Kondor Katalin

(1946) közgazdász, rádiós újságíró

Kondor Katalin (Debrecen, 1946. október 27. –) magyar közgazdász, újságíró, rádióelnök.

Kondor Katalin
SzületettKondor Katalin
1946. október 27. (77 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaközgazdász, újságíró
A Wikimédia Commons tartalmaz Kondor Katalin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Szülei Kondor Lajos és Kuhár Erzsébet voltak. Szülővárosában végezte általános és középiskolai tanulmányait. 1971-ben Budapesten a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem Kereskedelmi Karán diplomázott, majd egy évig nemzetközi szerződéskötő volt.

Karrierje szerkesztés

Már egyetemi évei közben külsősként tevékenykedett a Magyar Rádióban. 1972-től a Rádió belső munkatársa, azóta megszakítás nélkül ott dolgozott. 197475-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége újságíró iskolájában tanult. Éveken át A Hét című televíziós hetilap egyik jellegzetes arca volt. Több évig az azóta már megszűnt Tömegkommunikációs Kutatóintézet igazgatójának tanácsadója volt. Műsorkészítési, tömegkommunikációs viselkedéselméletet és -gyakorlatot oktatott számos rádiós tanfolyamon és egyetemeken. 1991-től a Kossuth Rádió adófőszerkesztője volt. 2001-ben a Magyar Rádió elnökévé választották, mely tisztséget 2005-ig, mandátuma lejártáig töltötte be. Megválasztásakor a Magyar Nemzetnek adott interjújában a legfőbb feladatának a három adó profiltisztítását nevezte, s a hallgatottsági mutatók számottevő javulását. 2003-ban nemzetközi újságírói elismerésként Európa-éremben részesült.

Közszereplése szerkesztés

1974 és 1983 között „Vári” fedőnéven állambiztonsági hálózati személyként tartották nyilván.[1] Mivel Magyarországon az átvilágítási törvény hatálya alá kizárólag a III/III-as ügyek esnek, az egyéb szolgálatot tevőknek nem kell elszámolniuk múltjukkal, ezért a Budapesti Rendőr Főkapítányság III/II-B alosztályon hálózati személyként nyilvántartott Kondor Katalint sem terhelte elszámoltatási kötelezettség.[2][3] Az ügy megnyugtatóan eddig nem tisztázódott.[4][5][6]

2005-ben előadást tartott a Szabadelvű Médiaműhely kongresszusán. A Százak Tanácsa tagja. 2010-ben újra a nyilvánosság elé lépett a Váralja Szövetség nagygyűlésén. Azóta rendezvények háziasszonyaként működik, és az Echo TV-n látható. A 2019-ben megalapított Lovas István Társaság elnöke.

Könyv szerkesztés

  • Színészek kötöttben; szöveg Kondor Katalin, fotó és grafika Bakos István; Ságvári, Bp., 1990
  • Szerda reggel. Beszélgetések Orbán Viktor miniszterelnökkel. 1998. december 5–2000. december 27.; riporter Hollós János, Kondor Katalin, szerk. Patay László; Püski–MR–Dinasztia, Bp., 2001
  • Szerda reggel. Beszélgetések Orbán Viktor miniszterelnökkel. 2001-2002; riporter Hollós János, Kondor Katalin; Püski–MR, Bp., 2002
  • Névjegy. Válogatás Kondor Katalin műsorából; MR–Masszi–Püski, Bp., 2004 ISBN 9789639454507
  • Lészen csillagfordulás. Kondor Katalinnal beszélget Fazekas Valéria; Kairosz, Bp., 2005 (Magyarnak lenni)
  • Borókai Gábor–Kondor Katalin–Sajgó Szabolcs: Mennyország és pokol határain; Éghajlat, Bp., 2005 (Manréza-füzetek)
  • Névjegy. Válogatás Kondor Katalin műsorából; MR–Masszi–Püski, Bp., 2006 ISBN 9639454737
  • Dr. Perner Ferenc. Szerkesztett, rövidített élőbeszéd; szerk.-riporter Kondor Katalin; Semmelweis, Bp., 2007 (Titoknyitogató)
  • Dr. Réthelyi Miklós. Szerkesztett, rövidített élőbeszéd; szerk.-riporter Kondor Katalin; Semmelweis, Bp., 2007 (Titoknyitogató)
  • Dr. Romics László. Szerkesztett, rövidített élőbeszéd; szerk.-riporter Kondor Katalin; Semmelweis, Bp., 2007 (Titoknyitogató)
  • Dr. Sótonyi Péter. Szerkesztett, rövidített élőbeszéd; szerk.-riporter Kondor Katalin; Semmelweis, Bp., 2007 (Titoknyitogató)
  • Egy különös sors. Pap László pomázi lelkipásztorral beszélget Kondor Katalin; 2. jav. kiad.; Ébredés Alapítvány, Pécel, 2008
  • Gondos gazdaként alázattal szolgálni. Bethlen Farkas Verőce polgármesterével Kondor Katalin beszélget; Kairosz, Bp., 2009 (Magyarnak lenni)
  • Névjegy – másképp. Válogatás Kondor Katalin műsorából; Kairosz, Bp., 2010
  • Tükörcserepek. Közéleti írások; Kairosz, Bp., 2013, 265. o. ISBN 9789636626341
  • Hej, Debrecen... Szülőhazám, Vargakert; Kairosz, Bp., 2018 (Féltett kishazák)

Díjak, elismerések szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Hozzáférhetők a Kondor-iratok a történeti levéltárban (magyar nyelven). Hozzáférhetők a Kondor-iratok a történeti levéltárban, 2003. november 5. (Hozzáférés: 2023. június 26.)
  2. Index: Népszava: titkos megbízott volt Kondor Katalin (magyar nyelven). index.hu, 2003. szeptember 25. (Hozzáférés: 2023. június 26.)
  3. 444.hu: A ködösítés és hazudozás nem csak a rendszerváltás előtti időszakban zajlott, hanem most is (magyar nyelven). 444, 2016. szeptember 10. (Hozzáférés: 2023. június 26.)
  4. Csaba, Kunstár: Nyitott kérdések a Kondor-ügyben (magyar nyelven). NOL.hu, 2003. november 25. (Hozzáférés: 2023. június 26.)
  5. Ungváry Krisztián (2017. március 28.). „Ügynökök tanúja könyvet ír. Bálint László: A 6-os karton. Az „ügynökkártya“ aduásza? Budapest, [EFO Kiadó, 2016]” (magyar nyelven). Betekintő 11. (1.). (Hozzáférés: 2023. június 26.)  
  6. ZAOL - Kondor Katalin: máig senki nem kért tőlem bocsánatot a rágalmakért (magyar nyelven). ZAOL - Kondor Katalin: máig senki nem kért tőlem bocsánatot a rágalmakért, 2021. október 4. (Hozzáférés: 2023. június 26.)
  7. PestiSrácok.hu: "Ne hazudjanak, ez a legfontosabb üzenetünk" – A Mikszáth-díj kitüntetettjeit kérdezte Varga Ádám (magyar nyelven). PestiSrácok, 2023. március 19. (Hozzáférés: 2023. június 22.)

Források szerkesztés

  • Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999 ISSN 1215-7066 – Kondor Katalin szócikkét ld. I. köt. 893. o.