HR-Rent Kozármisleny FC

magyarországi labdarúgó-egyesület
(Kozármisleny SE szócikkből átirányítva)

A HR-Rent Kozármisleny FC egy magyar labdarúgócsapat Kozármislenyen, jelenleg az NB II-ben szerepel.

HR-Rent Kozármisleny FC
Csapatadatok
BecenévMisleny
SzékhelyKozármisleny,
Alapítva1989
KlubszínekKék - fehér
StadionKozármislenyi Stadion
VezetőedzőMagyarország Aczél Zoltán
ElnökMagyarország Feleki Attila
BajnokságNB II
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
HR-Rent Kozármisleny FC honlapja

Története szerkesztés

A sportegyesület 1989-ben alakult. A település, amely 2005. novemberétől nagyközségi címet, 2007 július 1-től pedig városi címet kapott, a sportegyesülettel együtt a virágzását éli, ebben jelentős szerepe van az országban szinte egyedülálló sportolásra szánt infrastruktúrának és a térségben egyedülálló edzéslehetőségeknek is. A csapat rendelkezésére áll egy nemzetközi méretű sportcsarnok, ezen kívül az egész évben használható fedett és nagyméretű műfüves pályák,[1] füves pályák, fedett lelátós stadion.[2] Mindez korszerű módon a helyi iskolával egybeépítve. A csapat évről évre folyamatosan fejlődik, egyre magasabbra jut a bajnoki osztályok között.

A Kozármisleny SE labdarúgócsapata 2007-ben jutott fel a másodosztályba, és már az első évben a 7. helyen végzett a bajnokságban. A 2008-2009-es szezonban a 8. helyen végezett, majd a 2009-2010-es szezonban 6. lett a csapat. A 2011–2012-es magyar labdarúgó-bajnokságban a nyugati csoport második helyén végeztek.[3]

2021–22-es szezonban megnyerve az NB III-as Közép csoportot felkerült a másodosztályba.[4]

Névváltoztatások szerkesztés

  • 1989 – 2009 Kozármisleny SE
  • 2009 – 2012 Gold-Sport-Kozármisleny SE
  • 2012 – 2015 Kozármisleny FC
  • 2015 – HR-Rent Kozármisleny FC[5]

Sikerei szerkesztés

Megyei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Kozármisleny, Alkotmány tér, műfüves pálya. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  2. Kozármislenyi Stadion. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  3. Klubtörténet (magyar nyelven). HR-RENT Kozármisleny. (Hozzáférés: 2020. március 28.)
  4. Klubtörténet (magyar nyelven). HR-RENT Kozármisleny. (Hozzáférés: 2024. február 22.)
  5. Magyarfutball.hu: Kozármisleny, HR-Rent Kozármisleny FC (történet, adatok) • csapatok • Magyarfutball.hu (magyar nyelven). www.magyarfutball.hu. (Hozzáférés: 2024. február 22.)

További információk szerkesztés