A kocsma általában egy falu vagy város belterületén levő italmérő üzlethelyiség, ahol főleg helyben és ülve fogyasztásra szeszes, alkoholos italokat szolgálnak fel és ahol rendszerint ételeket is lehet kapni. Az italokra módosult kocsmák, a sörözők, ahol sört lehet kapni és a borozók, ahol bort lehet kapni. A kocsma szó a szlovák krčma szóból ered.

Luigi Bazzani festménye egy 1. századbeli Pompeii taverna bejáratáról

TörténeteSzerkesztés

Ókorban és középkorbanSzerkesztés

Az 1. században a Római Birodalomban épültek először kocsmák, ezeket „tavernáknak” hívták. A római hatalom 5. századi eltávozása és a Római provincia bukása után az angolszászok olyan kocsmákat létesítettek, amelyek otthoni lakásokból nőttek ki, erről először a 10. században derült ki. Ezek a kocsmák gyorsan gyülekezeti házakká fejlődtek, ahol az emberek társaságilag gyülekezhetnek, pletykálkodhatnak és kölcsönös segítségnyújtást szervezhetnek a közösségükön belül. Az Æthelred the Unready Wantage törvénykönyve pénzbírságot ír elő, ha a kocsmában tartott találkozón megszegik a békét.

Újkori MagyarországbanSzerkesztés

 
Régi nádfedeles kocsma

A régi kocsmákban nem lehetett ételeket kapni, csak alkoholtartalmú italokat. A kocsmák épületeiről, berendezéséről a korábbi századokból igen kevés adat maradt fenn. A 16.17. században a pince fölé emelt borona vagy földfalú, ritkábban kőfalú, többnyire egyetlen helyiségből álló szalma- vagy zsindelytetős épületek voltak. Ezeket „korcsmálló pincének nevezték (Északkelet-Magyarország, Erdély, Alföld). Kecskeméten a 18. században nyárra „leveles színeket” építettek a kocsmák mellé, s a szabadban folyt a bormérés. A nagyobb városokban a városi kocsma többnyire a városházán volt (például Buda, Pozsony, Debrecen), a többi pedig a jelentősebb forgalmi pontokon, így a vásártereken, piactereken, a városból kivezető utak és kapuk mellett. A bormérést monopolizáló városok gyakran fogadóval egybeépített kocsmát tartottak fenn. A 18. századtól a népesség rohamos szaporodásával a kocsmák száma erőteljesen megnövekedett, például Kecskeméten a 19. század első felében már 150 kocsma volt.

 
Egy modern kocsma belülről

Kocsmák berendezéseSzerkesztés

Az ivószoba felszereléséhez tartozott egy hosszú, kecskelábú asztal, hozzávaló támla nélküli lócákkal vagy padokkal, almárium, amelyben az ivóedényeket tartották. A bormérő asztalt lécekből álló rács, a kármentő kerítette el az egyik sarokban. Itt tartották a törékeny holmit, a mérés alatt levő bort. Ha dulakodás támadt a kocsmában, a kocsmáros ide menekült, magára húzva a kármentő ajtaját, innen nyílt a bejárás a konyhába is. A kocsmákban használt űrmértékek a köböl, akó, pint, meszely, icce voltak. Ezeknek megfelelően készültek az ivóedények, amelyek jórészt cserépkancsók voltak, mind a mázatlan vászonkancsókat, mind a mázas kancsókat használták. A korsósok rendszeresen dolgoztak a kocsmák számára. Jellemző, hogy a kancsóknak százanként kialkudott ára volt, ráadásul járt egy meszely bor, a fazekasok meszelye. A cserépedényeken kívül különböző nagyságú üvegeket, karafinákat és fakupákat, vastag üveg- és fémpoharakat is használtak. A kocsmákban, csapszékekben faggyúgyertyával világítottak. A városokban a csaplárosok, iccések a mészárszékről évente 2–3 mázsa faggyút kaptak, amelyből maguk öntöttek gyertyát. Ehelyett a földesúri kocsmákban külön gyertyapénz járt a kocsmárosnak. Azokban a városokban, ahol a polgári borkimérést engedélyezték, a szőlősgazdák a lakóház egyik, többnyire utcai helyiségét rendezték be ivónak. Felszerelése hasonló volt az állandó kocsmáéhoz.

Időszakos és állandó kocsmákSzerkesztés

Régen voltak időszakos és állandó kocsmák. Időszakosak voltak a kántorkocsmák vagy fertálykocsmák, ahol Szent Mihály napjától karácsonyig, illetve újévig mértek bort, a bortermelő városok polgárainak saját házuknál fenntartott borkimérései (purger-kocsma) és a falvak vagy városok közös kocsmái, ahol fél, egy éven át árulták a borgazdák borait. Állandó kocsmák voltak a földesurat egész éven át megillető italmérési helyek például hidaknál, vámoknál és a városi kommunitás által fenntartott bormérések. Mind az időszakos, mind az állandó kocsmákban folyó borkimérést a cégér jelezte. Tekintettel a bormérés nagy jövedelmezőségére az állandó kocsmák nagy részét mindenkor házi kezelésben tartották, ahol fizetett alkalmazott mérte a földesúr vagy a város borát. Az ilyen kocsmát csapnak, csapszéknek, csapháznak nevezték. A kevésbé jövedelmező vagy nehezebben ellenőrizhető kocsmákat bérlőknek adták ki. A kocsmabérlet összegét a várható forgalomnak megfelelőn állapították meg. A kocsmárosnak óvadékot kellett letennie, mivel gyakran nem tudtak elszámolni a bérlet leteltével. Az engedély nélkül működtetett kocsmákat, italmérő helyeket kurtakocsmának nevezték. A kocsmák fő jellegzetessége a fogadókkal szemben, hogy eredetileg semmiféle ételt, még kenyeret sem volt szabad árusítani bennük.

Modern korbanSzerkesztés

A modern korban italokat és ételeket is lehet rendelni. A mai időkben alakultak át a kocsmák borozókra és sörözőkre. A mai kocsmákban tilos a dohányzás, de valahol[pontosabban?] még mindig engedélyezett.