Főmenü megnyitása

A koreai irodalom a koreai nyelven vagy koreai személyek által írt irodalmi művek összességét jelenti. A művek kezdetben klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írással, később pedig hangul írással születtek.[2] A koreai irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik az úgynevezett „szóbeli irodalomba” tartozó, szájról-szájra terjedő legendákat, énekeket, phanszori-műveket, a népi drámák körébe tartozó koreai bábjátékot vagy a maszkos táncokat is.[3]

Koreai irodalom
Kr. e. 1. század – napjaink
Elterjedése Korea
Világtörténelmi korszak ókor, középkor, újkor, legújabb kor
Jellemzői
Híres alakjai Hvang Dzsini
I Gvangszu
Cshö Inhun
Pak Kjongni
Cso Szehi
Sin Gjongszuk
Híres művei Hunmindzsongum
Szamguk szagi
Csikcsi
Hong Gildong cson
Cshunhjang cson
Mudzsong
Kvangdzsang
Thodzsi
A törpe
Vigyázzatok Anyára!
Írástípus hangul
handzsa
kínai írás
Könyvtárak Dél-Korea Nemzeti Könyvtára
Dél-Korea Nemzeti Digitális Könyvtára (koreaiul)
Csikcsi (Jikji), a legrégebbi ismert mozgatható fém-nyomóelemekkel nyomtatott könyv 1377-ből.[1]
Csikcsi, a legrégebbi ismert mozgatható fém-nyomóelemekkel nyomtatott könyv 1377-ből.[1]
A maszkos táncokat is az irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik
A maszkos táncokat is az irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik

A három királyság korának irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga volt. A Korjo-korban keletkeztek olyan történelemkönyvek, mint a Szamguk szagi és a Szamguk jusza. Számos buddhista dokumentum maradt fenn ebből a korból, például a Csikcsi. A 13. század végén megjelent a rövid sidzso és a hosszabb kasza versforma. A Csoszon-korban virágzott az irodalmi élet, népszerűek voltak a meséket, mondákat megörökítő elbeszélések, az állatmesék, a történelmi regények. Az első modern regényt I Gvangszu írta 1917-ben. A japán megszállás alatt a modernizmus és a realizmus volt a meghatározó irányzat.

A koreai háborút követő időszak dél-koreai irodalmát a háború és következményei határozták meg. A korszak legfontosabb írói közé tartozik Cshö Inhun, Pak Kjongni, valamint Cso Szehi. Az 1990-es évek új irodalmi trendeket teremtettek, előtérbe került az individualizmus. Sin Gjongszuk az évtized egyik legsikeresebb írónője.

Észak-Koreában a kettéválást követően az irodalom elsődleges szerepe a kommunizmus eszméjének terjesztése volt, jellemző volt a szocialista realizmus és a forradalmi romantika. Az 1960 utáni irodalom központi témája a dzsucse volt. Az 1990-es évek előtti időszakra jellemző a „szocialista éden”-megközelítés, ez a 2000-es években némiképp megváltozott.

A koreai irodalom a koreai hullámnak köszönhetően külföldön is egyre népszerűbb, 2011-ig több mint 1500 művet fordítottak le 34 nyelvre. Több regény, verseskötet és népmese megjelent magyarul is.

Tartalomjegyzék

A koreai nyelvSzerkesztés

 
A hangul betűk kínai írású magyarázata a Hunmindzsongum herje dokumentumban

A koreai nyelv mintegy 77 millió ember anyanyelve,[4] Észak-Korea, Dél-Korea, valamint Kína Jenpien Koreai Autonóm Prefektúrájának hivatalos nyelve. A koreai nyelvet hosszú időn át kínai írásjegyekkel írták, ezek elnevezése handzsa. Többféle rendszer is létezett, az idu írást (이두) már a 7. században használták kínai szövegek transzliterációjához. A Korjo-korban ezt követte a jóval fejlettebb hjangcshal (향찰) rendszer, melynek segítségével teljes mondatokat tettek koreaiul olvashatóvá a handzsa írásjegyek segítségével. Ezen felül létezett még a kugjol (구결) rendszer is, melyet kínai klasszikusok olvasásához használtak.[2][5]

A 15. század óta létezik a hangul ábécé, melyet kifejezetten a koreai nyelvre hoztak létre Csoszon-kori tudósok, ám a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták.[6] Az első hangullal írt, 1446-ban publikált Hunmindzsongum herje dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába.[7] Ezeknek a nyelvi sajátosságoknak megfelelően a korai irodalom klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írásjegyekkel íródott, a hangul bevezetését követően pedig hangullal írt művek is megjelentek, de a 20. századig a kínai írással írt művek domináltak.[2]

A koreai nyelv nem egységes, regionális különbségek lépnek fel a dialektusokban, bár Dél-Koreában az írott irodalmi nyelv a szöuli dialektuson alapszik. Az észak-koreai és a dél-koreai változat között is számos különbség található, amióta a Koreai-félsziget két részre szakadt. Nem csak a kiejtés és az egyes szavak jelentése, valamint a dél-koreai nyelvváltozatban a nyugati, főleg angol nyelvterületről átvett szavak jelentik a különbséget, de nyelvtan és helyesírás tekintetében is különbözik a két országban beszélt és írott koreai nyelv.[8]

A dél-koreai nyelvváltozat szókészletében mintegy 35%-ban találhatóak őshonos szavak, a szókincs további 60%-a sino-koreai (azaz koreanizált kínai) eredetű, 5% pedig külföldi (főképp angol és francia) jövevényszó.[9] 1945 előtt ezek japán közvetítéssel, utána pedig közvetlenül kerültek át a koreai nyelvbe. A jövevényszavak becsült száma 20 000 körül mozog, melynek 90%-a angol eredetű.[10]

TörténeteSzerkesztés

Korai irodalomSzerkesztés

A szájhagyomány útján terjedő legendák eredete egészen a legkorábbi ismert időkig vezethető vissza. Ilyenek az egyes királyságok alapító legendái, például a koreai nép atyjaként emlegetett Tangun legendája,[11][2] melynek legkorábbi ismert verzióját a Szamguk juszában jegyezte le Irjon szerzetes, aki a kínai Vejsut (魏書, „Vej könyve”) használta fel forrásként, így nem tudható, mennyire autentikus a lejegyzés. Ugyanígy Irjon lejegyzéséből ismerni csupán Szuro, Kumgvan Kaja uralkodójának mondáját, mivel a korszakból egyetlen írásos emlék sem maradt fel.[12]

Az első lejegyzett koreai verset Juri kogurjói királynak tulajdonítják i. e. 17-ből, mely a Hvangdzsoga (황조가, 黃鳥歌; „Sárgarigók”) címet viseli,[13] azonban történészek egyetértenek abban, hogy nagy valószínűséggel nem ő költötte, hanem egyszerű népi költemény.[14]

翩翩黃鳥 편편황조 Phjonphjonhvangdzso Röpködő sárgarigók,
雌雄相依 자웅상의 csaungszangi férfi és nő, szerelemmel telve.
念我之獨 염아지독 Jomadzsidok Magányomban én
誰其與歸 수기여귀 szugijogü ugyan kivel megyek haza?

A három királyság és az Egyesített Silla koraSzerkesztés

A három királyságként emlegetett Silla, Pekcse és Kogurjo, valamint az őket követő Egyesített Silla korának irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga (향가) volt, melyet népdalként lehetne leginkább definiálni. A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni, olyan kötetekben, mint a Szan kuo cse (三國志, „A három királyság története”, 3. század) vagy a Hou Han su (後漢書, „A kései Han-dinasztia könyve”, 5. század). A kínaiakat meglepte, hogy a koreai államokban mennyire gyakran tartanak táncos-zenés ünnepeket, sámánisztikus rituálékat. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén Szamdemok (삼대목, 三代目) címmel hjanggagyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli hjangga maradt fenn.[15] Az első dal, amit kínai írással lejegyzetek, még a Kaja-korszakból származik, a címe Kudzsi ka, azaz „Kudzsi éneke”, mellyel valószínűleg Szuro királyért imádkoztak.[16]

A kínai hatás nem csak az írásjegyek használatában mutatkozott meg, de kínai hagyományok szerint történt az egyes államok történelmének feljegyzése is. Számos óriás kőfaragvány született ebben a korszakban, melyekre neves személyek, királyok tetteit vésték fel, szintén kínaiul. A konfucianizmus és a buddhizmus terjedése az irodalmi témaválasztást is befolyásolni kezdte. Akárcsak a politikai életben, az irodalom és a művészetek területén is Silla volt a vezető állam a térségben, és bár valószínűleg a másik két államnak is voltak saját dalai, költeményei, ezek írásos emléke nem található.[17] A fennmaradt sillai hjangga-költeményekre nagy hatással volt a buddhizmus és számos szól a hvarangok, az állam elit lovagjainak hőstetteiről.[18]

Az Egyesített Silla korban több kiemelkedő íróról is tudomása van az irodalomtörténetnek. Egyikük Szol Cshong (설총), a Hvavanggje (화왕계, 花王戒; „Intelem a Virágok Királyának”) című példázat szerzője, valamint a Tang-kori Kínában tanult Cshö Cshivon (최치원), aki kínai nyelven írt költeményeket.[17]

Az utókorra fennmaradt hjanggák:[19]

  • Szodongjo (서동요, c. 600)
  • Hjeszongga (혜성가, 594)
  • Phungjo (풍요, c. 635)
  • Von vangszengga (원왕생가, c. 661–681)
  • Mo csukcsirangga (모죽지랑가, c. 692–702)
  • Honhvaga (헌화가, c. 702–737)
  • Vonga (원가, 737)
  • Toszolga (도솔가, 760)
  • Cse mangmega (제망매가, c. 742–765)
  • Anminga (안민가, 765)
  • Cshan kipharangga (찬기파랑가, c. 742–765)
  • To cshonszu kvanumga (도천수관음가, c. 762–765)
  • Udzsokka (우적가, c. 785–798)
  • Cshojongga (처용가, 879)
  • Pohjon sibvonga (보현십원가, 923–973)

Korjo-kori irodalomSzerkesztés

1013-ban megkezdődött Korjo állam történelmének összefoglalása, kiadtak egy 36 kötetes történelemkönyvet, ez azonban a kitaj támadás következtében megsemmisült. A fennmaradt kiadványok közül a kora koreai történelem kutatásában az 1145-ben kiadott Szamguk szagi (삼국사기, „A három királyság története”) és az 1285-ben kiadott Szamguk jusza (삼국유사, „A három királyság emlékezete”) játszik fontos szerepet. 1234-ben kiadták Cshö Juni (최윤의) korábban összegyűjtött 50 kötetes könyvét, a Szangdzsong kogum jemunt (상정고금예문, „A múlt és a jelen szokásainak részletes leírása”).[20] I Gjubo (이규보) Tongmjong vangphjon (동명왕편, „Tongmjong király legendája”) című művéből Kogurjo alapításának legendája ismerhető meg.[21] A Karak kukki (가락국기) Kumgvan Kaja (Karak) állam legendáit és történeteit gyűjtötte össze. A Silla szuidzson (신라수이전, „Bizarr sillai történetek”) természetfeletti legendákat örökített meg a Silla korból.[22] Számos buddhista szöveg, könyv keletkezett ebben az időben, beleértve például a Csikcsit.

A kínai befolyásnak köszönhetően nagy népszerűségnek örvendtek a kínai költők, mint például Li Paj vagy Tu Fu. A koreai költők is írtak kínai stílusú verseket, ezek neve hansi (한시). A 13. század végén megjelent a rövid sidzso (시조) versforma, valamint a hosszabb cshangga (창가), de a kasza (가사) is a Korjo-korban keletkezhetett. Gyakori téma volt az őszintén kifejezett szerelem, ez élesen elüt például a sillai irodalmi tradícióktól és a kiszengek is írtak verseket. A kor kiváló konfucianista tudósai, mint Cshö Cshung (최충) vagy Cshö Szungno (최승로) költeményeket és prózát is írtak.[23][21]

Királyi parancsra Korjóban elkezdték a nép által mesélt történeteket gyűjteni, és számos kiváló író és költő népszerűsítette a phegvan-irodalmat (패관), illetve írt maga is ilyen népies jellegű történeteket. A kor kiválóságai közé tartoztak a Csungnim kohö (중림고회, „A bambuszerdő bölcsei”) tagjai, többek között I Illo (이인로), Im Cshun (임춘) és I Gjubo (이규보). A társaság irodalomkritikával is foglalkozott. Népszerűek lettek a különféle tárgyakat (papír, pénz) és állatokat (teknős, ebihal) megszemélyesítő allegorikus történetek, például I Gok (이곡) Csuk puin cson (죽부인전, „Bambusz asszony története”) című műve. Ugyancsak elterjedt az életrajzok írása, különösen olyan személyeké, akiket életükben nem becsültek meg a munkásságukért.[23][21]

A Korjo-korban írt dalokat a későbbi korokban vulgárisnak találták, nagy részüket ezért inkább nem jegyezték le, vagy ha le is jegyezték, feltehetően cenzúrázták. Összesen 33 olyan dal maradt fenn így, amelynek szövege ismert, jó részük a Korjosza (고려사, „Korjo története”), az Akhak kvebom (악학궤범, „Zenei kánon”), az Akcsang kasza (악장가사, „Dalszövegek zenére”) valamint a Sijong hjangakpo (시용향악보, „Koreai dalok jegyzéke”) című Csoszon-kori gyűjteményekből származik. További 39 dalnak csupán a címe ismert.[24] A korjói daloknak két reprezentatív típusa különíthető el: a szogjo és a kjonggicshega, az előbbi jellegzetes ismétlődő refrénnel rendelkezik, ami sokszor csupán hangutánzó szavakból áll és zenei kísérettel adták elő; a másikban pedig a kjonggi ottohaniikko (경기 어떠하니잇고) kifejezés ismétlődik minden versszak negyedik és hatodik sorában.[25]

Csoszon-kori irodalomSzerkesztés

Kék hegyek zöld jade-folyója,
ne hencegj gyors iramoddal;
Ha elérsz a kék tengerig,
visszatérni nem lehet már!
Telihold[* 1] csábító fényénél
megpihennél kis időre?
Hvang Dzsini, Osváth Gábor fordítása[26]

A Csoszon-kori irodalmi életet a jangban elit, a tudós-dzsentri réteg uralta, akiktől elvárt volt, hogy értsenek a költészethez, az irodalomhoz. Az írott irodalmi nyelv a kínai íráson alapuló handzsa rendszert használta, amellyel a koreai nyelvet ültették át kínai írásjegyekre, vagy pedig kínai nyelven íródtak a művek. A koreai nyelvet leképező önálló hangul ábécé bevezetése a 15. században nem hozott nagy változást, mivel az elit réteg a kínai írást presztizskérdésnek tekintette, a hangult jobbára a nők használták, majd később fokozatosan a populáris irodalom írásává fejlődött, az irodalmi művek többsége azonban továbbra is handzsával íródott.[27]

A tudós-dzsentri réteg szinte minden tagja foglalkozott költészettel, a legnépszerűbb műfaj a sidzso volt, amely rím nélküli háromsoros költemény, és amelyet a Csoszon-időkben még tanga (단가) néven ismerték. A koreai nyelv kötött szórendje miatt a szóvégi rímek helyett inkább alliterációt használtak. Sidzsókat az igen művelt kiszengek is írtak, közülük a legismertebb Hvang Dzsini, akinek nyolc kínai nyelvű verse maradt fenn.[28][27] A műfaj egyik legnagyobb mesterének Jun Szondo (윤선도) költőt tartják, aki meghonosította a hosszabb lélegzetvételű változatot.[29]

A másik népszerű műfaj a kasza volt, mely hosszabb, mint a sidzso, és sokszor a természet szépségéről szól. Művelői közé tartozott például Csong Cshol (정철) (1537–1594) és Ho Nanszolhon (허난설헌) (1563–1585),[27] a kor egyik prominens költőnője, akinek a társadalmi konvenciókat kellett legyőznie, amelyek szkeptikusan viszonyultak a nők irodalmi tehetségéhez.[30][31] A kasza gyakorta hangullal íródott, így a köznép körében igen kedvelt volt.[27]

A Silhak („gyakorlati tudás”) mozgalom tagjai, akik a hagyományos, elméleti tanulás helyett a praktikus tanulást népszerűsítették,[32] a népszerű irodalomhoz is hozzájárultak, méghozzá hangullal írt művekkel. Nem csak költeményeket és szépirodalmi műveket hoztak létre így, de tudományos munkákat és filozófiai elemzéseket is.[33]

 
A Cshunhjang cson egyik régi kiadásának borítója

Megjelentek a népi mondákat, meséket megjelenítő, vagy azokat imitáló művek is. Ekkor született az egyik legnépszerűbb koreai népi hős, Hong Gildong figurája, akit Ho Gjun (허균) alkotott meg Hong Gildong cson (홍길동전, „Hong Gildong meséje”) című művében, ahol a főszereplő egyfajta Robin Hood-alak, aki gazdagoktól lop, hogy a szegényeknek adja a zsákmányt. Kim Siszup (김시습) a korban meglehetősen szokatlan módon műveiben kiállt a nők emancipációja és a szerelmen alapuló házasság mellett. Leghíresebb műve a Kumo Sinhva (금오신화, „Új mesék az arany teknőstől”). Néhány művet erősen áthatott a taoizmus és a buddhizmus, például Kim Mandzsung (김만중) Kuunmong (구운몽, „A kilenc-felhő álom”) című, hangullal íródott művét. A Silhakhoz tartozó Pak Csivon (박지원) népszerű népies műveiben az egyszerű embereket emelte a nemesek fölé, például a Jangban cson (양반전, „Egy jangban története”) című művében. A legtöbb, társadalmat kritizáló, vagy a fennálló társadalmi rendet megbolygató mű írója ismeretlen. Feltehetően konfuciánus arisztokraták írták ezeket is, de névtelenek kívántak maradni. Ezek a művek sokszor szerelmi történetek, női főhőssel, vagy korrupt hivatalnokokról szólnak. Ilyen például a ma már klasszikus irodalmi műnek számító Cshunhjang cson (춘향전, „Cshunhjang története”), mely egy kiszeng lányának és egy állami tisztviselő fiának nem hétköznapi szerelméről szól.[34]

Történelmi regények is megjelentek, mint az Imdzsinnok (임진록), mely a 16. századi japán invázióról szólt, vagy az Im Gjongop cson (임경업전), mely Im Gjongop tábornok mandzsuk elleni harcát mutatja be. Szép számmal születtek olyan művek is, melyek a japán megszállás ideje alatt hősiesen küzdő hazafias női alakokat állították középpontba, mint például a Jodzsanggun cson (여장군전, „Egy tábornoknő története”).[35]

Népszerűek voltak az állatokat megszemélyesítő művek, melyekben nyulak, tehenek, tigrisek, teknősök, madarak és más állatok beszéltek.[35] Megemlítendő még a nép által művelt phanszori „opera”, a szöveges bábjáték valamint a thalcshum, a maszkos tánc, ami egyfajta népi drámatípus.[36]

A modern koreai irodalom kezdeteSzerkesztés

Az 1920-as évek végéigSzerkesztés

Már az 1894-es Kabo-reformok előtt is léteztek olyan mozgalmak, amelyek a fejlődést, a modernizálást sürgették, ilyen volt például a szohak (서학, „nyugati tudomány”) vagy a silhak (실학, 實學), a „gyakorlati tudomány” iskolája.[37] Mivel azonban a társadalmi-politikai változások is lassan mentek végbe, az 1890-es évek végétől körülbelül 1920-as évekig egyfajta átmeneti időszakról lehet beszélni az irodalomban is. Megjelentek az olyan újságok, mint a Tongnip Sinmun (독립신문, 獨立新聞, „Függetlenség”, angol címén: The Independent; 1896–1899) vagy a Cseguk Sinmun (제국신문, 帝國新聞, „Birodalmi Hírlap”; 1898–1910), valamint irodalmi magazinok, mint a Pjeho (폐허, 廢墟, „Romok”; 1920–1921), a Cshangdzso (창조, 創造, „Teremtés”; 1919–1921) és a Pekcso (백조, 白潮, „Fehér ár”[38] vagy „Hattyú”; 1922–1923).[39][40] A kínai írást fokozatosan elkezdte felváltani a hangul, bár a korszak elején még jellemző volt a vegyes írású szöveg.[41]

A reformokat követően megjelent az új regényforma, a sinszoszol (신소설), amely külföldi hatásra fejlődött ki, több mű pedig úgy született, hogy régi történeteket dolgoztak fel újra, prózában (korábban az elbeszélő művek is verses formátumúak voltak). A jelentős sinszoszol írók mint I Indzsik, I Hedzso vagy Cshö Cshansik nem csak a modernizációt hirdették műveikben, de az írott és a beszélt nyelvet is megpróbálták egységesíteni.[40] A kor egyik kiemelkedő írója I Gvangszu volt, akinek 1917-ben írt Mudzsong című regényét az első koreai modern regényként tartják számon.[42][43] 1919-ben megjelentek az első nyugati versfordítások, Kim Ok Paul Verlaine-, Rémy de Gourmont, Stéphane Mallarmé-fordításai mutatták be a koreai olvasóközönségnek a francia szimbolizmust. 1921-ben jelent meg Kim első fordításkötete Onöi mudo (오뇌의 무도, „A gyötrelem tánca”) címmel.[43]

Az 1920-as években kezdett el kibontakozni a naturalizmus a koreai prózában, Jom Szangszop (염상섭) használt először pszichológiai analízist és tudományos dokumentálást írásaiban. A kor naturalista írásainak jó része egyes szám első személyben írt narratíva, több író is a természetbe, az egyszerű népi elemekbe menekült a társadalom kitaszítottságából. Ilyen jellegű például Kim Dongin (김동인) Kamdzsa (감자, „Krumpli”) című novellája.

A lírára a korszak elején a kasza és a sidzso változatai voltak jellemzőek, 1908 és 1918 között pedig megjelent egy újfajta költészeti stílus is, ahol már nem a sor jelentette a legfontosabb összefüggő elemét a versnek, hanem a versszak. A költők többsége immáron középosztálybeli volt (korábban leginkább a jangbanok verseltek).[44] A korszak említésre érdemes költői közé tartozik Han Jongun (한용운), aki buddhista költészetben keresett válaszokat a japán gyarmati időszakban felmerülő társadalmi kérdésekre, míg Kim Szovol (김소월) a tömör, egyszerű, egyenes kifejezésmódú népi lírát képviselte.[43]

Az 1920-as években megjelentek a női írók is, például Kim Mjongszun (김명순), aki novellákat, verseket, esszéket írt; Na Hjeszok (나혜석), az első koreai nő, aki nyugati festészetet tanult; és Kim Iljop aki feminista folyóiratot alapított.[45]

Az 1930-as és 40-es évekSzerkesztés

A korszak meghatározó irányvonala a nacionalizmus és a szárnyait bontogató szocializmus volt, melynek keretében realista és modernista művek születtek. 1925-ben megalakult a Koreai Művészek Proletár Egyesülete (조선프롤레타리아예술가동맹, Csoszon Phurolletharia Jeszulga Tongmeng), melynek írói a szocializmus terjesztését tekintették fő feladatuknak. 1935-ben feloszlatták az egyesületet, az összefogás nélkül maradt írók egy része visszatért a természethez, a szexualitáshoz és a misztikus témákhoz. A korszak legsikeresebb költője Csong Dzsijong (정지용) volt, akire William Blake és Walt Whitman voltak nagy hatással.[43][46]

A korszak jelentős művei közé tartozik I Thedzsun (이태준) Talbam (달밤, „Holdfényes éj”; angol címén Moonlit night; 1934) című írása; Pak Thevon (박태원) Szoszolga Kubo-ssi-i il il (소설가 구보씨의 일일, „Kubo író életének egy napja”; 1934), mely egy kapitalista városban tengődő burzsoá író hétköznapjairól szól; illetve a fiatalon elhunyt Kim Judzsong (김유정) Szonakpi (소낙비; „Esős varázslat”; angol címén A Rainy Spell; 1935) című műve, mely a populista humort keverte a falusi lírával.[46]

Mikor elszakadt szoknyám siratom,
Valahonnan megjelenik az arca,
S az ablak repedésén át azt suttogja:
„Hát nem te vagy-é Korea leánya?”
Mo Junszuk[47]

A még mindig túlzottan patriarchális Koreában kevés hely jutott a női íróknak, költőknek, de így is akadtak, akik szembeszálltak a konvenciókkal. A korszak kiemelkedő költőnői közé tartozott Mo Junszuk (모윤숙) és No Cshonmjong (노천명), és mintegy egy tucat prózaírónő tevékenykedett ekkor.[47][48] Kang Gjonge (강경애) 1936-os Csihacshon (지하촌, „Falu a föld alatt”) című novelláját a kor proletár irodalmának egyik legjobb darabjaként tartják számon. A kor végének írónői olyan főhősnőket alkottak, akik kezdenek elszakadni a tradicionális női szerepektől (feleség, anya), és egyre inkább önállóak, saját vágyaikat helyezik előtérbe. Az alternatív szerelem, a férfi nélküli élet is megjelenik, Cshö Dzsonghi főhősnői között például gyakoriak az egyedülálló anyák. Ekkor jelennek meg az első, prostituáltakról, illetve a női dominanciáról szóló művek is nők tollából.[49] Irodalomkritikai szempontból a nők azonban ekkor is háttérbe szorultak, volt olyan írónő például, akit azzal vádoltak meg, hogy valójában egy férfi írta a regényét, mert „nő nem tud történelmi regényt írni.”[50]

Az 1910-ben bevezetett japán cenzúra egyre szigorodott, az 1940-es évek elején végül betiltottak minden koreai nyelvű publikációt.[43] A koreai irodalom illegalitásba vonult, a legtöbben hallgattak az ország japán uralom alól való felszabadulásáig. A hivatalosan megjelenő, japán nyelvű művekben, újságokban csak japán propagandáról lehetett írni azon kevés koreai írónak, újságírónak is, aki hajlandó volt együttműködni a japánokkal. Tiltott versek, művek ekkor is születtek, melyeket jobbára lefoglalt a japán csendőrség.[51]

Modern dél-koreai irodalomSzerkesztés

A koreai háborút követően az 1950-es és 60-as évek dél-koreai irodalmát a háború és következményei határozták meg. A háború és az ország kettéválása nem csak a fizikai szenvedések szimbólumává vált, de az emberiség megosztottságát és a főhősök saját maguktól való elidegenedését is megjelenítette.[43]

Az 1960-as évek egyik legfontosabb regénye Cshö Inhun (최인훈) Kvangdzsang (광장, „A tér”, angol címén: The Sqaure), melynek főhőse Észak-Koreát először egy „tiszta, nyílt térhez” hasonlítja, Dél-Koreát pedig „hermetikusan zárt, fojtogató szobához”, hamarosan azonban az északi ideológiából is kiábrándul. A regény Osváth Gábor szerint „a két diktatúra szorításában fulladozó koreai értelmiség erkölcsi, eszmei válságának kórképe”, pontos korrajz.[52]

A háború utáni irodalmi élet egyik legkiemelkedőbb írónője Pak Kjongni, akinek 16 kötetes (1969–1994) Thodzsi (토지; A föld) című regényfolyamát (roman-fleuve) a koreai irodalom egyik legkiválóbb alkotásának tartják.[52] Az 1980-as évek sikersorozata volt a Thebek szanmek (태백산맥, „Thebek-hegység”; angol címén Taebaek Mountain range; 1983–1989), Cso Dzsongne (조정래) tíz kötetes regényfolyama, mely szintén a koreai háborúval foglalkozik.[53]

Az 1970-es évektől kezdve más témakörök is foglalkoztatni kezdték az írókat, a Han folyó csodájaként emlegetett gazdasági fellendülés negatív következményekkel is járt, polarizálta a lakosságot, megjelent a társadalmi elidegenedés fogalma, a gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre tágult. A kor meghatározó alakja Cso Szehi (조세희), akinek A törpe (난장이가 쏘아 올린 작은 공, Namdzsangiga sszoa ollin csagun kong) című 1976-os műve a gazdagok és szegények közötti éles ellentétet ábrázolja.[54]

Az 1990-es évek új irodalmi trendeket teremtettek, előtérbe került az individualizmus, a személyes vágyak fontossága. Sin Gjongszuk (신경숙) az évtized egyik legsikeresebb írónője, aki 1992-es Phunggumi ittdon csari (풍금이 있던 자리, „Ahol a harmónium állt”) című művével szerzett hírnevet.[55]

A 2000-es évek teret engedtek a „fiatalosabb”, dinamikusabb irodalomnak, és az olyan modern, digitális jelenségeknek, mint a hiperszöveges irodalom.[56] A könnyed témák mellett a társadalmat bemutató alkotások sem maradnak el.[57] A történelmi regények is népszerűek a 21. században, többüket meg is filmesítik, illetve televízióra adaptálják.[58]

Modern észak-koreai irodalomSzerkesztés

Észak-Koreában a kettéválást követően az irodalom elsődleges szerepe a kommunizmus eszméjének terjesztése, az új szocialista társadalom kiépítésének segítése volt. 1946-ban megalakult az Észak-koreai Irodalmi és Művészeti Szövetség, melynek legfontosabb tagjai, Ri Gijong (리기영, 1896–1988), Han Szorja (한설야, 1901–1963), An Hamgvang (안함광, 1910–1982), Szong Jong (송영, 1903–1979), Pak Szejong (박세영, 1902–1989) és Ri Donggju (리동규, 1913–1951) Szöulból Phenjanba költöztek, hogy a számukra megfelelő ideológiát kövessék. A korszakra a szocialista realizmus és a forradalmi romantika[* 2] volt jellemző.[59]

A kezdeti időszakban az orosz-koreai származású Cso Gicshon (조기천, 1913–1951) került középpontba. A korszak másik prominens költője Kang Szunghan (강승한, 1918–1950) volt, aki a Hallaszan (한라산, „Halla-hegy”) című költeményével vált ismertté 1948-ban. A prózát olyan írók dominálták, akik már a gyarmati időszak alatt is a proletár irodalmat szorgalmazták, beleértve Ri Gijongot és Han Szorját is.[60]

 
Kim Ir Szen 1946-ban

A koreai háborút követően a párt tisztogatásokat végzett és számos, délről érkezett írót eltávolítottak az irodalmi körökből. A megmaradt írók feladata az újjáépítési és gazdagási propaganda terjesztése lett. Megjelentek az olyan művek, melyek Kim Ir Szen japánellenes hősiességét és a háború alatti vezetői képességeit dicsőítették, valamint kritizálták az amerikai katonai politikát és a dél-koreai társadalmat.[61]

Az 1960 utáni irodalom központi témája a dzsucse, valamint a „nemzeti irodalmi forma” megteremtése.[62] A dzsucse-irodalom a 70-es évekre teljesen elfogadottá és elterjedtté vált Észak-Koreában és három kategóriára osztható. Az első Kim Ir Szen munkásságát élteti, a második a koreai szocialista állam nagyságát hangsúlyozza, a harmadik pedig a Dél-Koreával való „forradalmi újraegyesülést” propagálja.[63]

Az 1980-as évekre két irodalmi trend volt a jellemző: a Kim Dzsongil-féle dzsucsepolitika propagálása és a dél-koreai történések éles kritikája, ellentétbe állítva a „szocialista állam nagyságával”. A Dél-Koreára összpontosító művek jórészt a kvangdzsui felkeléssel foglalkoznak, és eltorzítva, egyoldalúan mutatják be az eseményeket, felnagyítva a dél-koreai szegénységet, mindezt annak érdekében, hogy hangsúlyozzák a szocialista berendezkedés felsőbbrendűségét.[64]

Az 1990-es évek előtt az észak-koreai irodalomra jellemző „szocialista éden”-megközelítés, ahol mindenki egyenlő, nemre, korra, foglalkozásra való tekintet nélkül és boldogan, idilli körülmények között él, elkezdett realisztikusabb formát ölteni. Emiatt az irodalmi váltás miatt több kritikus is úgy véli, Észak-Koreában most már megengedett, hogy más témákról is írjanak és az enyhe kritika is elfogadott. Tatiana Gabroussenko, az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatója szerint azonban ezek a művek nem szállnak szembe a szocialista ideológiával, a korábban felépített dzsucse-értékrenddel és társadalmi kritikát sem fogalmaznak meg. A hősök szenvedését, az ország problémáit nem a rendszer okozza, hanem a külső ellenség (az USA, Dél-Korea), akik miatt több pénzt kell költeni a védelemre (a hadseregre).[65]

Hagyományos koreai irodalmi műfajokSzerkesztés

 
A Koreai Kaszamúzeum előtti szobor Tamjangban

A hangul írás kialakításáig az írott irodalmat kínai írással művelték, és a kínai költészetre jellemző műfajokat alkalmazták. A gyakori versformák közé tartozott a ku-si (古诗, „régies verselés”), a lü-si (律诗, nyolcsoros szabályozott verselés), a paj-lü (排律, meghatározatlan hosszúságú, párversekből álló költemény), a fu (賦, „rímes próza”), a ce (词), valamint a jüe-fu (乐府, népdal).[66]

A hagyományosan koreainak mondható műfajokat Kim Hunggju irodalomprofesszor öt részre osztotta:[67] a lírai műfajok közé tartoznak többek között a korjói dalok, a hjangga, a sidzso; az elbeszélő műfajok közé a legendák, mítoszok, sámánkántálások, a phanszori, a sinszoszol és a modern regény; a drámai műfajokhoz sorolhatóak a thalcshum maszkos táncok, a koreai bábjáték és a modern dráma; a didaktikus műfajokhoz tartozik az akcshang és a cshangga; a kevert műfajok közé pedig a kasza, a kjonggicshega, a jadam és az úgynevezett „álomfeljegyzések”.

Koreai irodalom külföldönSzerkesztés

A koreai irodalom első tengerentúli debütálására az 1890-es években került sor, amikor Hong Dzsongu, az első, Franciaországban tanuló koreai nemes segített egy francia fordítónak lefordítani a Cshunhjang csont (춘향전, „Cshunhjang története”) és a Sim Cshong csont (심청전, „Sim Cshong története”).[68][69][* 3] Az első, angol nyelven megjelent koreai mű Kim Mandzsung (김만중) Kuunmong (구운몽, „A kilenc-felhő álom”) című műve volt, melyet James Scarth Gale kanadai misszionárius fordított. Gale írta az első angol-koreai szótárat is. 1940-ben Japánban jelent meg egy válogatás Csoszon-kori művekből, 1947-ben pedig Kim Namcshon (김남천) Teha (대하) című regényét cseh nyelvre fordították le, ez volt az első, koreaiból (és nem közvetítő nyelvből) fordított koreai regény Csehszlovákiában.[71][72]

1974-ben a Koreai Kulturális és Művészeti Alapítvány (Korean Culture and Arts Foundation, 2005 óta Arts Council Korea,[73] 한국문화예술위원회, Hanguk Munhva Jeszul Üvonhö) elkezdte támogatni a modern koreai művek idegen nyelvű megjelentetését. Az 1980-as évektől kezdve számos fordítás készült el. 2011-es adatok szerint mintegy 1564 művet fordítottak le 34 nyelvre, 52 országban. Ezek között 292 fordítás angol nyelvű, 224 japán, 221 kínai és 214 francia, 171 német, 96 spanyol, 94 orosz és 59 cseh. Magyar nyelvre hét művet fordítottak. Ritkább nyelveken is történt fordítás, négy mű jelent meg például urdu nyelven.[74]

A koreai hullám terjedése a koreai irodalom sikerét is növeli külföldön. Sin Gjongszuk Vigyázzatok Anyára! című művének kiadási jogait 34 országnak sikerült eladni, az első koreai regény lett, amely felkerült a The New York Times bestsellerlistájára. 2011-ben Sin lett az első koreai, és az első nő, aki elnyerte az Man Asian Prize ázsiai irodalmi díjat.[75]

MagyarországonSzerkesztés

 
Sin Gjongszuk, a Vigyázzatok Anyára írónője

A koreai irodalom fordítása viszonylag későn kezdődött, 1950-es években jelentek meg az első koreai könyvek magyarul.

Magyarul megjelent kötetek időrendben:[76][77][* 4]

  • Te Gi Csen: Pektuszán, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1952
  • Csunjan szerelme, Európa Könyvkiadó, 1958.
  • Koreai költők 1920–1930, Európa Könyvkiadó, 1958.
  • Csö Sza-he (최서해): Árvíz után, Európa Könyvkiadó, 1958.
  • A sárkánykirály palotája (koreai népmesék), Európa Könyvkiadó, 1959.
  • A szerencsés nyúl (Koreai népmesék), Ifjúsági Könyvkiadó, 1962.
  • A három özvegy miniszter (koreai népmesék), Európa Könyvkiadó, 1966.
  • Kim Mandzsung (김만중): Pajzán álom (구운몽). Fordította: Harsányi ÉvaMártonfi Ferenc. Európa Könyvkiadó, 1990.
  • Az öt barát éneke (koreai rövidversek), Terebess, 2002.
  • Hvang Szun-von (황순원): Kagylóhéjak (황순원 단편선집). Fordította: Yoo Jin-Il, Szűts Zoltán. Ráció Kiadó, 2005.
  • A tigris intelme – koreai elbeszélések, Terebess, 2006.
  • Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp, Trivium Kiadó, 2006.
  • A tigris és a nyúl. Koreai mesék és történetek (한국의 설화). Fordította: Yoo Jin-Il, Szűts Zoltán. Ráció Kiadó, 2007.
  • Pák Ván-sza (박완서): Annak az ősznek három napja (엄마의 말뚝). Fordította: Jin Kyung-Ae, Varga Katalin. Nyitott Könyvműhely, 2007.
  • Cso Sze-Hi (조세희): A törpe (난장이가 쏘아 올린 작은 공). Fordította: Kim Bo-Gook, Varga Katalin. Nyitott Könyvműhely, 2007.
  • Lee Gil Won: Napfénypalást, Pluralica, 2011
  • Shin Kyung-Sook (신경숙): Vigyázzatok Anyára!, Könyvmolyképző Kiadó, 2012.
  • Sun-mi Hwang: Rügy – A tyúk, aki repülésről álmodott, Athenaeum kiadó, 2014.
  • Yi Mun-yol: Torz hősünk, Pont kiadó, 2016.
  • Han Kang: A növényevő, Jelenkor, 2017.
  • Han Kang: Nemes teremtmények, Jelenkor, 2018.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Utalás Hvang művésznevére, a Mjongvolra, ami „fényes holdat” jelent.
  2. Forradalmi romantika. Kislexikon. (Hozzáférés: 2015. január 29.)
  3. Hong Franciaországból való visszatérte után meggyilkolta a haladó gondolkodású, a Kapsin-incidensben részt vett politikus Kim Okkjunt (김옥균), aminek köszönhetően magas politikai beosztásba került.[70]
  4. A kötetek adatai a megjelenéskori helyesírással, illetve latin betűs átírással szerepelnek, nem a Wikipédia által használt akadémiai átírás szerint.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Baegun hwasang chorok buljo jikji simche yojeol (vol.II), the second volume of "Anthology of Great Buddhist Priests' Zen Teachings". UNESCO Memory of the World. (Hozzáférés: 2013. november 14.)
  2. a b c d Britannica
  3. Kim 16–17. o.
  4. Ethnologue: Languages of the World 2010. Ethnologue, 2010 (Hozzáférés: 2014. június 7.)
  5. Kim Murim (김무림). 국어의 역사 (Kugoi joksza, A koreai nyelv története). Szöul: Hankook Munhwasa (2004). ISBN 89-5726-185-0 
  6. Hangul. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2012. szeptember 14.)
  7. Hunminjeongum Manuscript. UNESCO. (Hozzáférés: 2012. szeptember 27.)
  8. Lee 18–22. o.
  9. Lee 22. o.
  10. Lee 25. o.
  11. Bruce Cumings: Korea's Place in the Sun: A Modern History. The New York Times. (Hozzáférés: 2013. október 27.)
  12. Lee 55. o.
  13. KOCIS 32. o.
  14. Lee 65. o.
  15. Namh 49. o. Lee 60–61. o.
  16. Lee 62. o.
  17. a b Britannica4
  18. Lee 84. o.
  19. Lee 86. o.
  20. Nahm 78–79. o.
  21. a b c Britannica2
  22. Brtiannica3
  23. a b Nahm 81–82. o.
  24. Lee 100. o.
  25. Lee 102. o., 111. o.
  26. Osváth Gábor: Az öt barát (Szidzso-versek). Terebess, 2002. (Hozzáférés: 2014. július 2.)
  27. a b c d Seth 179–184. o.
  28. Osváth Gábor: Hvang Dzsini sidzso versei (eredeti szövegek, nyers- és műfordítások) (pdf). Konfuciusz Intézet. (Hozzáférés: 2012. november 14.)
  29. Nahm 121. o.
  30. Yi Pae-yong: Women in Korean History pp. 175–179. Ewha Womans University Press, 2008
  31. Choi Yearn-hong: Notable 16th-Century Poetess. Korea Times, 2009. augusztus 3. (Hozzáférés: 2014. július 2.)
  32. Silhak and Popular Culture. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2014. július 27.)
  33. Nahm 132–133. o.
  34. Nahm 136. o.
  35. a b Nahm 137. o.
  36. Lee 288. o., 304. o., 313. o.
  37. Seth 227–229. o.; Nahm 128–130. o.
  38. Experimental Literature Catches On. Donga Ilbo, 2008. március 14. (Hozzáférés: 2014. december 5.)
  39. KOCIS 40. o.
  40. a b Britannica5
  41. Lee 337. o.
  42. Kim xiii. o
  43. a b c d e f Britannica6
  44. Lee 340. o., 344. o.
  45. Lee 385. o.
  46. a b KOCIS 42–43. o.
  47. a b Lee 386. o.
  48. Lee 407. o.
  49. Lee 412. o., 415–416. o.
  50. Lee 414. o.
  51. Lee 379. o.
  52. a b Osváth
  53. KOCIS 52. o.
  54. KOCIS 53. o.
  55. KOCIS 56–57. o.
  56. KOCIS 57. o.
  57. KOCIS 58–59. o.
  58. KOCIS 61–63. o.
  59. Lee 498–499. o.
  60. Lee 499–500. o.
  61. Lee 500–501. o.
  62. Lee 503. o.
  63. Lee 505–506. o.
  64. Lee 507–509. o.
  65. Gabroussenko
  66. Lee 40. o.
  67. Kim 56. o.
  68. KOCIS 65. o.
  69. (2001) „Hong Chong-u”. Arch. orient 69, 465. o.  
  70. 홍종우 (koreai nyelven). Doopedia. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  71. KOCIS 66. o.
  72. Czech publisher to start Korean literature series. Embassy of the Czech Republic in Seoul, 2013. június 25. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  73. History. Arts Council Korea. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  74. KOCIS 67. o.
  75. Searching for literary bonanzas. The Korea Times. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  76. Osváth Gábor: A koreai irodalom története - dióhéjban. Terebess. (Hozzáférés: 2015. május 18.)
  77. A Hankuki Egyetem Magyar Tanszéke. hungarologia.net. (Hozzáférés: 2015. május 18.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés