Kistemplom (Marosvásárhely)

református templom Marosvásárhelyen

A Kistemplom Marosvásárhely belvárosában álló egyhajós, késői barokk díszítésű református templom. Nevét a Vártemploménál valamivel kisebb méretéről kapta, de így is hétszáz férőhellyel rendelkezik. 1815 és 1829 között épült egy 17. századi ispotály helyén, mai kinézetét az 1920-as évek végén nyerte el.

Kistemplom
műemlék
Tg.Mures Biserica reformata mica (4).jpg
Vallás keresztény
Felekezet református
Egyházmegye Marosi Egyházmegye
Egyházközség Marosvásárhely II.
Építési adatok
Építése 18151829
Stílus barokk
Alapadatok
Befogadóképesség 700
LMI-kód MS-II-m-B-15546
Elérhetőség
Település Marosvásárhely
Hely str. Ștefan cel Mare 22.
Elhelyezkedése
Kistemplom (Marosvásárhely)
Kistemplom
Kistemplom
Pozíció Marosvásárhely térképén
é. sz. 46° 32′ 23″, k. h. 24° 34′ 00″Koordináták: é. sz. 46° 32′ 23″, k. h. 24° 34′ 00″
A Kistemplom weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistemplom témájú médiaállományokat.

ElnevezéseSzerkesztés

Kezdetben Ispotály-templomnak nevezték a korábban itt álló épületre hivatkozva. 1864-ben említik legelőször Kis templomként („a kis templomi papi haztol”), az egybeírt forma a 20. század elején honosodott meg. A „kis” jelzővel különböztették meg a Várban épült középkori nagytemplomtól.[1]

A templom előtti utcarészt, továbbá a templomot körülölelő, a Gecse Dániel utcából nyíló teret (voltaképpen U alakú házsort) a köznyelvben Kistemplom térnek nevezik. Hivatalos neve többször változott: a 20. század elején Újtelepnek nevezték, az 1930-as években Petru Mușat, az 1940-es évek elején Nagy Károly tér, a 20. század második felében Bisericii Mici, ma Memorandului.[1]

TörténeteSzerkesztés

A Szentmiklós utca végén álló telket a 17. század elején kapta a Református Egyházközség a Sásvári család hagyatékából. A jelenlegi templom helyén 1628-ban az egyház ispotályt, a szegények és rászorulók befogadására és ápolására szánt épületet létesített. Mellette a 18. század elején Kolozsvári Szőts Dániel városbíró támogatásával egy református fatemplomot emeltek, melyet a helybeliek Külsőtemplomként vagy Ispotály-templomként ismertek. Az ispotály fenntartását 1788-ban átvállalta a város vezetősége, azonban a templom és az időközben emelt melléképületek (paplak, iskolaépület) az egyház tulajdonában maradtak.[2]

A hívek száma folyamatosan növekedett (1765-ben 2418, 1827-ben már 4401 református volt a városban), az elöregedett fatemplom a 19. század elején pedig már kicsinek bizonyult, így az ispotályt lebontották, hogy helyére egy új templomépületet emeljenek. 1815. július 31-én Borosnyai Lukács János főgondnok és Kemény Sámuel táblai elnök elhelyezték a kőtemplom alapkövét; ennek tervezője Sófalvi József, kivitelezője Schaffner Ignác volt. Számos gyülekezet és magánszemély támogatta a templomépítést, és 1818-ra már elkészültek a templom falai, de pénzhiány miatt a munkálatok leálltak, a fedetlenül álló templom pedig hamarosan omladozni kezdett (az istentiszteleteket továbbra is a fatemplomban tartották). 1827-ben Nemes János és több más polgár adományainak köszönhetően lehetőség nyílt az építkezés folytatására, 1829-ben pedig Lantos András vezetésével végül elkészült a templom. Szintén ebben az évben helyezték el a ma is meglévő nyolcmázsás harangot és az óra számlapját. Felszentelésére 1830. szeptember 12-én került sor Bodola János szolgálatával.[2][3]

A templomot nem kímélték a viszontagságok: 1837-ben kisebbik (négymázsás) harangja megrepedt, 1843-ban a toronyóra javításra szorult, 1847-ben a tetőzetet vihar rongálta meg. 1854 augusztusában, a szabadságharc után kisajátította az osztrák katonai parancsnokság és katonai kórházként, majd gabonaraktárként használták. A reformátusok 1856 márciusában kapták vissza az épületet (addig a régi fatemplomot használták, melyet aztán 1857-ben le is bontottak), újbóli felszentelése Bodola Sámuel püspök vezetésével történt.[3]

A templomhoz református fiúiskola, majd vegyes iskola is tartozott, mely kezdetben a rektor lakásában működött. 1848-ban már 175 tanulója volt, így az 1850-es években külön iskolaépületet emeltek a templom közelében, melyet 1891-ben átvett a város. A 20. század elején, Bernády György polgármesteri szolgálata alatt több új iskolaépületet emeltek a város tanulói számára, az egykori református iskolát pedig lakóházzá alakították át.[4]

Orgonáját 1867-ben készítette Takácsy Ignác, az úrasztalát 1868-ban adományozta Szenkovitsné Rákosi Katalin. 1875-ben felújították az épületet, ekkor állították fel a nyolcszögű szószéket és koronáját Szöllősi Sámuel és Rozália adományából. 1927–1930 között ismét felújítási munkálatokat végeztek, ekkor nyerte el a templom klasszicizáló neobarokk arculatát, özvegy Páll Domokosné pedig egy tízmázsás harangot ajándékozott az egyházközségnek férje és fiai emlékére. További javítási munkálatokat végeztek az 1960-as, 1980-as, és 2000-es években.[3]

Sokáig a két belvárosi templom (a Vártemplom és a Kistemplom) egy közös egyházközséget alkotott; szétválasztásuk csak a 20. század közepén valósult meg. A kommunista rendszerben végbemenő iparosítás és kiterjedt lakótelepek építése a város lakosságának növekedését vonta maga után, a templomépítési tilalomnak köszönhetően így irreálisan nagyszámú gyülekezetté vált a Kistemplom. Az 1980-as években közel húszezerre nőtt a hívek száma; istentiszteletek tartását még pótszékekkel is nehézkes volt megoldani. Ebben az időszakban általánossá vált, hogy évente 250-300 ifjú konfirmáljon.[5] 20. századi jeles lelkipásztorai voltak Csiha Kálmán (1929–2007) és Varga László (1929–2017). A kommunizmus alatt koncepciós perekben elítélték, majd hosszú időre börtönbe zárták őket.[6]

Az 1989-es rendszerváltás gyökeres változásokat hozott az egyházközség életében. Miután a városban sorra felépültek a lakótelepeket kiszolgáló református templomok, a Kistemplomhoz tartozó háztartások száma lecsökkent. Napjainkban a Belváros déli részén kívül már csak néhány lakóteleprész tartozik hozzá; 2015-ben a hívek száma 3000 körül volt.[3]

LeírásaSzerkesztés

Egyhajós, félköríves fallal végződő, a Gecse Dániel (ma Ștefan cel Mare) utcára merőleges templomépület. Hossza 35, szélessége 13, magassága 9 méter; a torony magassága 19 méter.[3] Tornya és főbejárata keleti részén van, további bejáratok vannak a déli és a nyugati részen (az utóbbit a 20. század végén készítették). A főkapu barokk stílusú kőkeretébe beépített tábla szövege Menjetek bé az Ur kapujin Hála adással.[2] A lépcső mellett látható egy 1902-ben kihelyezett fémlap, melyre a tengerszint feletti magasságot jegyezték: Marosvásárhely sz. kir. város – 21 – 332,376 méter.[6]

A toronytest áttöri és túlnövi a nyeregtetős fedelet; tetőzete ívesen követi a főpárkány vonalát. Körben az épület homlokzatait finom vonalvezetésű késői barokk díszítés jellemzi és dórfejezetes falsávok osztják mezőkre; ezek tengelyeiben helyezkednek el a félköríves, füzérdíszes ablakok. A hajó szélességében, a toronytest két oldalán nagyméretű karzat van; az ellenkező, nyugati oldalon pedig egy kisebb karzat az orgona számára.[2]

Az 1850-es évekből származó református iskola épülete ma lakóház, a 26. szám alatt áll.[4] A templom szomszédságában áll a gyülekezeti ház, az utca túlsó oldalán pedig a parókia épülete a tanácsteremmel.[3]

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Vigh Károly. Marosvásárhelyi helynevek és földrajzi közszavak. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 121. és 151. o. (1996). ISBN 9789739755443 
  2. a b c d Keresztes 37–38. o.
  3. a b c d e f Berecki 259–262. o.
  4. a b Fodor Sándor (S.); Balás Árpád. Marosvásárhelyi útikalauz. Marosvásárhely: Impress, 38–39. o. (1996). ISBN 9739687512 
  5. Ötvös József: Püspöki Látogatás Marosvásárhelyen (II.). Református Hírvivő, 2008. augusztus 15. (Hozzáférés: 2020. január 27.)
  6. a b Balás Árpád. Zsebre szabott Marosvásárhely. Marosvásárhely: Mentor (2016). ISBN 9786069385272 

ForrásokSzerkesztés

  • Berecki: Berecki – Lakatos: A marosvásárhelyi II. Gecse utcai Református Egyházközség és a Kistemplom. In szerk. Ötvös et al: Protestáns Marosvásárhely. Marosvásárhely: Lector. 2018. ISBN 9786069425022  
  • Keresztes: Keresztes Gyula. Marosvásárhely régi épületei. Marosvásárhely: Difprescar (1998). ISBN 9739866905