Lánczi Tamás

(1978–) magyar politológus, újságíró, főszerkesztő

Lánczi Tamás (? [1]1978. november [2] )[3] magyar politológus, Lánczi András fia. 2017 februárjától 2019. márciusáig a Figyelő című hetilap főszerkesztője volt. Blogja a Mozgástér.[4]

Lánczi Tamás
Született 1978 (45 éves)
Állampolgársága magyar
SzüleiLánczi András
Foglalkozása politológus
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–2003)
A Wikimédia Commons tartalmaz Lánczi Tamás témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon végezte, ahol 2003-ban szerzett diplomát politológiából. 2004-2005-ben a Századvég Politikai Iskolában európai belpolitikát oktatott. 2008-ban az American Council of Youth Political Leaders programnak volt a tagja.

A második Orbán-kormányban 2010-től 2011-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként Navracsics Tibor miniszteri kabinetfőnöke volt.[5] 2012-től a Századvég Alapítványnál volt vezető elemző.[6] 2017 februárjától a Figyelő című hetilap főszerkesztője.[7] Nagy felháborodást váltott ki a Figyelő 2018/15. lapszámában megjelent lista, amiben név szerint sorolják fel a kormánypropaganda által Soros-zsoldosnak kikiáltott magánszemélyeket, oktatókat, újságírókat és civil szervezeteket.[8]

2015.06.09.-től a Danube Business Consulting Ltd. Londonban bejegyzett cég igazgatója. A nem kormányközeli média szerint a cég Habony Árpád érdekeltségébe tartozik.[9]

Feltételezések szerint a Schmidt Mária és Liszkay Gábor közötti konfliktusok, valamit a Figyelő csökkenő eladási számai vezethettek ahhoz, hogy 2019 márciusában Lánczi Tamást leváltották a főszerkesztői pozícióból.[10]

Források szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés