Főmenü megnyitása

Kiss Gyula (író)

magyar színész, író

Kiss Gyula (Budapest, 1893. március 20.Budapest, 1923. november 25.) magyar színész, író, drámaíró, műfordító, szerkesztő.

Kiss Gyula
Életrajzi adatok
Született 1893. március 20.
Budapest
Elhunyt 1923. november 25. (30 évesen)
Budapest

ÉletútjaSzerkesztés

Színészi pályáját 1918-ban kezdte a marosvásárhelyi Szabó Pál társulatnál, majd a Kovács Imre társulatban (1922/23) és a nagyváradi Parlagi Lajos társulatban játszott (1922/23).

Szerkesztésében jelent meg Marosvásárhelyen az egyetlen számot megért A Holnap (1919), majd a Rivalda című színházi és irodalmi hetilap (1919-20). Itt és az Osváth Kálmán szerkesztésében megindult Zord Idő hasábjain jelentek meg Heine-fordításai (1921). A Szász Béla alapításában ugyancsak Marosvásárhelyen kiadott Színházi Hét munkatársa. A KZST negyvenéves fennállása ünnepén mutatták be Balassa Erdélyben c. játékát Dékániné Máthé Mariska magyar táncaival és dalaival (1921).

Sokoldalú tehetsége kibontakozásának korai idegbaja vette elejét, 1923-ban beutalták a lipótmezői gyógyintézetbe, ahol önkezével vetett véget életének.

Szerepeiből[1]Szerkesztés

  • Jago (Shakespeare: Othello);
  • Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája).

CímszerepeiSzerkesztés

  • Katona József: Bánk bán;
  • Shakespeare: Hamlet;
  • Molière: Tartuffe.

KöteteiSzerkesztés

  • Sztrájkol a halál (regény, Marosvásárhely, 1919);
  • A Matrác-sír virágai (Heine-fordítások, Marosvásárhely, 1922).

IrodalomSzerkesztés

  • Sényi László: Kiss Gyula. Színházi Hét 1922/21.
  • Harsányi Miklós: Kiss Gyula meghalt. Vezércikk. Színházi Hét 1923/8.
  • Kötő József: Közhasznú esmeretek tára : színjátszó személyek Erdélyben : 1919-1940. Kolozsvár : Polis, 2009. 245 p. ill. (Borítékcím: Színjátszó személyek Erdélyben : 1919-1940) ISBN 978-606-542-004-5

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kötő József i.m. nyomán

ForrásokSzerkesztés