Lackner László

magyar író, vállalkozó

Lackner László (Lenti, 1943. október 26. –) magyar író, vállalkozó.

Lackner László
Született1943. október 26. (80 éves)[1]
Lenti
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró

A Wikimédia Commons tartalmaz Lackner László témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

 
A Pannon Tükör próbaszámának borítója 1995-ből
 
Regény az 1956-os forradalomról
 
Regény a rendszerváltozásról

1943-ban született Lentiben. Édesapja Lackner Ede kereskedő, édesanyja Wigmond Mária háztartásbeli volt. Az általános iskolát Lentiben, a gimnáziumot Zalaegerszegen végezte el, majd Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán szerzett okleveles vendéglátó-ipari és idegenforgalmi üzemgazdászi diplomát. A kereskedelmi munka alapjait a Lenti ÁFÉSZ-nél tanulta meg, ahol ügyintézőként, majd üzletvezetőként dolgozott. Ezt követően 30 éven át a Zala Megye Idegenforgalmi Hivatalánál (majd ennek jogutódjánál) munkálkodott, 19 évig kereskedelmi igazgatóként. A hivatal 1993-ban alakult át gazdasági társasággá (Zalatour Kft.), és ettől az időponttól a cég ügyvezető igazgatója volt, 2003. február 14-ig. Lentiben a katonai szolgálat után egy amatőr filmklub vezetőjeként és alkotóként több regionális és országos díjat is szerzett. A Zalai Írók Egyesületének (amely ma Pannon Írók Társasága néven működik) egyik alapítója, titkára, majd ügyvezető elnöke volt.

Egyik alapítója a Zalai Írók Egyesülete által 1995-ben létrehozott Pannon Tükör című kulturális folyóiratnak, amelynek évekig prózai rovatvezetője, majd tizenöt éven át kiadóvezetője volt. A kiadvány 2015-ben ünnepelte 20 éves jubileumát, amelynek további alapítói Pék Pál (aki 7 évig főszerkesztője is volt), Orsós Jakab és Tar Ferenc voltak. Az elsődlegesen kitűzött célt – az országos figyelem ráirányítását a Pannon térség kulturális értékeire – teljesítette. Kiemelt misszióként vállalták fel, hogy a szlovéniai Muravidéken (Lendva és környékén) élő magyar művészek munkájának is állandó fórumot biztosítsanak. További főszerkesztői voltak Czupi Gyula (2 éven át), és Péntek Imre (13 évig).[2][3]

Nyugdíjba vonulása után a keszthelyi Pannon Egyetem, és Alapítványi Szakiskola, valamint a Kodolányi Főiskola zalaegerszegi kihelyezett felnőttképzési kurzusain 10 éven át tanított idegenforgalmi szaktantárgyakat. Több turisztikai témájú szakkönyve is megjelent.

Diákkora óta ír verseket, ifjúkorától inkább prózai írásokat jelentetett meg. Két regényét is kiadták. Az első az 1956-os forradalom kamaszkori élményeinek felhasználásával azt mutatja be, hogy egy jugoszláv határ menti nagy faluban, járási székhelyen, Lentiben hogy zajlottak le a dicsőséges, majd tragikussá fajuló események, és mindezt egy 13 éves fiú szemszögéből láttatja. A magánéleti szála humoros, romantikus történeteket is tartalmaz (A skorpió jegyében, avagy kamaszkorunk forradalma). A másik könyv a rendszerváltozás éveibe invitálja az olvasót, és azt vázolja fel, hogy egy harminc év körüli fiatalember, akinek sajátos kötődése volt a szocialista rendszerhez, miként éli meg a gyökeres társadalmi, gazdasági és politikai átalakulást. A könyvben pergő, fordulatos, humoros, és erotikus jelenetek váltogatják egymást (Kakukkfióka).

Szerkesztőként közreműködött Wolf Ágnes Napfogyatkozás című naplójának megjelentetésében..

Megjelent kötetei szerkesztés

 
Amatőr filmforgatás Lentiben, 1970 (balról jobbra: Lackner László, Bodócs Sándorné és Bíró László)
  • Valaki járkál a lakásban (novellák, kisprózák 1985, Zalaegerszeg)
  • Kerka völgye (útikönyv, 1981, Zala Megye Idegenforgalmi Hivatala, Zalaegerszeg)
  • Ne lépj az ablakhoz (bűnügyi kisregény, 1990, Zala Megyei Lapkiadó Vállalat, Zalaegerszeg)
  • A skorpió jegyében, avagy kamaszkorunk forradalma (regény az 1956-os forradalomról, 1989, IPV. Bp. és 2008, Móra Kiadó)
  • Kakukkfióka, regény a rendszerváltozásról (1997, Pannon Tükör Könyvek)
  • Barangolás Zalában (útikönyv, 1979, 1982, 1987, IPV és Zalatour)
  • Zalaegerszeg - magyar városok sorozat (Medicina Kiadó, Bp., 1987, 2008)
  • Vonzások és taszítások (novelláskötet, 2010, Pannon Tükör könyvek)
  • Délidő alkonyatban, (5 évtized válogatott versei, 2020. Pannon Tükör könyvek)

Online megjelenés, angol nyelven szerkesztés

  • The Nurse and the Knife (Ne lépj az ablakhoz, bűnügyi kisregény, S. Back német kiadó, 2011. Közzétéve többek között: Smashworlds honlapja)
  • The Curse of the Seuso (Elátkozott Seuso-kincsek, bűnügyi kisregény, S. Back német kiadó, 2012. Közzétéve többek között: Smashworlds honlapja)

Antológiákban megjelent szerkesztés

  • Visszhang (novellák, 1983, Zala Megyei Tanács)
  • Lüktetés (novellák, 1990, Zala Megyei Tanács)
  • Palackposta (novellák, versek, Pannon Tükör könyvek, 2014)
  • Csönddel cserepezve (novellák, versek, Lenti, Pannon Tükör könyvek, 2014)

Drámái szerkesztés

  • Két csengetés (egyfelvonásos dráma, 1987) A népművelési Intézet drámapályázatán különdíjat kapott
  • Salome őrült tánca (szomorú játék az érdemtelen hatalomról, 1999)
  • Téblábolók, avagy, mint őrültek váltjuk a rendszert, (vígjáték a rendszerváltozásról, 2013.) A Békéscsabai Jókai Színház és Bárka folyóirat drámapályázatán I. díjat nyert, vígjáték kategóriában, 2018-ban
  • A franciaágy (dráma a kiszolgáltatottságról, 2008)
  • Köntörfalak (dráma az eltitkolt családi bűnökről, hazugságokról, 2012)
  • Skorpió jegyében, azaz kamaszkorunk forradalma (dráma az 1956-os forradalomról, egy vidéki nagyközség történései alapján, 2016)
  • Kakukkfióka, egy tévelygő a rendszerváltozásban (2020)
  • Kósa Anna választása (Egy népballada előélete, 2021)

Folyóirat-publikációk szerkesztés

Élet és Irodalom, Somogy, Pannon Tükör, Zalai Hírlap.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 31.)
  2. zaol.hu: Szépséges a betű – Tizenöt éves a Pannon Tükör folyóirat, 2010. december 21. (Hozzáférés: 2016. március 5.)
  3. Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság: Pannon Tükör bemutatkozás. (Hozzáférés: 2016. március 5.)[halott link]

Források szerkesztés

  • Lackner László. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. február 16.
  • Ki kicsoda Zala megyében. Dél-dunántúli Extra Lapkiadó Kft. 1996.
  • Békéscsabai Jókai Színház honlapja, 2018.

További információk szerkesztés

  • Kortárs magyar írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár. Szerk. F. Almási Éva. Bp., Enciklopédia Kiadó, 1997, 2000.
  • Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.