Főmenü megnyitása
A Konstantinápolyi felirat Dernschwam naplójában

A Konstantinápolyi felirat vagy Isztambuli felirat a székely–magyar rovásírás egyik emléke. Dernschwam János 16. századi besztercebányai bányatisztivselő másolatából ismerjük, ugyanis Dernschwam kedvtelése a klasszikus, régi feliratok gyűjtése volt.

TörténeteSzerkesztés

A feliratot Kedei Székely Tamás véste az isztambuli (konstantinápolyi) Követek Házának falába 1515-ben. Az épület azóta elpusztult egy 1865-ös tűzvészben, így egyedül a Dernschwam-másolat tanúskodik a felirat egykori létéről.

Kedei kíséretével együtt II. Ulászló magyar király utasítására érkezett diplomáciai ügyben II. Bajazid szultán udvarába, de időközben új uralkodó lépett trónra: I. Szelim. Szelim a hatalmat apja és rokonsága lemészárlásával foglalta el. El akarta kerülni azt, hogy tettéről más országok is tudomást szerezzenek, ezért többek közt a magyar követséget is visszatartotta. A Követek Házában őrizetbe vetette őket, és csak évek múltán térhettek haza Magyarországra. Kedei valószínűleg azért rovásírással írta meg rövid üzenetét, hogy csak az illetékesek értsék meg azt.

Felfedezése és megfejtéseSzerkesztés

Dernschwam 1553 és 1555 között tett látogatást Kis-Ázsiába, szintén egy magyar követséggel, és szintén a Követek Házában vendégeskedett. Az összes általa felfedezett feliratokat gondosan lemásolta, akár értette azokat, vagy sem. A rovásírásos sorokat Dernschwam a naplója szerint az épülethez tartozó istálló külső részén, a fal alján egy, a falba épített fehér kövön fedezte fel. Halála után örököse mintegy kétezer kötetes könyvtárát, közte a törökországi feljegyzéseket a bécsi császári és királyi udvari könyvtárnak adta el, ahol a felirat másolata évszázadokon keresztül pihent.

A 20. század elején Franz Babinger átvizsgálta a Dernschwam-anyagot, hogy azt rendezze és kiadja. Megtalálta a törökországi felirat-másolatokat is, köztük a rovásírásossal. A felirat felkeltette az érdeklődését, ugyanis képtelen volt azt megfejteni. Csupán feltételezte, hogy az ótörök nyelvű, mivel az írásjegyek hasonlítottak a türk írás betűire.[1]

A szerencsés kezű német kutató egy örök életű magyar emlékkel tett bennünket gazdagabbá!

– Sebestyén Gyula Babingerről

Fényképet készített a háromsoros szövegről, s a másolatot elküldte a dán Vilhelm Thomsenhez, az ótörök, szibériai és mongóliai feliratok legendás szakértőjéhez. Thomsen magyarul is beszélt, valamint tagja volt az MTA-nak. Rövid idő alatt felismerte, hogy a felirat a rovásírás egyik emléke, és hamarosan átírta a szöveget a latin ábécével. Mivel a rovásírás nem volt a szakterülete része, segítséget kért Sebestyén Gyulától, a székely-magyar rovásbetűk híres kutatójától. A teljes megfejtés kettőjük közös munkája gyümölcseként született meg.

Sebestyén 1913-ban a Vasárnapi Ujságban hozta nyilvánosságra a „Konstantinápolyi Feliratot”', és az bekerült „A magyar rovásírás hiteles emlékei” című 1915-ös könyvébe is.

A feliratSzerkesztés

 
A konstantinápolyi felirat szövege legépelve. A többi rovásemléktől eltérő a szögletes z és cs jel, valamint a jobbról balra sorvezetés. A Szelimbök szóban szereplő mb jel capita dictionum, azaz bogárjel, egyike a két szövegben is használt bogárjeleknek. (A másik a bolgnai rovásnaptárban szerepel, szintén mb hangértékkel.)

A felirat három sorból áll, melyek szövege Sebestyén szerint:

„Ezer ötczáz tizenöt esztendőbe írták eszt. László király öt követét váratták itt. || Bilaji Barlabás[2] kető esztendejik it valt. Nem tőn császár. || Kedeji Székel Tamás írta inet Szelimb török császár itet bé száz lóval.”

Ennek hozzávetőleges értelme:

„A feliratot 1515-ben írták. Ulászló király öt követét váratták itt. Bilaji Barlabás két esztendeig volt itt. A császár, a szultán semmit nem tett az érdekében. Ezt Kedeji Székely Tamás írta innen. Őt Szelimb török császár tette be az istállóba száz lóval.”

JegyzetekSzerkesztés

  1. A székely-magyar rovás és a türk írás is a korai sztyeppei írás leszármazottja, így valóban rokonságbn állnak.
  2. Bélai Barlabás, az egyik magyar követ.

ForrásművekSzerkesztés

  • Ruffy Péter: Bujdosó nyelvemlékeink. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1977. 2. kiad. ISBN 963-11-3319-2

Külső webes hivatkozásokSzerkesztés