Főmenü megnyitása

Kováts Vera

énekesnő, színésznő

Kováts Vera (Budapest, 1994. december 18. –) magyar énekesnő, színésznő.

Kováts Vera
Született 1994. december 18.(24 éves)
Budapest
Foglalkozása énekesnő, színésznő

ÉletpályájaSzerkesztés

Kováts Veronika 1994-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Fóti Szabad Waldorf Iskolában végezte, ahol 2014-ben érettségizett. Ezt követően a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolára jelentkezett, ahol óvodapedagógusnak tanult.[1] 2016-ig szüleivel lakott Dunakeszin, majd Budapestre költözött. Három testvére van.[2]

2017-től a Pesti Magyar Színiakadémia hallagtója.[3]

Országos ismertséget 2011-ben szerzett, amikor az X-Faktor tehetségkutató műsor 2. évadában az ötödik helyezést érte el. Mentora Nagy Feró volt.[4]

2013-ban saját akusztikus zenekart alapított Vera and the Foxes néven (Árik Péter – dob, Kovács Dániel – gitár, Temesvári Máté – basszusgitár).[5] Rendszeresen lép fel a JunK zenekarral.

Gyakran áll ki jótékony célok támogatása mellett. 2017-től a Nem Adom Fel Alapítvány Jótékony Sportkövete.[6]

Szabadidejében szívesen énekel, fest, táncol.

ElismeréseiSzerkesztés

Színházi szerepeiSzerkesztés

FilmszerepeiSzerkesztés

Saját dalaiSzerkesztés

  • Valahol vár!. YouTube, 2012. május 29. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  • Hív a fényed. YouTube, 2013. január 13. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  • Képregény. YouTube, 2013. május 9. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  • Érezd, és élj!. YouTube, 2013. június 22. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  • Főnyeremény. YouTube, 2016. április 20. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  • Miért. YouTube, 2016. november 18. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Kováts Vera óvónőnek tanul. Femina, 2016. április 13. (Hozzáférés: 2018. április 21.)
  2. Adatlapja a Magyar Filmadatbázisban. mafab.hu, 2017. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  3. Beláttam, hogy a hivatás iránti szenvedély nélkülözhetetlen. Vous, 2018. március 23. (Hozzáférés: 2018. április 21.)
  4. Adatlapja a Médiapédián. mediapedia.hu, 2017. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  5. Vera and the Foxes. Kultúrprojekt Magazin, 2014. április 18. [2017. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  6. Sportköveti bemutatkozása. nemadomfel.hu, 2017. [2017. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  7. Dunakanyar hangja verseny győztese. YouTube, 2011. május 11. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  8. A Thália Színház új bemutatója. Thália Színház, 2013. április 11. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  9. Meseautó (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 2018)
  10. Okostarifa spot. Telenor Hungary, 2012. február. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  11. I Believe in Love. Sony Music, 2012. március 7. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  12. Zita (Kováts Vera) karakter videó. InterCom, 2017. augusztus 8. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)

További információkSzerkesztés