Kovács Éva (színművész)

erdélyi magyar színművésznő, rendező

Kovács Éva (Kolozsvár, 1946. április 10. –) erdélyi magyar színművésznő, rendező.

Kovács Éva
Életrajzi adatok
Születési név Kovács Éva
Született 1946április 10. (76 éves)
magyar 1946-1949 Kolozsvár
Származás magyar
Házastársa Szugyiczky István
Pályafutása
Iskolái Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Aktív évek 1971
Díjai
További díjakNádai István-emlékplakett (1998)

Kovács Éva IMDb-adatlapja
SablonWikidataSegítség

ÉletpályájaSzerkesztés

A színházzal már kisgyermekként kapcsolatba került. Első színházi élménye John Steinbeck Egerek és emberek című darabja volt, amit nagymamájával tekintett meg. Kolozsváron számos lehetőség volt a különböző művészeti ágak megismerésére. Színes, gazdag és változatos a paletta, amiből választani lehetett. Opera, operett, balett és prózai előadások, koncertek és a bábszínház. Rendszeresen részt vettek ezeken az előadásokon, melyek korán hatással voltak rá. Színi tanulmányait 1967 és 1971 között végezte a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Tanárai Csorba András, Gergely Géza, Kovács György és Erdős Irma voltak. Tanulmányai végeztével a Szatmárnémeti Harag György Társulat színművésze lett, ahol 1971 és 2005 között több mint száz szerepet játszott.

1994-től a színház mellett művészi beszédet tanít a Szatmárnémeti Művészeti Iskolában. Tanítványai számtalan díjat, elismerést, dicséretet nyertek különböző hazai és nemzetközi vers- és prózamondó versenyeken. Sokan közülük elismert és megbecsült színművészei erdélyi és határon túli színházaknak. 2000-től színházi rendezőként is megismerhette a közönség. Egy bolgár–román koprodukció, a Dunai hajós című Verne-regényből készülő film női főszerepét kapta volna meg még főiskolás korában, de aztán különböző politikai és anyagi okok miatt a film sohasem készült el.[1] Később Koltai Róbert Világszám című filmjében szerepelt.

Férje Szugyiczky István színművész, a Harag György Társulat Örökös Tagja. Két gyermekük van: István tervezőgrafikus, Zsombor jogász.

DíjaiSzerkesztés

  • Nádai István díj[2]
  • Poór Lili-díj[3]
  • Magyar Művészetért Díjrendszer Ex Libris-díja[4]
  • 2011-ben a Harag György Társulat Örökös Tagjának választották.[5]

Színpadi szerepekSzerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 139.[6]

  • Ibsen: Kísértetek....Álvingné
  • Tennessee Williams: Orpheusz alászáll....Dolly Hamma
  • Gárdonyi Géza: A lámpás....Rea
  • Gorkij: A nap fiai....Fima
  • Dürrenmatt: A Nagy Romulus....Fima
  • Radu Stanca: Donna Juanna.... Fiorella
  • Ibsen: Kísértetek....Álvingné
  • Pirandello: IV. Henrik....Frida
  • Katajev: A kör négyszögesítése....Vera
  • Stoiescu: Az utolsó vagány halála....Gina
  • Illés Endre: Aki szeretni gyáva....Morvay Andrea
  • Schönthál: A szabin nők elrablása....Etelka
  • Kruczkowski: A kormányzó halála....Zuzanna
  • Iacoban: Találkozás a motelben....Ileana
  • Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül....Mina
  • Molnár Ferenc: A testőr....Szobalány
  • Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig....Gazdasszony, Viola
  • Jókai Mór: Aranyember....Athália
  • Karácsony Benő: Rút kiskacsa....Olga, A lány
  • Munteanu Francisc: Az aranydukát....Tizedes
  • Molière: Tartuffe....Marianna
  • Ioachim: Nem vagyunk angyalok....Ada
  • A. De Herz: Jó reggelt szerelem....Marosin kisasszony
  • Alexandru Kiriţescu: Szarkafészek....Fraulein
  • Molnár Ferenc: Egy, kettő, három....Petrovics kisasszony, Lind kisasszony
  • Paul Everac: Vesekő....Pica
  • Móricz Zsigmond: Sári bíró....Manci
  • Tauno Yliruusi: Börtönkarrier....Harri
  • Marcel Achard: A bolond lány....Dominique
  • Méhes György: Mi férfiak....Erika
  • Majakovszkij: Gőzfűrdő....Kérvényező
  • Gorkij: A nap fiai....Liza
  • Deák Tamás: Az estély....Magnolia
  • Gárdonyi Géza: Ida regénye....Fazekas
  • Benedek Elek: Többsincs királyfi....Szélike királykisasszony
  • Szigligeti Ede: Liliomfi....Erzsi
  • Fejes Endre - Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Veronika
  • Méhes György: Dupla kanyar....Viola
  • Örkény István: Macskajáték....Ilus
  • Ion Brad: Kihallgatás a konzulnál....Gyanúsított felesége
  • Méhes György: Egy roppant kényes ügy....Gizi
  • Hunyady Sándor: Havasi napsütés
  • Zágon István-Eisemann Mihály: Hyppolit a lakáj....Sneiderné, Aranka

  • Fodor Sándor: Csipike és Tipetupa....Madár
  • Thomas Robert: A papagáj és a zsaru....Clara Rocher
  • Vaszary Gábor: Bubus....Olga
  • Molière: Úri divat....Szerény hölgy
  • Romhányi József: Hamupipőke....Aranyka
  • Zágon István-Eisemann Mihály: Fekete Péter....Mme. Lefebre
  • William Somerset Maugham: Imádok férjhezmenni....Mrs. Shuttleworth
  • Csukás István: Mesélj Münchausen....Fél-ló
  • Spiró György: Csirkefej....Előadónő
  • Pataki Éva: Edith és Marlene....Ápolónő
  • Örkény István: Tóték....Tótné
  • Szilágyi LászlóZerkovitz Béla: Csókos asszony....Marcsa
  • Bulgakov: Kutyaszív....Beteg
  • Móricz Zsigmond: Rokonok....Kati
  • Tamási Áron: Csalóka szivárvány....Róza néni
  • Békeffi István-Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi....Dühös nő
  • Szép Ernő: Vőlegény....Anya
  • August Strindberg: Ezüstlakodalom (Haláltánc)....Alice
  • Huszka Jenő: Lili bárónő....Krisztina
  • Lyman Frank Baum: Óz, a nagy varázsló....Emmi néni, Jó boszorkány
  • Molnár Ferenc: Üvegcipő....Adél anyja
  • William Shakespeare: Lear Király....Goneril
  • William Shakespeare: Szentivánéji álom....Pókháló, Tündér
  • Molnár Ferenc: Doktor úr....Marosiné
  • Páskándi Géza: László, Szent Király....Teofánia
  • Karácsony Benő: Rút kiskacsa....Molett hölgy
  • Móricz Zsigmond: Búzakalász....Hurkásné
  • Rideg Sándor: Indul a bakterház....Anya
  • Robert Thomas: 8 Nő....Gaby
  • Weöres Sándor: PSYCHÉ (Rendező: KOVÁCS ÉVA)
  • Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése....Vera Snobko
  • Georges Feydeau: Bolha a fülbe ....Olimpe Ferreillon
  • Tasnádi István: Finito avagy a zombi ......Blondin anyósa
  • Fazekas Mihály – Móricz Zsigmond – Bessenyei István: Ludas Matyi Szatmárban.....Szakácsné
  • Eisemann Mihály – Somogyi Gyula – Zágon István: Fekete Péter....Mm. Lefebre
  • Eisemann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém .....Kelemenné
  • Fazekas Bertalanné – Buzogány Béla: Csalafinta hozomány ......Ica
  • Páskándi Géza: „...Szavak szeretőjének szült anyánk...” .....előadó
  • Werner Schwab: Elnöknők .....Erna

PódiumestekSzerkesztés

  • Tíz ballada (Arany János-balladaest, rendezte Parászka Miklós) 1982
  • Örök strófák (világirodalmi összeállítás, rendezte Soós Angéla) 1986
  • Évszakok (világirodalmi összeállítás, rendezte Soós Angéla) 1987
  • Népem, te szent... (Dsida-emlékest, rendezte Tóth Pál Miklós) 1992
  • Győzhetetlen én kőszálom (rendezte Tóth Pál Miklós) 1993
  • Egy percre nálam van a szeretet (Márai Sándor-est, rendezte Szugyiczky István) 2002
  • Az isten óriás ködtenyerében (Kaffka Margit-est, rendezte Szugyiczky István)
  • Lelkemben tiszta ég ragyog (Wass Albert-est, rendezte Szugyiczky István) 2003
  • Mit is akartam (Reményik Sándor-est, rendezte Szugyiczky István) 2010
  • Hazámban száműzötten (Radnóti Miklós-est, rendezte Szugyiczky István) 2009
  • És elmúlok én ki megtörténtem (Márai Sándor naplóiból, rendezte Szugyiczky István) 2009
  • Szavak szeretőjének szült anyánk (Páskándi Géza-est, rendezte Szugyiczky István) 2009
  • „..Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak” (Dsida Jenő-est, rendezte Szugyiczky István) 2012
  • „...Én fáradt vagyok Európától...” (Márai-est, rendezte Szugyiczky István) (szereplő) 2018/2019
  • Önarcképek ujjlenyomatból (Páskándi Géza, rendezte Szugyiczky István) (szereplő) 2019/2020
  • Radnóti Miklós: „..Dögölj meg, dögölj meg hát világ…” (rendező) 2020/2021
  • „ ...A téboly zöld-vér útján..." (rendezte Szugyiczky István) (szereplő) 2019/2020

RendezésekSzerkesztés

  • Karácsonyi történet (2000)
  • Karácsonyi üzenet (2002)
  • Medáliák – melódiák (2005)
  • Lant és lyra (vers és zene)
  • Anyák napján (zenés-verses összeállítás)
  • Májusköszöntő
  • Weöres Sándor: Psyché (szerkesztés és rendezés)

FilmSzerkesztés

  • Világszám....Színésznő (2004)

DíjakSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kovács Éva Színművésznő. szineszkonyvtar.hu. [2017. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 30.)
  2. Nádai István. egyur.50webs.com. (Hozzáférés: 2017. július 30.)
  3. EMKE-díjak. Művelődés közművelődési folyóirat - Kolozsvár. (Hozzáférés: 2017. július 30.)
  4. Ex Libris-díjat kap Kovács Éva. szatmar.ro, 2016. május 18. (Hozzáférés: 2017. július 30.)
  5. Lezárult az idei színházi évad. Szatmár.ro. (Hozzáférés: 2013. március 29.)
  6. 2012. szeptember 5-i lekérdezés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés