Kirják Róbert

(1978–) magyar közgazdász, színigazgató, sakkozó

Kirják Róbert (Nyíregyháza, 1978. szeptember 19.[1]) közgazdász, színigazgató.

Kirják Róbert
Született1978. szeptember 19.
Nyíregyháza
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaközgazdász
színigazgató (2016–)
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Nyíregyházán született. Itt, a helyi általános iskola elvégzését követően a Krúdy Gyula Gimnáziumban érettségizett. A színház szeretetét szüleinek köszönheti, akikkel ez idő alatt gyakran járt előadásokra.

2001-ben Békéscsabán a Tessedik Sámuel Főiskola gazdasági kar pénzügy és számvitel szakán[m 1] diplomázott, ezt követően pedig 2005-ben tett sikeres államvizsgát a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Rövid banki és könyvelőirodai munka után 2002-ben pályázott a Móricz Zsigmond Színházhoz, ahol áprilistól a VIDOR Fesztivál pénzügyi feladatait koordinálta, majd július 1-jétől Tasnádi Csaba igazgató gazdasági igazgatóként szerződtette. 2008 májusában ő szervezte Nyíregyházára a Gazdasági Igazgatók Találkozóját, melyen vidéki és fővárosi színházak gazdasági igazgatói is részt vettek.

2010. december 1-től a költségvetési szerv megszűnéséig, 2013. június 30-ig a színház ügyvezetője volt. 2013. július 1-től a nyíregyházi színház nonprofit gazdasági társaságként működik, ahol a tulajdonos – az alapítói jogkörrel rendelkező polgármester, – a gazdasági igazgató pozíció mellett az intézmény cégvezetőjévé is kinevezte.[3]

2016. február 9-én, a megyeszékhely polgármestere felmentette tisztségéből az akkori igazgatót[m 2] és egy évre Kirják Róbertet bízta meg az ügyvezetői feladatokkal.[4] Művészeti tanácsadónak Sediánszky Nórát választotta.[5]

2016-ban, majd 2022-ben is sikeresen pályázott a Móricz Zsigmond Színház ügyvezetői igazgatására, kinevezése 2017. február 11-től 2027. február 10-ig szól.[6] E megbízatásában a VIDOR Fesztivált is irányítja. 2017-ben szerződtette a színház főrendezőjeként Göttinger Pált, aki 2019-től pedig Horváth Illést a művészeti vezetői feladatokra.[7][8][9][10][11]

Lokálpatrióta, hobbija a foci és a sakk – amit versenyszerűen űzött: felsőfokú tanulmányai megkezdéséig ifjúsági sakkozóként FIDE mesterjelölti címet ért el. 2017 áprilisában[12] a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sakkszövetség[13] elnökének választották.

Megjegyzések szerkesztés

  1. A Gazdasági Főiskolai Kar 1990-ben vált önálló főiskolává, 1998. január 1-én békéscsabai és szarvasi telephellyel megalakult a Kőrösi Főiskola, ami 2000. január 1-el integrálódott a Tessedik Sámuel Főiskolába főiskolai karként. Ennek BA, BSC alapszakai voltak az andragógia, a gazdálkodási és menedzsment, a műszaki menedzser és a pénzügy és számvitel.[2]
  2. Kirják Róbert előtt Tasnádi Csabát Schlanger András követte az igazgatói poszton 2015-től.[4]

Hivatkozások szerkesztés

  1. Kirják Róbert, Magyar Sakkszövetség (hozzáférés: 2017. augusztus 31.
  2. Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság: Intézményi akkreditációs jelentés – 2006/9/XI/2. sz. MAB határozat Tessedik Sámuel Főiskola Archiválva 2019. április 15-i dátummal a Wayback Machine-ben A Tessedik Sámuel Főiskola karai 3. Gazdasági Főiskolai Kar (Békéscsaba) (3. old.), mab.hu - 2006. december 8.
  3. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság jegyzőkönyv a Bizottság 2013. március 20-án megtartott üléséről Archiválva 2018. július 13-i dátummal a Wayback Machine-ben nyirhalo.hu (hozzáférés: 2018. május 21.)
  4. a b Schlanger távozott, merre tovább színház? – Interjú az új igazgatóval Archiválva 2018. május 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, szon.hu - 2016. február 22.
  5. Sediánszky Nóra a Móricz Zsigmond Színház új művészeti tanácsadója, szinhaz.hu - 2016. február 26.
  6. Kiírták a pályázatot a nyíregyházi színház igazgatói posztjára, szinhaz.hu - 2016. június 30.
  7. Művészeti tanácsadó lett Horváth Illésből, Lokál Nyíregyháza - 2019. április 11.
  8. Évadzáró a színházban Archiválva 2019. június 2-i dátummal a Wayback Machine-ben Van mire büszkének lenniük!, szon.hu - 2019. május 31.
  9. Változatlan színházbérlet és jegyárak a Móricz Zsigmond Színház 2019/2020-as évadában Archiválva 2019. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, moriczszinhaz.hu - 2019. május 31.
  10. Ismét Kirják Róbert lett a nyíregyházi színház igazgatója, szinhaz.online - 2021. szept. 30.
  11. Mindenünk a színház – Kirják Róbert, feliciter.hu - 2021. october 4.
  12. Tarczy Gyula: Új vezető a megye sakkéletében: Kirják Róbert Archiválva 2018. július 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, nyiregyhaza.hu - 2017. április 30.
  13. Nyírségi Torna Nemzetközi nyílt sakkverseny 2017. augusztus 25–31. Nyíregyháza. sakkszszbm.unsoft.hu, 2017. [2018. július 13-i dátummal az XXXVI. eredetiből archiválva].

Források szerkesztés

További információk szerkesztés