A Kingdom Come német-amerikai rockegyüttes.

Kingdom Come
Információk
Alapítva1987
Műfajhard rock
KiadóPolyGram
Tagok
Rick Steier
A Kingdom Come weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kingdom Come témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

A zenekar 1987-ben alakult Hamburgban, az énekes Lenny Wolf korábbi zenekara, a Stone Fury feloszlása után. Felfogadta maga mellé Danny Stag gitárost, Rick Steier gitárost, James Kottak dobost, és Johnny B. Frank billentyűs-basszusgitárost. Első nagylemezüket 1988-ben jelentették meg, amely az együttes nevét viselte. Az albumról két dalt, a "Get It On" és a "What Love Can Be"-t gyakran játszották az amerikai rádiók, utóbbi számot az MTV is rendszeresen játszotta.[1] Az album platina státuszt ért el Németországban, az Egyesült Államokban és Kanadában.[2] Ezután a zenekar az 1988-as Monsters of Rock fesztiválon is játszott, olyan nagy nevek mellett, mint a Scorpions, Dokken, Metallica és Van Halen.[1] Második albumuk egy évvel később, 1989-ben került piacra, "In Your Face" címmel.

Harmadik lemezüket 1991-ben adták ki, "Hands of Time" címmel. Az együttes azóta is turnézik és ad ki albumokat, eddigi utolsó nagylemezük 2013-ban jelent meg.

2016. augusztus 11.-én Lenny Wolf bejelentette, hogy a Kingdom Come feloszlik,[3] azonban 2018 júniusában az együttes eredeti felállása, Wolf nélkül, bejelentették, hogy turnézni fognak 2018-ban és 2019-ben, az első albumuk és az In Your Face harmincadik évfordulójának ünneplése alkalmából. Wolf helyére Keith St. John került a Montrose-ból és a Lynch Mobból.[1]

Az együttes hard rock, heavy metal, glam metal, blues és indusztriális rock műfajokban játszik. A legelső albumuk hangzásvilága leginkább a Led Zeppelin jellegű blues-rock-ra hajazott, melynek hatására többen azt hitték, hogy a valódi Led Zeppelin-ről van szó. A kritikusok "Kingdom Clone"nak hívták az együttest eleinte, a hasonló hangzásvilág miatt. Jimmy Page is kifejtette véleményét a Kingdom Come-ról.

Hatásaik szerkesztés

Azon kívül, hogy az első albumuk a Led Zeppelinre hajazott hangzásvilágban, Lenny Wolf hatásként a The Beatles-t és az AC/DC-t tette meg (főleg a Bon Scott korszakot).

Tagok szerkesztés

  • Keith St. John - ének (2018-)
  • Danny Stag - gitár
  • Rick Steier - ritmusgitár, billentyűk (1987-1989, 2018-)
  • Johnny "JB" Frank - basszusgitár
  • James Kottak - dob, ütős hangszerek (1987-1989, 2018-)
Korábbi tagok
  • Lenny Wolf - ének, gitár (1987-2016)
  • Dion Murdock - dob, ütős hangszerek (1997)
  • Billy Liesgang - gitár
  • Arjen Anthony Lucassen - gitár
  • Heiko Radke-Sieb - gitár
  • Bam Bam Shiblei - dob, ütős hangszerek
  • Mirko Schaffer - basszusgitár
  • Mark Cross - dob
  • Blues Saraceno - gitár
  • Nils Finkeisen - gitár
  • Hendrik Thiesbrummel - dob

Diszkográfia szerkesztés

Stúdióalbumok
  • Kingdom Come (1988)
  • In Your Face (1989)
  • Hands of Time (1991)
  • Bad Image (1993)
  • Twilight Cruise (1995)
  • Master Seven (1997)
  • Too (2000)
  • Independent (2002)
  • Perpetual (2004)
  • Ain't Crying for the Moon (2006)
  • Magnified (2009)
  • Rendered Waters (2011)
  • Outlier (2013)
Válogatáslemezek
  • Live & Unplugged (1996)
  • 20th Century Masters - The Millennium Collection: The Best of Kingdom Come (2003)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés