Kiss Zoltán (színművész)

(1972–) magyar színművész

Kiss Zoltán (Budapest, 1972. július 18. –) magyar színész.

Kiss Zoltán
Életrajzi adatok
Született 1972. július 18. (50 éves)
Budapest
Házastársa Mirtse Réka
Pályafutása
Iskolái Színház- és Filmművészeti Főiskola
Aktív évek 1997
Híres szerepei Csurgó Pista, sofőr
Barátok közt

IMDb-adatlapja
PORT.hu-adatlap
SablonWikidataSegítség

ÉleteSzerkesztés

1972-ben született Budapesten. Gyermekkorában néptáncolt. A középiskola elvégzése után Toldy Mária musicalstúdiójába járt, ahonnan táncosként bekerült a Vígszínház West Side Story című előadásába, amelyet Eszenyi Enikő rendezett. Az ő segítségével készült fel a színművészeti felvételijére. 1993-1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, Szinetár Miklós osztályában.[1] 1997-2001 között a szolnoki Szigligeti Színház, 2001-2005 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. 2005-2007 között a Budapesti Operettszínház színésze, mellette vendégszerepel a Turay Ida Színházban is. 2007-2010 között játszott a soproni Petőfi Színházban, majd 2010-2019 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt.[2][3][4]

Felesége, Mirtse Réka a Budapesti Operettszínház koreográfus asszisztense. Két kislányuk van.[3]

Fontosabb színházi szerepeiSzerkesztés

  • Szörényi Levente - Bródy János - Sarkadi Imre - Ivánka Csaba: Kőműves Kelemen (Benedek) - 2017/2018
  • Bertolt Brecht: A Szecsuáni Jóember (A Rendőr ) - 2017/2018
  • Szép Ernő: Vőlegény (Pimpi, Karmester, Nusi Férje) - 2016/2017
  • Donizetti - Németh Virág: A Manóvizsga (Pucok) - 2016/2017
  • Ray Cooney: Család Ellen Nincs Orvosság (Dr. Hubert Bonney) - 2016/2017
  • Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János Vitéz (Bagó) - 2016/2017
  • Elton John - Lee Hall: Billy Elliot – A Musical (Szereplő) - 2015/2016
  • Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Opor) - 2015/2016
  • L. Frank Baum: Óz (Madárijesztő) - 2015/2016
  • Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter Sziámi: Isten Pénze (Marley) - 2015/2016
  • Németh Virág: Borban Él Az Élet (Szereplő) - 2015/2016
  • Illés Zenekar - Szente Vajk: Tied A Világ! (Szereplő) - 2015/2016
  • Vörösmarty Mihály: Csongor És Tünde (Kurrah) - 2014/2015
  • Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia (Sziszi) - 2014/2015
  • Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos Asszony (Ibolya Ede) - 2014/2015
  • Jules Verne: Cirkuszkocsival A Sarkvidéken (Hóbelevanc, Spániel, Jako, A Papagáj, Jean, Zsonglőr, Cascabel Fia) - 2014/2015
  • Jurij Poljakov: Párcsere (Szergej Tollnokov, Szergej Tollnokov) - 2013/2014
  • Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: Marica Grófnő (Kudelka, Cecília Inasa) (Társrendező) - 2013/2014
  • Arisztophanész: Lüszisztraté (Kaloník, Más Néven Klió) - 2013/2014
  • Peter Buckman: Most Mindenki Együtt (William) - 2013/2014
  • Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: Marica Grófnő (Báró Zsupán Kálmán) - 2013/2014
  • Vitéz Miklós - Vadnay László: Meseautó (Szűcs János, Vezérigazgató) - 2012/2013
  • Ray Cooney: Páratlan Páros (Bobby Franklynn) - 2012/2013
  • Tolcsvay László - Müller Péter - Bródy János: Doctor Herz (Pancho, Einstein) - 2012/2013
  • Németh Virág: Lesz Vigasz (Szereplő) (Koreográfus) - 2012/2013
  • Kaffka Margit: Hangyaboly (Fóth Káplán) - 2012/2013
  • Billy Wilder - I. A. L. Diamond - Jule Styne - Bob Merrill: Sugar (Joe) - 2011/2012
  • Thomas Middleton - William Rowley: Átváltozások (Antonio, Nemesur Vermandero Kíséretében, És Álápoltak Alibius Intézményében) - 2011/2012
  • Békés Pál: A Kétbalkezes Varázsló (Fitzhuber Dongó, A Kétbalkezes Varázsló) - 2011/2012
  • Lehár Ferenc: A Víg Özvegy (Gr. Danilovics Daniló, Követségi Titkár) - 2011/2012
  • Ken Ludwig: Káprázatos Kisasszonyok (Jack Gable) - 2010/2011
  • William Shakespeare: Harmadik Richárd (Ll. Polgár, George Clarence Hercege, Richmond, Polgármester) - 2010/2011
  • Vajda Katalin: Anconai Szerelmesek (Giovanni, A Cukrász ) - 2010/2011
  • Ganxsta Zolee - Pierrot - Darvasi László: Popeye (Popeye) - 2010/2011
  • Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: A Nyomorultak (Munkás, Rab, Enjolras) - 2010/2011
  • Jókai Mór: A Kőszívű Ember Fiai (Baradlay Richárd) - 2009/2010
  • Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kaucsiánó Bonifác Gróf ) - 2009/2010
  • Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Cornelius Hackl) - 2008/2009
  • Paul Schönthan - Franz Schönthan - Kellér Dezső - Horváth Jenő - Szenes Iván: A Szabin Nők Elrablása (Szilvássy Béla) - 2008/2009
  • Spewack Bella - Cole Porter - Sam Spewack: Csókolj Meg Katám! (Fred Graham, Színész, Igazgató (Petruchio)) - 2007/2008
  • Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A Dzsungel Könyve (Sír Kán) - 2006/2007
  • Csurka István: Döglött Aknák (Béla, Moór Fia) - 2006/2007
  • Kiss József: Az Angyalok Nem Sírnak (Hadközeg, Felkelő) - 2006/2007
  • Bradányi Iván - Szentirmai Ákos - Békeffi István: Kölcsönkért Kastély (Koltay Bálint, Koltay Gábor Fia) - 2005/2006
  • Eisemann Mihály - Szilágyi László: Zsákbamacska (Kelemen, Kelemen) - 2004/2005
  • Csiky Gergely: A Nagymama ( Ernő, Unokája) - 2004/2005
  • Vaszary Gábor - Budai Dénes: A Meztelen Lány (Péter) - 2004/2005
  • Jean Letraz: A Szerencse Fia (Marcel) - 2004/2005
  • Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Baracs István, Mérnök) - 2004/2005
  • Arisztophanész: Madarak (Jós ) - 2004/2005
  • Jacobi Viktor: Sybill (Poire) - 2003/2004
  • Eugene O'neill: Vágy A Szílfák Alatt (Péter) - 2003/2004
  • Ábrahám Pál - Alfred Grünwald - Fritz Löhner-Beda: Bál A Savoyban (Musztafa Bey) - 2003/2004
  • Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kaucsiánó Bonifác Gróf ) - 2003/2004
  • Kálmán Imre: Marica Grófnő. (Liebenberg István ) - 2002/2003
  • Julius Brammer - Kálmán Imre - Alfred Grünwald: Cirkuszhercegnő (Schlumberger Tóni) - 2002/2003
  • Abe Burrows - Cole Porter: Kánkán (Theophile) - 2002/2003
  • Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Récsey Mixi Gróf) - 2002/2003
  • Lévay Sylvester: Elisabeth (Rudolf Főherceg) - 2001/2002
  • Martos Ferenc - Huszka Jenő: Lili Bárónő (Illésházy László Gróf, Remeteházi Galambos Frédi) - 2000/2001

Film és TV-s szerepeiSzerkesztés

Díjai és kitüntetéseiSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Operett, musical színész (régi) (1993-1997) (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2017. szeptember 16.)
  2. http://keol.hu/kecskemet/kiss-zoltan-hatalmas-rohogesek-es-komoly-csendek
  3. a b Archivált másolat. [2020. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. szeptember 16.)
  4. Művészek - Katona József Színház, Kecskemét. www.kecskemetikatona.hu. (Hozzáférés: 2019. október 22.)

ForrásokSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés