Kim-dinasztia
Kim-dinasztia[2] vagy észak-koreai szóhasználatban Pektu-vérvonal[3] (hangul: 백두혈통, Pektu hjolthong, handzsa: 白頭血統, RR: Baekdu hyeoltong ) Észak-Korea irányító családja. Az első kommunista dinasztiának is hívják.[4] A Pektu-vérvonal elnevezés a koreai szent hegyre utal, ahol Korea 1910-től a második világháborúig tartó japán megszállása idején Kim Ir Szen az 1920–1930-as években egy gerillatábort hozott létre és ahol a helyi legendák szerint Kim Dzsongil meglátta a napvilágot. 2015-ben a hegy 2744 méteres csúcsára Kim Dzsongun fel is mászott apja és nagyapja emléke előtt tisztelegve, katonai vezetők és vadászpilóták sokaságának társaságában.[5][6] 2019-ben Kim Dzsongunnak ismertté vált egy lovaglása is, amely a szent hegyen történt, miután fotók jelentek meg az eseményről a koreai és a világsajtóban is.[7][8]

Története
szerkesztésKim Ir Szen
szerkesztésA Kim-dinasztia alapítója Kim Ir Szen volt, aki 1912. április 15-én született, amely év Észak-Koreában az időszámítás kezdete lett később (Dzsucse-naptár).[9] A dinasztia hatalmának ideológiai alappillére a dzsucse filozófiája, amit Észak-Korea első vezetője, Kim Ir Szen alkotott meg.
Kim Ir Szen a KNDK-n belül példa nélküli személyi kultuszt épített ki. Az 1972-es új alkotmány alapján a KNDK elnökévé választották. Az 1980-as pártkongresszus Kim és Kim Dzsongszuk fiát, Kim Dzsongilt nevezte meg Kim Ir Szen utódjának.
Kim Dzsongil
szerkesztésApját, az 1994-ben elhunyt Kim Ir Szent követte az ország élén. Haláláig folytatta apja munkáját, és országa az összeomlás küszöbére került.
Kim Dzsongun
szerkesztésKim Dzsongun lett Észak-Korea következő vezetője apja halála után. Kim Dzsongil korábbi kabinetfőnöke részleteket hozott nyilvánosságra a fiúról és kijelentette, hogy apja őt tekinti utódjának. 2009. január 15-én a Yonhap News dél-koreai hírügynökség azt jelentette, hogy Kim Dzsongil kinevezte Kim Dzsongunt utódjának.[10][11] Apja halála után először a temetését előkészítő bizottság vezetőjévé tették,[12] majd december végén a koreai hírügynökség már a Koreai Néphadsereg főparancsnokaként, a Koreai Munkapárt főtitkáraként és Központi Katonai Bizottságának elnökeként hivatkozott rá, valamint éles elméjű vezetőnek hívta.[13]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Why did Kim Jong-un climb North Korea’s sacred mountain?
- ↑ Kim-dinasztia[halott link]
- ↑ North Korea's fabled Mount Baekdu bloodline
- ↑ Meghalt Kim Dzsong Il
- ↑ Kim Dzsungun hegyet mászott!
- ↑ Apja miatt mászott hegyet Kim Dzsong Un
- ↑ These Sure Are Photos of Kim Jong-un on a Horse
- ↑ [KCTV] Kim Jong Un Climbs to the Mount Paektu, youtube.com
- ↑ Pokoli történetek. [2010. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
- ↑ Kim Dzsongil utódja a 24 éves fia lesz[halott link]
- ↑ North Korea Newsletter No. 38
- ↑ „Kim Jong Il, North Korea’s mercurial and enigmatic leader, has died”, The Washington Post, 2011. december 18.. [2019. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. december 19.) (angol nyelvű)
- ↑ Kim Dzsong Un éles elméjű vezető, 2011. december 26. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
Források
szerkesztés- A 3. generációs Kimet választják[halott link]
- Martin, Bradley K.. Under the loving care of the fatherly leader: North Korea and the Kim dynasty. Thomas Dunne Books [2004]. ISBN 978-0-312-32221-2. Hozzáférés ideje: 2010. augusztus 11.
További információk
szerkesztés- Fele köztársaság – Helyszíni útmutatások Koreáról. (1981) Dokumentumfilm, rendező: Benda László, operatőr: Márton József, Varga István gyártásvezető.[1]
- ↑ Archivált másolat. [2016. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)