Főmenü megnyitása

Kiss Imre (politikus)

gépész, politikus, Makó város polgármestere, országgyűlési képviselő.

Kiss Imre (Makó, 1906. április 21.Budapest, 1990. december 21.) gépész, politikus, Makó város polgármestere, országgyűlési képviselő.

Kiss Imre
Makó polgármestere
Hivatali idő
1945 1950
Előd Könyves-Kolonics József
Utód Földházi Imre
Csongrád és Csanád vármegye listás országgyűlési képviselője
Hivatali idő
1945. november 4. 1946. április 30.
A Veszprém Megyei Tanács elnöke
Hivatali idő
1952 1953

Született 1906. április 21.
Makó
Elhunyt1990. december 21. (84 évesen)
Budapest
Párt Magyar Kommunista Párt

Házastársa Varga Tóth Rozália
Foglalkozás gépész

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

A politika előttSzerkesztés

1906-ban született Makón katolikus családban, a régi Vágóhíd utcában. Apja Kiss Mihály, anyja Puskás Julianna, mindketten nincstelen napszámosok; édesapja később kisbíró lett. A családban négyen voltak testvérek, néhány év múlva a Kenyérváró városrészben frissen felépített munkásházak egyikébe költöztek. Tanulmányait a katolikus elemi iskolában kezdte, majd négy osztály után jó tanulmányi eredményei miatt lehetősége lett volna ösztöndíjjal továbbtanulni a makói főgimnáziumban, de ő az ajánlatot visszautasította, mert géplakatos szakmunkásként képzelte el a jövőjét. Inasnak azonban ekkor még nem vették fel, gyenge fizikuma és kis testalkata miatt.

Az első világháborúban édesapja az olasz fronton szolgált; súlyosan megsebesült, bal lábszárát szétroncsolta egy aknalövedék. Szanitéc híján orvosi ellátást nem tudtak biztosítani számára, a mozgásképtelen ember hazaszállítására pedig bajtársai nem vállalkoztak, és hagyták meghalni. Kiss Imre tizenhárom éves korában, 1919-ben újra jelentkezett inasnak, és ezúttal fel is vették. Az előírt négy év inaskodás után az Ipartestület kiállította géplakatos-segédi bizonyítványát, de munkát szülővárosában nem talált. Ezért Ózdra költözött, ahol 1923-tól a vas- és acélgyár munkása volt, egy évvel később pedig belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), és tagja lett a munkások szakszervezetének is. 1924. december 16-án visszatért Makóra, ahol helyettes gépészként dolgozott, és állandó tagja lett a Szervezett Munkások Dalkörének. 1926-ban Budapesten talált állást, az angyalföldi gépgyárban vasmunkás lett. Rövid időn belül azonban visszatért a Maros partjára, mert igen kedvező ajánlatot kapott: önálló cséplőgépészként dolgozhatott. Hamarosan szakszervezeti elnökké választották szülővárosában. 1933-ban házasságot kötött Varga Tóth Rozáliával, felesége egy fiúgyermekkel ajándékozta meg 1935-ben; az ifjabbik Kiss Imre később a villamosmérnöki pályát választotta.

A második világháború alattSzerkesztés

A következő esztendőben behívták katonának Orosházára, a szolgálati idő három hónap volt. Leszerelése után eredeti szakmájában dolgozott tovább. 1938-ban ismét behívták, ugyanis szóváltásba keveredett egy főhadnaggyal, aki így vett elégtételt - 5 hónapot kellett kaszárnyában töltenie. Egy évvel később kapta meg harmadik behívóját, ezúttal már a szovjet frontra, bevetésre vezényelték, egy gépkocsi-javító alakulat tagjaként szolgált. 1943-ban szerelt le.

Az egyre inkább jobbra tolódó magyarországi kormányok fokozatosan lehetetlenítették el az ellenzék működését. 1944. április 2-án az SZDP többi tagjához hasonlóan őt is letartóztatták; egy ideig a makói járásbíróság tömlöcében tartották fogva, majd vonattal Ricsére vitték, ahol fogolytáborba került. Augusztus 25-én szabadult. Rövid szegedi katonáskodás után ismét Makón van, ahol megalakítja a Kommunisták Magyarországi Pártjának helyi csoportját, annak titkára lett. Szerkesztette a Makói Népújságot, a párt kiadványát. 1944. december 17-én Makón az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották.

Polgármesteri tevékenységeSzerkesztés

1945. május 24-én összehívták a városi képviselő-testületi ülést, egyetlen napirendi ponttal: hogy betöltsék az immár 8 hónapja üres polgármesteri posztot (Makó élén a szovjet megszállás óta városparancsnoki minőségben Könyves-Kolonics József állt). A két aspiráns Kiss Ernő, a Szociáldemokrata Párt, és Kiss Imre, a Kommunista Párt jelöltje volt. Utóbbi 61-45 arányban győzött a szavazáson.

Polgármestersége alatt a legégetőbb feladat a háború utáni infrastrukturális, szociális problémák megoldása volt. Élelmiszersegélyeket, ruhaneműket osztott a rászorulóknak, erdős területek megvásárlásával tűzifához juttatta a város lakosságát. A bogárzói tanyavilágban (Makó külterülete) bekötőutakat építtetett, artézi kutakat fúratott Újvároson és Honvéd városrészben; több népfürdőt építtetett (Honvédban és a Vertán-telepen). Polgármestersége alatt helyezték át a hetipiacot és az országos vásárokat a főtérről a Kossuth utca torkolatába.

Városvezetői tevékenységét azonban több helyről is kritikák érték: bírálják például az általa hozott rendeletet, ami lebontatta a hangulatos Petőfi parki víztornyot.[1] Az alacsonyan megállapított hagymaár ellen 1950. július 27-én, a Naschitz-ház udvarán több száz fős tömeg tiltakozott; ellenük letartóztatást foganatosítottak, és a bíróság a jogos elégedetlenkedőket elítélte.[2] Komoly vitát váltott ki, hogy míg az önkormányzat városi közmunkára parasztkocsikat rendelt be – hátráltatva ezzel a mezőgazdasági munkát és alaposan felbőszítve a gazdákat – a polgármester felesége, Kiss Imréné szívesen vette igénybe utazásaihoz a városi tulajdonú, hivatali lovaskocsit, a rendőrkapitány pedig vadászni is azon járt. Kiss Imre a kritikákra úgy reagált, hogy felesége "szociális ügyek" intézéséhez vette igénybe a kocsit, a rendőrkapitány kocsihasználatát pedig az ő tudta nélkül a főjegyző engedélyezte.[3][4]

1945 őszétől többször is megpróbálkozott a „legreakciósabb” utcanevek lecserélésével, jóllehet a képviselő-testület tagjai közömbösek voltak a téma iránt, esetenként pedig szembehelyezkedtek a polgármesterrel. Az 1946. augusztus 12-én elfogadott előterjesztése írta elő az első nagyobb közterület-névváltoztatást, de később alkalmi névváltoztatásokat is eszközöltek.[5] Az új elnevezések jelentős hányada morális szempontból kifogásolható volt: ezek az utcák élő közszereplők, kommunista aktivisták, szovjet tábornok és diktátorok nevét kapták. Egyes utcanevek eltörlése politikai baklövés volt, hiszen a város demokratikus, függetlenségi hagyományaira emlékeztettek (Teleki László, Széchenyi István, Justh Gyula). Mások – jóllehet bőkezű mecénások és nagy hazafiak voltak – szintén megszűntek névadók lenni, pusztán nemesi származásuk okán (Návay Tamás, Erdélyi Vazul, Dessewffy Sándor, stb). Az általa átneveztetett utcák nagy része a rendszerváltás után, 1990-ben visszakapta eredeti nevét.[6]

Az egyházakhoz való kapcsolatát a kettősség jellemezte: jóllehet nem volt hívő ember, református, katolikus és izraelita egyházi rendezvényeken egyaránt részt vett; megvédte Mag Béla bogárzói lelkészt a szovjet Vörös Hadsereg katonáinak zaklatásától. Csepregi Imre, Makó-Belváros római katolikus plébánosával kimondottan jó kapcsolatot ápolt, együttműködött vele több önkormányzati bizottságban, és segélyezés terén. Elzárkózott ugyanakkor attól, hogy találkozzon a városba érkező Mindszenty József bíborossal.[7] A Szent István téri, Klebelsberg Kuno nevét viselő egyházi iskolát az országgyűlés döntése értelmében államosították; mivel korábban hatalmas tömeg követelte az intézkedés visszavonását Makón, ezért az iskolaállamosítás szigorú biztonsági intézkedések kíséretében zajlott le 1948 májusában, és ekkor történt, hogy Csepregi ellen még elfogatóparancsot is kiadtak a hatóságok, jóllehet ezt végül nem foganatosították.[8] Megütközést keltett következetes, harcias ateizmusa, amit a makóiak polgármestertől mindez idáig soha sem tapasztaltak: nyilvános felszólalásaiban tagadta Isten létét, nem engedélyezte az egyesületeknek, hogy szentek nevét vegyék fel; hivatalának átvételekor sem esküt, hanem csak fogadalmat tett.[4]

További politikai szerepei és időskoraSzerkesztés

1945. november 4-én Csongrád és Csanád vármegye listájáról országgyűlési mandátumot szerzett, de az összeférhetetlenségi törvény alapján lemondott; képviselői posztjáról való távozását 1946. április 30-án jelentette be. Utódja Farkas Imre lett. 1949-ben ismét képviselőnek választották. Egy évvel később bevezették a tanácsrendszert. Az országos vezetés Kiss Imrének új szerepet szánt, 1950. június 15-től a hódmezővásárhelyi székhelyű Csongrád Megyei Tanács elnökhelyettese lett. Makó városvezetői posztján Földházi Imre tanácselnök követte.[9] 1952 és 1956 között a Veszprém Megyei Tanács elnöke, majd 1957-től nyugdíjazásáig a Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalatnál dolgozott. Idős korában Budapestre költözött, és a budapesti makóiak baráti körének vezetője lett. A József Attila Múzeum udvarában kialakított skanzenben rekonstrukcióval valósult meg 1984-ben a Bagosi Sándor-féle kovács-bognár műhely. Ennek létrehozásában Kiss Imre hathatós segítséget nyújtott. Irányítása alatt az alapásást és betonozását a belvízvédelmi építőtábor diákjai végezték; elszármazott makóiakat nyert meg a falazásra, valamint a szükséges fenyőfa és nyílászárók biztosítására.[10] Kétszáznyolcvan oldalas emlékirata 1989-ben jelent meg a József Attila Művelődési Központ (a mai Hagymaház) kiadásában. 1990-ben hunyt el a fővárosban.

ForrásokSzerkesztés

  1. Forgó Géza: Horthy Makón, Makói Városvédő- és Szépítő Egyesület, Magony-Dornbach Bt., Makó, 2001 ISBN 963-00-8966-1
  2. Csongrád megye építészeti emlékei (Szerkesztette: Tóth Ferenc dr.), Szeged, 2000 ISBN 963-7193-28-6
  3. Medgyesi Konstantin: Lovak, lókupecek és lóügyletek a koalíciós évek Makóján in Studia Ethnographica 5. Néprajzi tanulmányok (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve), Szeged, 2005
  4. a b Dr. Csepregi Imre: Napló 1. 1944-1946. Szerk. Tóth Ferenc, lektorálta Török József. Makó: Makó város önkormányzata. 2011. ISBN 978-963-86933-6-5  
  5. Tóth Ferenc: Javaslat a makói utcanevek megváltoztatására, Keresztény Értelmiségi Szövetség Makói Csoportja, Makó, 1990 ISBN 963-00-1425-4
  6. Buzás László-Tóth Ferenc: Makó utcanevei, A makói múzeum füzetei 72. Makó, 1992 ISBN 9630335301
  7. Medgyesi Konstantin: Mindszenty bíboros Makón, Keresztény Értelmiségiek Szövetségének makói csoportja, Makó, 2003 ISBN 963-212-930-x
  8. Medgyesi Konstantin: Az egyházi oktatás újraindítása a rendszerváltó Makón Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Makó, 2004. ISBN 963-216-670-1
  9. Kelemen Ferenc: Makó igazgatásának történeti formái, A makói múzeum füzetei 5, Makó, 1970.
  10. Tóth Ferenc: Építészet in Makó néprajza. Szerk. Tóth Ferenc dr.. Makó: Önkormányzat. 2008. ISBN 978 963 03 3388 7  
Előző
Könyves-Kolonics József
(városparancsnokként)
Makó polgármestere  
19451950
Következő
Földházi Imre
(tanácselnökként)