül Freiwaldau – a város jelenleg Csehországhoz tartozik) született 1849-ben. Édesapja belási Khuen Antal (1817–1886) gróf, édesanyja monostori és komlósi Izdenczi Angelika (1823–1894) bárónő volt. Szülei házasságából tíz gyermek született, akik közül hárman kiskorukban meghaltak: Egon (1848–1850), Irma (1853–1859) és Paula (1866–1867). Hét felnőttkort megért gyermekük:

  • Károly
  • Alice (1850–1879), Zichy Zsigmond, császári és királyi kamarás és főhadnagy neje, akivel 1877. január 8-án kelt egybe.
  • Antal (1852–1890), császári és királyi kamarás, a horvát országgyűlés tagja, neves építész
  • Angelika (1855–1918), aki 1887-ben Lodron-Laterano Albert felesége lett.
  • Margit (1856–1920), aki Vay Tibor felesége lett.
  • Henrik (1860–1928), császári és királyi kamarás és főhadnagy a lovastestőrségnél
  • Szabina (1863–1942), aki 1883-ban Woracziczky János felesége lett.

Az utolsó Viczay gróf, Viczay Héder végakaratának megfelelően és legfelsőbb határozattal (kelt Bécsben, 1874. december 5-én) Károly engedélyt kapott a Khuen-Héderváry kettős név viselésére, előnevét belásiról hédervárira cserélte, címerét pedig a két család címeréből állította össze. Khuen Károly anyai nagyanyja Viczay Karolina, aki egyben Viczay Héder nagynénje is volt. Emellett más családi kapcsolat is volt a két család között, Viczay Héder testvére, Károly (1802–1867) Khuen-Héderváry nagynénjét, Khuen Máriát (1811–1848) vette feleségül.

PályájaSzerkesztés

 Lásd még: első Khuen-Héderváry-kormány és második Khuen-Héderváry-kormány
 
Neje, gróf széki Teleki Margit

Középiskolai tanulmányait a pesti piarista és a pécsi ciszterci gimnáziumban végezte, majd érettségi után a zágrábi jogakadémiát hallgatta. A doktorátus megszerzése után patvarista lett a zágrábi törvényszéknél. Szerém vármegye szolgálatában az 1870-es években a közigazgatási pályára lépett.

Az 1874. december 5-én Bécsben kelt legfelsőbb határozat alapján, az utolsó gróf loósi és hédervári Viczay (Viczay Héder) után családneve mellé felvette a Héderváry nevet, a belási nemesi előnevet pedig hédervárira cserélte, valamint a Khuen család címerét egyesítette a Viczay családéval.

A Szabadelvű Párt jelöltjeként a győrsziget választókerületben szerzett mandátumot 1875-ben és 1878-ban. 1880. szeptember 6-án feleségül vette gróf széki Teleki Margit (1860–1922) csillagkeresztes és palotahölgyet, akitől két fia született: Sándor (1881–1946)[2] és Károly (1888–1960).[3]

Az uralkodó 1882. január 1-jén kinevezte Győr vármegye főispánjává, beiktatása február 6-án történt, ahol árvizek idején elsőrendű irányító tehetségnek bizonyult. Hogy rendezze az ottani anarchikus viszályokat, Horvát-, Szlavón- és Dalmátország bánjává történő kinevezést kapott 1883. december 1-jén, és ezt húsz éven keresztül megtartotta. Ezzel egy időben elnyerte a valóságos belső titkos tanácsosi és a császári és királyi kamarási címet. Csakhamar bekerült a horvát országgyűlésbe, onnan pedig a magyarba. A kezdeti nehézségekkel szerencsésen és erélyesen megküzdött, lecsillapította a felizgatott kedélyeket, rendezte a zilált horvát pártviszonyokat, megszilárdította a magyar állameszmét, megteremtette a Horvát Nemzeti Pártot, nagy reformokat hajtott végre különösen a közigazgatás és a tanügy terén. A horvátok számára azonban hátrányos intézkedésekkel érte el ezeket: Horvátországban erőszakos magyarosítást hajtott végre, a magyar nemzeti szimbólumok elterjesztésével és a magyar nyelv használatának kiterjesztésével. Ellenzékét a horvát–szerb ellentétek szításával gyengítette. A horvátországi választójogi törvényt módosította: szűkítette a választásra jogosultak körét, ezzel biztosítva uralmát.[4] A magyarosító politika ellen több tüntetés volt, ezek közül a legjelentősebb: a császár 1895-ös zágrábi látogatása során egy csoport horvát diák felgyújtotta a magyar zászlót, nacionalista jelszavakat skandálva, így tiltakozva a magyarosítás ellen.

Érdemeiért a király több kitüntetéssel – 1885-ben az első osztályú Vaskorona-renddel, 1891-ben az Aranygyapjas renddel, valamint 1910-ben a Szent István-rend nagykeresztjével – ismerte el munkáját.

1894. május végén a főrendiházban fölszólalt az egyházpolitikai törvény mellett. Az első Wekerle-kormány május 31-ei lemondása után a király őt nevezte ki miniszterelnöknek, de mivel a Szabadelvű Párt határozottan Wekerle Sándor mellett foglalt állást, ezért kabinetalakításáról kénytelen volt lemondani, és Ferenc József június 9-én ismét a lemondott kormányt léptette hivatalba. Hasonló szituáció történt, amikor Wekerle és kormánya – most már véglegesen – lemondott: ismét őt szignálták miniszterelnöknek, de végül Bánffy Dezső alakíthatott kormányt.

Mikor a függetlenségi obstrukció Széll Kálmán kormányát megbuktatta, az uralkodó 1903. június 27-én végre őt tette az ország élére, valamint megbízta az újonctöbblet követelésének elejtésével, hogy teremtse meg a békét, és vezesse ki az országot a rossz költségvetési állapotból. A célul tűzött feladatokat azonban nem sikerült teljesítenie, és alig öt hónappal később, november 3-án távozni kényszerült a miniszterelnöki székből.

Ezután, még egyszer nyílott lehetősége kormányt alakítani, 1910. január 17-én, de már a Nemzeti Munkapárt színeiben, aminek egyik alapítója volt. A parlamentben gyakran erőszakos eszközökkel harcolt az ellenzék ellen, aminek következtében végül 1912. április 22-én lemondani kényszerült.

ForrásokSzerkesztés

  • Magyar Nemzetségi Zsebkönyv

JegyzetekSzerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Khuen-Héderváry_Károly&oldid=21266975”