Kisapostag

Kisapostag község Fejér vármegyében, a Dunaújvárosi járásban.

Kisapostag
Légi felvétel
Kisapostag címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Dunántúl
Vármegye	Fejér
Járás	Dunaújvárosi
Jogállás	község
Polgármester	Nagy Attila (független)
Irányítószám	2428
Körzethívószám	25
Népesség
Teljes népesség	1431 fő (2023. jan. 1.)
Népsűrűség	140,81 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	70 m
Terület	9,58 km²
Földrajzi nagytáj	Alföld
Földrajzi középtáj	Mezőföld
Földrajzi kistáj	Közép-Mezőföld
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 53′ 38″, k. h. 18° 55′ 54″46.893769444444, 18.931669444444
Kisapostag Pozíció Fejér vármegye térképén
Kisapostag weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kisapostag témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése

A Duna jobb partján, Dunaújvárostól délre (6 km), a Mezőföldön, Fejér, Bács-Kiskun és Tolna vármegyék hármas határán. Nyugati oldalán a 6-os főút, északról pedig az M8-as autópálya és a Pentele híd található. A település egybeépült Baracs-Üdülőtelep településsel, de közigazgatásilag nem tartozik vele össze.

Története

A területen már a bronzkorban is éltek emberek, akik az itt talált kerámiaedények után a kisapostagi kultúra nevet kapták. Későbbi emlékek közé sorolható a két római őrtoronymaradvány, amelyeket a 6-os út építése közben találtak. A négyszögű, 40–50 m oldalhosszúságú tornyok a 4. század második felében épültek fából, tetejüket tégla fedte, és árok] vette őket körül. A főút 75,6 kilométerénél egy római eredetű mérföldkövet is találtak, e szerint a római mérföldkő szerint 51 mérföldre van Aquincumtól, mely Gordianus császár korából Kr. u. 239-ből származik. A 11. és a 13. század között a település a Veszprém-völgyi apácák birtoka volt, majd a Paksy család birtokrésze lett a terület a 14. században. Ebből a korból származnak azok a kemencék, amit az 1960-as években a Dunasoron tártak fel. Jelentős dunai átkelőhely volt itt, amit egy 1217-es oklevél bizonyít. A török időkben a terület elnéptelenedett, mint általában a Duna-menti települések. A fő hadiút erre haladt, az utánpótlási vonalak legkézenfekvőbb helye a Duna volt. A török dúlások után a 18. században a túlpartról érkező dunaegyháziak, apostagiak, dunavecseiek művelték a területet.

Egy 1782-es térképen már Egyház szalások néven szerepel (valószínűleg a német ajkú szerző elírása alapján). Egy későbbi 1858-as térkép Egyház szállások néven említi. Az 1882-es térképen már Kis Apostag a neve a falunak. 1867. november 26-áról dokumentumok bizonyítják, hogy Dunaegyházáról szlovák származású családok költöztek át a területre, akik már amúgy is vagy egy évszázada művelték az itteni földeket. 1891-ben közigazgatásilag Baracshoz csatolták, ettől kezdve lett önálló kisközség. 1900-ban még 58% tartotta magát szlovák nyelvűnek, de az asszimilálódás beindult. Napjainkra már csak családnevek emlékeztetnek a szlovák eredetre, igazán már senki nem tartja a hagyományokat. A második világháborúban németek és szovjet csapatok is beszállásolták ideiglenesen magukat a faluba. A falu fejlődése a háború után a Dunai Vasmű építésével párhuzamosan fellendült. A munkalehetőségek és a város léte pozitívan hatott a községre. Napjainkban a lakosság 1500 fő körül van.

Egy másik kutatás eredményei:

[1]

Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak

Bárcsak minden Duna menti település olyan alapos leírással rendelkezne dunai szigeteiről, mint Kisapostag. A település Schalbert Alapítványának (Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány) honlapján Kutrovácz Réka diplomamunkájából olvashatunk részleteket a sok névváltozattal rendelkező Apostagi-, Schalbert-, Salbert-, Scharbert, vagy Salabert-sziget történetéből. (Ebben a bejegyzésben a Schalbert elnevezést fogom használni, bár az Apostagi is széles körben elterjedt.)

[2]

Jelenleg ez a sziget arról híres, hogy a csonka M8-as autópálya hídja ezen keresztül vezet. Korábban is híres volt, de voltak olyan szakaszok a történetében, amelyre inkább a hírhedt kifejezés illene jobban. Mivel a Schalbert-szigetet ma már a legélénkebb fantáziával sem lehet elválasztani a dunántúli parttól, érdemes visszamenni az időben egészen addig, amikor még a Duna itt is a löszdombok tövét mosta. Kutrovácz Réka térképmellékletekkel alaposan ellátott munkájának kiegészítéseképpen próbáltam újabb térképszelvényeket előkeresni, amely jól szemléltetheti mindkettőnk mondanivalóját.

[3]

1823-ban, a Duna Mappáció látványos térképén Kisapostag még Egyházi Szállások néven szerepel. A falu mellett és fölött a Duna meredek löszfalak alját mossa. A dunántúli löszdombok helyenként 50 méterrel magasodnak a középvíz fölé, ezeket a Dunába szakadó mély szurdokvölgyek szabdalják föl. A Beszélő Fotográfiák c. kötet egyik fényképe jól érzékelteti az Alföld és a Solti-síkság közötti hatalmas szintkülönbséget (háttérben a Schalbert-sziget).

[4]

Ekkoriban még két erdővel borított szigetet ringatott itt a Duna. A Scharbert család ideköltözése előtt egyszerűen Apostaginak nevezett szigetet és valamivel feljebb, Dunapentele irányában a Rátz-szigetet. Az elnevezésnek az a prózai oka volt, hogy a terület közigazgatásilag a Duna túloldalán lévő Apostag faluhoz tartozott. Dunavecse és Apostag között azok az apró füzérek pedig hajómalmok voltak. Élesebb szeműek még egy szigetmaradványt fedezhetnek fel Dunavecse nyugati házsorai mellett. 1823-ra azonban ez a nehezen kibetűzhető Peba-(?)sziget összeforrt a parttal. Kisapostagi helytörténészek számára ez a mappációs térkép valódi kincsesbánya lehet a régi dűlőnevek miatt.

[5]

30 év múlva egy osztrák hajózási térképen újabb zátonysziget bukkan fel a Dunántúl domború partvonala mentén. E térképen figyelhető meg először a P. Egyháza Szállásoknak nevezett Kisapostag előtt képződő homokpad, melynek révén a település egyre távolabb kerül majd a folyótól. Ez a térkép is ábrázolja a hajózást gyakran akadályozó hajómalmokat, valamint jelöli a korabeli meder mélységét a hajók útvonalán. Ekkoriban sem hasznosítják gazdaságilag a szigeteket, a térkép ártéri erdőt jelöl rajtuk. E szelvény felvételének dátuma nagyjábol egyezik a II. katonai felmérés térképeivel, utóbbi az 1858. évi állapotokat mutatja be (lásd valamivel lejjebb), ekkor már gazdálkodás nyomait is felfedezhetjük. 1882-ben megjelenik már Kisapostag mai neve is.

[6]

1930-ra jelentősen átalakult a táj képe. Pirossal láthatóak az időközben felépített szabályozási művek, egy mellékágelzáró keresztgát, valamint egy öt részből álló párhuzammű-rendszer, mely a folyómeder szűkítése mellett egy ívet is adott a kialakítandó partszakasznak. A három kisebb sziget helyén már csak egy nagyobbat találunk és beerdősült a falu előtti homokpad is. A két világháború közötti időszakra tehető a sziget aranykora. Ennek két oka volt, az idetelepülő (és névadó) Scharbert család, valamint az itt kialakított cserkésztábor.

"A névadó Scharbert család és a sziget története az 1920-as években fonódott össze. A fiumei hajógyárban dolgozó Scharbert Gyula hajómérnök, aki pl. részt vett a kort technikailag felülmúló Szent István csatahajó tervezésében és megépítésében, az első világháború után Budapestre települt. A fővárosban a Ganz Hajógyár igazgató mérnöke lett. A Kisapostag melletti szigeten az acélhajók elterjedése miatt már nem működött ekkor a dereglyejavító, a szigeten és mellette álltak a használhatatlan fauszályok. Scharbert Gyulának egy látogatása során megtetszett a sziget és déli részét meg is vásárolta birtoknak. A család a hétvégék nagy részét itt töltötte, virágzó gyümölcsöst létrehozva. A nyári mezőgazdasági munkákra Dunaegyházáról és a Felvidékről jöttek (tót) munkások, akik később le is telepedtek Kisapostagon. A szigeti gazdálkodást nehezítették az évenkénti áradások, ezek közül a legnagyobb kárt az 1935-ben lezajló jeges ár okozta, amikor is az egymásnak torlódó jégtáblák (7-8 méteres jéghegyet létrehozva), késként vágták el az almafák törzsét. A sziget északi részén ekkor egy másik család, a Petro-család is gazdálkodott. A birtokot 1950-es években az egész szigettel együtt államosították, Kisapostag község lemondott róla, így Dunaújváros közigazgatás területéhez csatolták. Az akkor még fiatal iparvárosnak tervei voltak a szigettel, a Dunaújváros-Dunavecse hidat itt akarták megépíteni (kb. 50 évvel később ez meg is valósult)."

Míg a Scharbert család a sziget déli csúcsát vette birtokba, a cserkésztábor a mellékág zárás környékén épült fel, Dunavecsével szemben:

"Molnár Lajos irányításával a dunai Nagy-szigeten 1935–36-ban állandó RKIE tábort létesített az egyház. Az RKIE a Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület rövidítése. Ez az országos ifjúsági szervezet nem a harmincas évek közepén került kapcsolatba Dunavecsével. A sziget alkalmi táborozási hely volt már 1921 óta. Budapesti KIE szervezet fiataljai jelentek itt meg legkorábban, önkéntes munkatábort szerveztek ekkor a pentelei római település, Intercisa feltárására, majd az évek során jó kapcsolat alakult ki a KIE és a vecsei református egyház között. Az új, állandó tábor tizenkét darab nyolc személyes faházból állt, mindegyik adakozásból épült, homlokzatukon a címer az adakozót jelölte: az Akadémia, a fővárosi és a svájci KIE szerepelt a donátorok között. Középre került a központi, úgynevezett Petőfi-ház, Vecse község adománya. Tűzhely, kút, táborárboc, harangláb, sportpályák egészítették ki a tábor létesítményeit. A haranglábat a kis haranggal együtt Slezák László harangöntő mester adományozta. A Dunamente szerint volt „repülő-labda pálya” is, ami alighanem a röplabda egészen korai hazai fölbukkanását jelzi. Lehetett fürödni a két sziget közötti keskeny, sekély ágban. Ezen át kopjafás töltéshíd vitt a Nagy-Duna partjára, ahonnan dereglyékkel, motorcsónakkal látogathattak be Vecsére a táborlakók. A Református Élet egy 1937-es cikke szerint „… a Duna közepén levő sziget a maga bokraival, fűz- és ezüstnyárfáival, akácaival, friss levegőjével, mély áhítatos csendjével valami csodálatos légkört teremt az ottlévők között.”

A második világháború előtt kétszer szervezett a KIE százfős nemzetközi tábort, ahová Európa szinte minden részéből érkeztek a protestáns ifjak. Kitűnő tudósok, egyházi vezetők tartottak foglalkozásokat a konferenciákon, beszélgettek el a fiatalokkal. A KIE tisztségviselő gróf Teleki László így méltatta a tábor értékét 1943-ban A vecsei KIE-tábor című írásában: „…a magyar ifjúság legelhanyagoltabb rétegeinek: a napszámos, iparos és kereskedő ifjúságnak valóságos nemzetmentő állomása, hol beteg lelkek találnak gyógyulást…” Nyaranta cserkésztábort is szerveztek a szigeten. Járt ott a népi író Veres Péter meg a kitűnő pedagógus, Karácsony Sándor is, és több nyarat töltött a fiatalok közt a népdalgyűjtő Balla Péter, aki bemutatta, tanította a népdalokat a cserkészifjaknak. 1938 augusztusában nagy létszámú nemzetközi cserkésztábort szerveztek. A cserkésztáborozások érdekes és népszerű színfoltja volt a tábortűzi színjátszás a vecsei Duna-parton. Ezen a vendég és a helyi cserkészek együtt adtak műsort, Vecse népe tömegével özönlött a tábortűzhöz, és lelkesen ünnepelte a cserkészifjakat. A főcserkész, gróf Teleki Pál kultuszminiszter, a kitűnő földrajztudós, aki kétszer is volt magyar miniszterelnök, szintén megfordult a Nagy-szigeten. Tiszteletére a helyi cserkészcsapat este tábortüzet rakott a Duna-parton, a teniszpálya mellett. A szigetről a tábortűzhöz érkező főcserkésznek a 138-as számú vecsei cserkészcsapat parancsnoka, Berde Károly tett jelentést. Ezután Teleki letelepedett egy padra, és a műsor végéig ott maradt"

[7]

Ha összevetjük az 1858-as állapotokat a maival, azt látjuk, hogy alig maradt valami a régi Dunamederből. Az 1950-es években felgyorsuló feliszapolódás korában a Sztálinvárosi Városgazdálkodási Vállalat kertészeti részlege hozott létre gazdaságot, zöldség és gyümölcstermesztéssel, később ez kiegészült faiskolával és csemetéskerttel. Az itt termesztett áruknak jó felvevőpiaca volt a szinte a semmiből felépülő vasmű által életrehívott Sztálinváros (később: Dunaújváros) lakossága.

[8]

A sziget sorsát végül a vasmű pecsételte meg. Még a '60-as évek elején megkezdődtek azok a munkálatok a régi mellékágban, melyek gyakorlatilag fenol és szulfát tartalmú széniszap-tározóvá változtatták az egykori Schalbert-majorság és a cserkésztelep közvetlen környezetét. A zagy gravitációs úton jutott le az egykori mellékágba, melyet magas gátak óvtak a Duna árvizeitől. Egészen 1963-ig, amikor az ipari szennyvíz kijutott a főágba, komoly halpusztulást okozva. Ezután megerősítették a töltést – vízáteresztő szűrőanyaggal – azt remélve, hogy az ezen átszivárgó zagy megtisztulva éri el a Dunát. A következő évben a Duna ismét kimosta a zagykazettákat és a mérgező anyagot szétteregette a zöldség és gyümölcstermesztő állami gazdaság területén. A talaj mérgezetté vált, a gazdálkodást nem lehetett folytatni, ráadásul a sziget teljes élővilága is kipusztult. A szennyezett szigetre a '70-es években nyárfaültetvényt telepítettek és abban reménykedtek a dunaújvárosiak, hogy egyszer majd parkerdő lesz belőle. 1979-ben e remények is szertefoszlottak, a túlcsorduló zagytározókból érkező anyag gyakorlatilag elrohasztotta a fiatal erdőt. Ez a gyakorlat egészen 1987-ig tartott, ekkor érkezett ide utoljára mérgező anyag. Ugyan a Dunai Vasművet kötelezték, hogy rekultiválja a területet, erre azonban sohasem került sor, állítólag a természet maga kivitelezte ezt.

[9]

2011-es hír volt, hogy a dunaújvárosi önkormányzat a Schalbert-sziget déli csúcsát az egykori Schalbert major területét feltételekkel visszaadta Kisapostagnak, amennyiben a helyieknek sikerül pályázati pénzekből felújítani a leromlott állapotú épületeket. A tervek szerint visszaadnák a területnek a korábbi funkcióját, azaz lenne itt horgászcsónak-kikötő, cserkészbázis és kiszolgáló létesítmények, tanösvény, az északi részen pedig vadászterület. A Schalbert Alapítvány honlapján ezek továbbra is a jövőbeli tervek között szerepelnek. Reméljük sikerrel járnak!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Kutrovácz Réka – A “Schalbert” Öko- és Rekreációs Park Terve című diplomamunka (2011) A vecsei reformátusok évszázadai Molnár Miklós: Beszélő Fotográfiák. Dunavecsei emlékképek 1850-1950

Közélete

Polgármesterei

• 1990–1994: Áron József (független)
• 1994–1998: Áron József (független)
• 1998–2002: Schreiner Béla (független)
• 2002–2006: Schreiner Béla (független)
• 2006–2010: Schreiner Béla (független)
• 2010–2013: Schreiner Béla (független)
• 2013–2014: Nagy Attila (független)
• 2014–2019: Nagy Attila (független)
• 2019-től: Nagy Attila (független)

A településen 2013. június 30-án időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani, mert a helyi képviselő-testület április 3-án feloszlatta magát. A választáson az előző polgármester is elindult, de 46,5 %-os eredményével alulmaradt egyetlen kihívójával szemben.

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2023 között

Lakosok száma	1385	1366	1374	1370	1458	1431
	2013	2014	2015	2021	2022	2023

Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,7%-a magyarnak, 0,3% cigánynak, 0,4% lengyelnek, 1,2% németnek, 0,2% szerbnek mondta magát (16,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 24,9%, református 4,8%, evangélikus 8,3%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 27,7% (33,1% nem nyilatkozott).

Testvértelepülések

• Calamandrana
• Vágáshuta

További információk

• Hivatalos weboldal
• Légi felvételek Kisapostagról

https://dunaiszigetek.blogspot.com/2014/02/aligha-van-mas-dunai-sziget-amellyel.html?m=1