Komássy Ákos

magyar politikus

Komássy Ákos (Budapest, 1978. október 20. –) magyar szocialista politikus. Feleségével, Komássy Teklával valamint gyermekeikkel Botonddal, Katával és Somával jelenleg Kispesten él. Édesanyja Hortobágyi Éva televíziós szerkesztő-műsorvezető, a Magyar Televízió egykori elnöki tanácsadója, édesapja Komássy Ákos üzletember.[1]

Komássy Ákos
Született1978. október 20. (45 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiHortobágyi Éva Komássy Ákos
Foglalkozásapolitikus
Tisztségeelnök (2005–2006)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

1978. október 20-án született Budapesten. 2001-ben diplomázott a bécsi Webster Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán. 1995–1996 között a Budapesti Önkormányzatok Középiskolai Szövetsége (BÖX) elnöke, majd 1996-ban az Országos Középiskolás Érdekképviselet (OKÉ) főtitkára. 1996-97-ben a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács (MAGYIT) külügyi bizottság tagja, 1996-ban a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács Korosztályi Tárgyalócsoport soros elnöke. 1997–1998 között az OBESSU (Európai Diákszövetség) elnöke. Aktív politikai tevékenységét 1997-ben Tóbiás József BIT-elnöksége alatt kezdte, természetesen a nemzetközi kapcsolatok terén. A Fiatal Baloldal alapító tagjainak egyike. 1998 óta a Magyar Szocialista Párt tagja. 1999-2001-ig az az ECOSY (az Európai Unió Szocialista Ifjúsági Szervezete) elnökségi tagja, 2001–2003-ig alelnöke volt. 2001 tavaszától a 2002-es országgyűlési választásokig politikai tanácsadó volt a miniszterelnök-jelölt kabinetében. 2002 májusától 2003 januárjáig a miniszterelnök Kül- és Biztonságpolitikai Főtanácsadójaként, Akóts Klára mellett kormányfőtanácsadóként dolgozott. 2003 januárjától 2004 szeptemberéig Medgyessy Péter miniszterelnök személyi titkára, majd 2004 októbertől Kiss Péter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter politikai tanácsadója volt. 2005. október 1-jétől 2006 nyaráig a Fiatal Baloldal elnöke volt.[2] A Miniszterelnöki Kabinetiroda Kül- és Biztonságpolitikai Titkárságán volt külpolitikai tanácsadó, önkéntesként részt vett a Magyar Szocialista Párt Politikai Központja külpolitikai munkájában.

A Szabó Ervin Szakmai Kollégium (SZEM) egyik alapító tagja. Az Új Ifjúsági Szemle szerkesztőségének alapítása óta tagja, 2007 ősze, a 16-20. szám idején társfőszerkesztője is volt.

2006. április 4-én súlyos közúti baleset résztvevője és áldozata volt, amiben a vele utazó munkatársa életét vesztette. Komássy lábadozása közben lemondott Fiatal Baloldal elnöki tisztségéről és visszavonult az országos politizálástól.[3]

2007-től Józsefvárosban (Budapest VIII. kerülete) önkéntesként dolgozott az MSZP Józsefváros soraiban.[4] 2009 őszén a Magyar Szocialista Párt polgármester-jelöltje volt a Csécsei Béla lemondása miatt kiírt időközi választáson.[5] A 2010-es országgyűlési választásokon a budapesti 11-es számú országgyűlési választókerület (szintén Józsefváros) MSZP-s képviselőjelöltje volt, de nem jutott be. 2010-ig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott. A 2010-es önkormányzati választásokon ismét a Magyar Szocialista Párt polgármester-jelöltje volt Józsefvárosban.[6] 2010 és 2016 között az MSZP Józsefváros elnöke volt, 2010 és 2019 között Józsefvárosban volt önkormányzati képviselő. 2019-től nem vállalt politikai tisztséget.

Jegyzetek szerkesztés

  1. A tévéelnök tanácsadója Medgyessy titkárának anyja, origo, 2003. október 15.
  2. Komássy Ákos lett a Fiatal Baloldal elnöke. index.hu, 2005. október 1. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
  3. M. László Ferenc: Polgármester-választás előtt Józsefváros - Nekik nyolc. Magyar Narancs, 2009. november 19. [2015. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
  4. Kun J. Erzsébet: Komássy Ákos a VIII. kerületben térne vissza. nol.hu, 2007. augusztus 10. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
  5. Komássy Ákos indulhat a józsefvárosi polgármesteri székért. index.hu, 2009. szeptember 16. (Hozzáférés: 2019. november 14.)
  6. Tóth-Szenesi Attila: Szivárványszín szocialisták pesti plakátokon. index.hu, 2010. szeptember 17. (Hozzáférés: 2019. november 14.)

Források szerkesztés