Főmenü megnyitása

Leeds United FC

labdarúgó-egyesület
(Leeds United AFC szócikkből átirányítva)

A Leeds United egy profi angol labdarúgóklub Leedsben. Az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában, a The Championship-ben szerepel.

Leeds United
100px
Csapatadatok
Teljes csapatnév Leeds United Association Football Club
Becenév The Whites (Fehérek)
The Peacocks (Pávák)
SzékhelyLeeds, Anglia
Alapítva1919
Klubszínek               
Stadion Elland Road
Beeston
Leeds
Anglia
Vezetőedző argentin Marcelo Bielsa
Elnök olasz Massimo Cellino
Bajnokság The Championship
Nemzeti sikerek
angol Bajnok3 alkalommal
angol Kupagyőztes1 alkalommal
angol Szuperkupa-győztes2 alkalommal
angol Ligakupa-győztes1 alkalommal
Nemzetközi sikerek
UEFA - Inter-Cities Fairs Cup.svg VVK2 alkalommal
Statisztika
Legtöbb gólPeter Lorimer (168)
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
Leeds United honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz Leeds United témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

A kezdetekSzerkesztés

1904-ben Leeds City FC néven alapítottak futballklubot, amelyet 1919-ben felszámoltak azzal a váddal, hogy illegális kifizetéseket eszközöltek a játékosok irányába az első világháború alatt. Az átformálódó és újraalakuló gárda a Leeds United nevet kapta, így a klubot hivatalosan 1919-ben alapították. Első mezük kék-fehér volt a Huddersfield Town mintájára, ugyanis a Huddersfield elnöke támogatta a Unitedet, valamint szerette volna egyesíteni a két együttest. Ezután 1950-ig sárga-kékben játszottak, majd tiszta fehérre váltottak – a Real Madrid hatására. A sárga és kék színek az idegenbeli szerelésben maradtak meg.

1919 októberében a Midland League-be kaptak meghívást, hogy töltsék be a megszűnt előd helyét. Első mérkőzésükre novemberben már sor is került, méghozzá az Elland Roadon. A 39 460 férőhelyes stadiont használta korábban a Leeds City FC is, a United a Yorkshire Amateurstől kapta vissza. 1920-ban már a másodosztályban vitézkedhettek a Pávák (ez ugyanis a Leeds beceneve, utalva a korábban az Elland Road közelében fekvő „Öreg Páva Pub” nevére), a szakmai munkát Arthur Fairclough, a Barnsley korábbi sikeres edzője felügyelte, akivel meg is szilárdították helyüket ebben a ligában. Igaz, bemutatkozó mérkőzésüket, amely hivatalosan is első bajnokijuknak számít, 1920. augusztus 28-án, a Port Vale ellen 2-0-ra elvesztették. Az élvonalba először 1924-ben kerültek fel, ám évtizedekig ingáztak az első- és második vonal közt. Első nemzetközi hírű játékosuk az 1950-es években bukkant fel a walesi John Charles személyében, akit a Juventus igazolt le - akkoriban rekordot jelentő 65 ezer fontért.

Don Revie 13 éveSzerkesztés

1961-ben a Leeds United vezetőedzője bizonyos Donald "Don" Revie lett. Az új tréner első éve igen nehéz körülmények közt zajlott, kis híján ki is estek az időközben átszerveződött ligarendszer harmadik osztályába. A zseniális szakember hamar megfordította a rossz szériát, feljuttatta csapatát az élvonalba, ahol 1965 és 1974 közt nem végeztek a negyediknél rosszabb pozícióban. 1968/69-ben első bajnoki aranyérmüket ünnepelhették, melyet 1973/74-ben újabb siker követett. Más sorozatokban is jól szerepeltek, 1968-ban Ligakupát, 1972-ben FA-kupát nyertek, megmutathatták magukat a nemzetközi színtéren is: 1968-ban és 1971-ben elhódították a Vásárvárosok Kupáját (a mai Európa-liga egyik elődje). Előbbinek magyar vonatkozása is akad: a ’68-as fináléban a Ferencvárost múlta felül az angol együttes. Nem volt azért ez a korszak sem csupa arany, öt alkalommal a bajnokságban, háromszor az FA-kupában, egyszer a VVK-ban, egyszer pedig a Kupagyőztesek Európa-kupájában zártak másodikként.

Kétségkívül Don Revie a korszak legjobb angol csapatát építette fel. Azonban ennek ára volt: Revie Leeds Unitedjét a korszak legdurvább és legsportszerűtlenebb csapatának tartották. Ugyanakkor a játékosai apjukként imádták őt, és feltétel nélkül hittek benne és a módszerében. Pedig nem akárkikről volt szó: például Revie csapatkapitánya az a Billy Bremner volt, akit később a klub történetének legjobb játékosává választottak.

A BEK-döntőtől a másodosztályig: a '70-es, '80-as évekSzerkesztés

Revie 1974-ben az angol szövetségi kapitányi posztért hagyta el a Leedset, de a helyére kinevezett Brian Clough már előzetesen is óriási kockázatnak tűnhetett: ugyan a szakember képességei elvitathatatlanok voltak (megnyerte frissen feljutó Derby Countyval az 1971-72-es bajnoki kiírást a Leeds előtt, majd a BEK-ben az elődöntőig menetelt), de a stílusa gyakorlatilag teljesen ellentétes volt Don Revie-ével, akivel személyes ellentétei is voltak. Ennek az lett az eredménye, hogy az öntörvényű és szigorú edző nem tudta magát és a stílusát elfogadtatni Anglia akkori legjobb csapatával, így a klub történetének egyik legrosszabb rajtját produkálta. Mindössze 44 nappal a munkába állása után Clough-nak mennie kellett.

Clough helyére Jimmy Armfield került, akivel egy kis időre még visszatért a klub régi fényébe: az 1974-1975-ös szezon végén BEK-döntőt játszhatott a gárda – a Franz Beckenbauer-féle szupererős Bayern Münchennel viszont már nem bírtak a kiöregedőben lévő klasszisok. Armfield és asszisztense, Don Howe újjáépítették a klubot, ami ugyan nem volt bajnokesélyes, de stabilan a középmezőny élén tartotta magát. Azonban a sikerekhez szokott vezetőségnek ez kevés volt, így a helyükre hozta Jock Steint, akinek Clough-hoz hasonlóan 44 nap jutott. Őt Jimmy Adamson követte, de se neki, se az utána következő egykori Revie-játékosnak, Allan Clarke-nak nem sikerült megállítani a zuhanást, és a Leeds kiesett a másodosztályba. Clarke-ot egykori csapattársa, Eddie Gray követte, aki pénz híján fiatalítani akart. Azonban az eredmények még mindig nem jöttek, így a tulajdonosok 1985-ben őt is menesztették. Utódja egy másik Revie-sztár, a legendás csapat kapitánya, Billy Bremner lett, aki jobb híján a Gray által megkezdett úton ment előre. Úgy néz ki, hogy neki sikerül: 1987-ben végre bejutottak a playoff-ba, de ott elbukták a döntőt a Charlton Athletic ellen. Az FA kupában egészen az elődöntőig meneteltek, de ott meg a Coventry City győzte le őket. Ráadásul a nagy terhelés kimerítette a fiatal csapatot, így az 1988/1989-es szezon elején minden eddiginél pocsékabb kezdést produkáltak.

Howard Wilkinson és a '90-es évekSzerkesztés

1988 októberében menesztették az egykori skót legendát, Billy Bremnert a menedzseri posztról, és Howard Wilkinson került a másodosztály 21. helyén tanyázó csapat kispadjára. Súlyos örökséget kellett átvennie - és ha nem lett volna így is gyászos a helyzet, még egy legendát is elveszítettek: Don Revie 1989. május 26-án halt meg, hosszas betegség után. Ezek után nem is lehetett volna más a Leeds célja, mint méltóképpen megemlékezni a klub történetének legnagyobb edzőjéről. Célját hamarosan elérte, 1990-ben ismét a legjobbak közé került a Leeds. 1991-ben negyedikek lettek az élvonalban, egy évvel később történetük harmadik, egyben eddigi utolsó bajnoki aranyát nyerték olyan játékosokkal, mint a szezon végén a fő rivális Manchester Unitedhez igazoló Éric Cantona, Ian Rush, Gary Speed vagy Gordon Strachan. 1992/93-ban tiszteletüket tehették az első kiírását futó Bajnokok Ligájában, ám hazai pontvadászatukban - az újjászerveződő Premier League-ben - épphogy bennmaradtak. 1996-ban Ligakupa-döntőt buktak, aztán egy-két évre újra beleszürkültek a mezőnybe. Ahogy az új sikerkorszak kezdetét, úgy a végét is egy tragédia árnyékolta be: Billy Bremner, aki nem is olyan régen még a csapat menedzsere volt, 1997. december 7-én, mindössze 2 nappal az 55. születésnapja előtt szívrohamban meghalt. A csapat sajátos búcsút vett a korábbi kőkemény középpályástól: a december 13-ai, Chelsea elleni idegenbeli meccsen kettős emberhátrányban is kihúzták 0-0-s döntetlennel. Az utcai szurkolók ezt énekelték: "Van 9 férfi és Billy!". (2006-ban egész véletlenül pont Bremner 64. születésnapjára, december 9-ére sorsolták a Leeds és a Bremner-féle csapat legnagyobb riválisa, a Derby elleni másodosztályú meccset. A csúcsrangadón a szurkolók énekelni kezdtek "az egyetlen Billy Bremner"-ről, mire a legenda arca megjelent a kivetítőn is.)

A mennytől a pokolig - immár másodszorSzerkesztés

1998-ban, George Graham menesztése után David O’Leary lett a klub menedzsere. Ekkor került a fehérmezesekhez többek közt Mark Viduka és Olivier Dacourt. Az UEFA-kupában 2000-ben elődöntőig jutottak. A Galatasaray ellen alulmaradtak ugyan, de nem erről maradt emlékezetes a párharc: a törökországi mérkőzés előtt két brit szurkolót halálra késeltek. Azóta minden évben egyperces néma csenddel emlékeznek rájuk a tragikus dátumhoz legközelebb eső mérkőzéseken. 1999/2000-ben bajnoki harmadik helyükkel kivívták a Bajnokok Ligája-szereplés lehetőségét, és 2001-ben az elődöntőig meneteltek, ahol a spanyol Valencia állította meg őket. A Leedsnek ekkoriban a fentebb említett kettősön kívül még olyan játékosai voltak, mint két angol válogatott kapus, Paul Robinson és Nigel Martyn; a kiváló képességű, de sérülékeny középhátvéd, Jonathan Woodgate; a csapatkapitány Lucas Radebe; Rio Ferdinand, az angol védőfejedelem; a kiváló középpályás Lee Bowyer; a későbbi BL-győztes Harry Kewell; a liverpooli "Isten", Robbie Fowler; illetve Dominic Matteo, Seth Johnson, és ekkoriban lett az első csapat tagja az akkor még csak 18 éves James Milner.

O'Leary csapata minden kétséget kizáróan félelmetes játékerőt képviselt. De a kártyavár összeomlott.

Ugyanis a Leeds United klubcsúcsot jelentő 18 millió fontot fizetett a West Hamnek Rio Ferdinandért, de nem ez volt az egyetlen komoly igazolás a 2000-es évek elején: Robbie Fowler és Seth Johnson is nagy összegért, és komoly fizetésért írt alá. Az árak és a fizetések meredek emelkedése viszont komoly megterhelést jelentettek a klubkasszának. Ráadásul a Valencia elleni, 2001-es BL-elődöntő után megfordult a szerencséjük. A financiális problémák első jele Rio Ferdinand eladása volt – 30 millió fontot kaptak érte a fő rivális Manchester Unitedtől. Az üzlet enyhén szólva sem nyerte el a sikerkovács O’Leary tetszését, de a tulajdonosoknak ekkor már a pénzügyi válság kezelése volt a prioritás, így megváltak tőle a vezetők, és a helyére Terry Venablest ültették. Tovább folytatódott a kiárusítás: először elment Robbie Keane (2002, Tottenham), majd 2003-ban jött az első nagy eligazolási hullám: Jonathan Woodgate (Newcastle United FC), Lee Bowyer (West Ham United FC), Nigel Martyn (Everton FC), Robbie Fowler (Manchester City FC), és a saját nevelésű Harry Kewell (Liverpool), majd a pocsék 2003/2004-es szezon végén követte őket Mark Viduka (Middlesbrough), Paul Robinson (Tottenham), Alan Smith (Manchester United FC) és James Milner (Newcastle) is. A klub egyre rosszabb anyagi helyzetét mutatta, hogy a nagyszerű futballistákat jóval áron alul kótyavetyélték el. Ennyi klasszis távozását nincs az a klub, amelyik elbírná. A Leeds sem bírta el: a már említett 2003/2004-es szezon végén a 3 évvel azelőtt BL-elődöntős csapat újra kiesett a Championshipbe, azaz az angol másodosztályba.

2004-ben Ken Bates vette meg a Leeds Unitedet 10 millió fontért. Volt neki miből, hiszen az orosz Roman Abramovics 2003-ban tőle vette meg a Chelsea FC-t, amit aztán fontmilliókkal lendített fel. Ugyanakkor, a Chelsea-ért kapott 100 millió font a saját adósságai miatt csak átmenetileg bizonyult elégnek. Az új tulaj és Kevin Blackwell menedzser pedig néhány új igazolással stabilizálta a gárdát, amely így a Championship középmezőnyében végzett. Az idény végeztével kulcsembereik közül Lucas Radebe visszavonult, a fiatal Aaron Lennon a Tottenhamhez igazolt. 2006-ban ennek ellenére is elérték a felsőházi rájátszást, és bár a szezon végére visszaestek, a rájátszás elődöntőjében magabiztosan verték a Prestont. Sokan úgy vélték, hogy a feljutás is sikerül nekik, a döntőben azonban kikaptak a Watfordtól. Egy évvel később ennyire sem futotta, kiestek a másodosztályból – ez pedig azt eredményezte, hogy a klub története során először szerepelhetett a harmadik ligában (leszámítva a megalakulás utáni rövid portyát a Midland Leauge-ben – de az még más rendszer volt, nem nevezhető harmadik vonalnak).

2007-2012Szerkesztés

2007 júliusában a teljes irányítás Ken Bates kezébe került, Dennis Wise vezetőedzővel pedig a csapat mínusz 15 pontról indulva is jól szerepelt (a pontlevonás oka az volt, hogy a csapat tulajdonosi helyzete még tárgyalás alatt állt a bajnokság kezdetekor, ezért majdnem ki is zárták őket). A szezon felénél Dennis Wise elhagyta a Leeds gárdáját a Newcastle kedvéért, helyét a klub korábbi játékosa, Gary McAllister vette át, aki a rájátszásig kormányozta a Pávákat. A döntőben elvéreztek, a 2008/09-es szezonban pedig gyengén kezdtek, ami újabb edzőváltáshoz vezetett. 2009-ben újra közel kerültek a feljutáshoz, bár ezúttal a rájátszási elődöntő jelentett végállomást. 2009/10-ben aztán Simon Grayson vezetésével végre sikerült kiharcolniuk a másodosztálybeli tagságot, ráadásul 2010 januárjában Jermaine Beckford góljával az Old Traffordon búcsúztatták az FA-kupától a fő riválist, a Manchester Unitedet. Üröm az örömben, hogy Beckford az élvonalbeli Everton labdarúgó-csapatához igazolt. A Leeds a másodosztályban viszont csak a középcsapat szinten tengődik, ami különösen bosszantó lehet annak tükrében, hogy először a Norwich (2010/2011), majd a Southampton (2011/2012) csapata is képes volt másodosztályos újoncként feljutni a Premier Ligába. A 2011-es év szörnyű hírrel zárult a klub számára: az egykori Leeds-legenda (1988 és 1996 között 248 meccsen 39 gól a védekező középpályástól), a klub történetének 23. legjobb játékosa, a korábbi közkedvelt középpályás, a walesi válogatott egykori csapatkapitánya és (visszavonulása után) szövetségi kapitánya, Gary Speed máig ismeretlen okokból 2011. november 27-én felakasztotta magát. Az eset megrázta a Unitedet és az egész labdarúgást.

2012 decemberében érkezett a hír: a United is csatlakozik az újgazdag klubok sorába, mivel a GFH Capital nevű dubaji cég (pár hónapos átmeneti időszak után) a Leeds kizárólagos tulajdonosává válik. Mivel a Leeds a másodosztály középmezőnyének elején található, és a Unitedé a másodosztály egyik legjobb infrastruktúrája, Anglia legdinamikusabban fejlődő vidékén, ráadásul a klub vezetőedzője az a Neil Warnock, aki alőző klubját (Queens Park Rangers) az élvonalba vitte, így a Leeds rajongóinak minden okuk megvan a reménykedésre...

Rekordok, érdekességekSzerkesztés

Első meccs: 1920. augusztus 28., Leeds United 0-2 Port Vale

Rekord győzelem a bajnokságban: 1934. április 7., Leeds United 8-0 Leicester City

Rekord győzelem nemzetközi kupában: 1969. szeptember 17., Leeds United 10-0 Lyn Oslo (első forduló)

Rekord vereség a bajnokságban: 1934. augusztus 27., Stoke City 8-1 Leeds United

Rekord nézőszám: 1967. március 15., Leeds United - Sunderland, 57.892 néző (FA kupa, 5. forduló)

Legtöbb gól egy meccsen: 1938. október 1., Division One, Gordon Hodgson 5 gól (a Leicester City ellen)

Legdrágább játékos: Rio Ferdinand, 18 millió £-ért érkezett a West Ham Unitedtől 2000-ben.

Mezek és a címerSzerkesztés

A Leeds első 15 évében a mez -a Huddesfield Town-hoz hasonlóan- kék és fehér csíkos volt, hozzá fehér nadrág, és sötétkék zokni, mivel a Huddersfield elnöke, Hilton Crowther megpróbálta a két klubot egyesíteni. Végül elhagyta a csapatát, hogy csatlakozzon a Leeds-hez.

1934-ben a csapat átváltott félig kék, félig sárga mezre. A nadrág fehér maradt, de a zoknik világoskékek lettek. Ebben az összeállításban először 1934. szeptember 22-én játszottak.

Mezgyártók és szponzorokSzerkesztés

Év Gyártó Mezszonpzor Másodlagos szponzor Harmadlagos szponzor
1972–1973   Umbro nincs nincs nincs
1973–1981   Admiral
1981–1983   Umbro RFW
1983–1984 Systime
1984–1985 WKG
1985–1986 Lion Cabinets
1986–1989 Burton
1989–1991 Topman
1991–1992 Evening Post
1992–1993   Admiral Admiral
1993–1996   ASICS Thistle Hotels
1996–2000   Puma Packard Bell
2000–2003   Nike Strongbow
2003–2004 Whyte & Mackay
2004–2005   Diadora Rhodar
2005–2006   Admiral
2006–2007 Bet 24 Empire Direct
2007–2008 Red Kite OHS
2008–2011   Macron NetFlights.com
2011–2014 Enterprise Insurance
2014–2015 Help-Link
2015–2016   Kappa nincs
2016–17 32Red Clipper Logistics Greenpeace
2017– Utilita

Stadion és szurkolókSzerkesztés

 
Az Elland Road kívülről

A csapat stadionja az Elland Road, melynek befogadóképessége 39.460 fő. Ez jelenleg a 11. legnagyobb stadion Angliában.

A stadion eleinte a Holbeck Rugby Club otthona volt, akik az északi rögbiligában játszottak.

SikereiSzerkesztés

BajnokságSzerkesztés

KupaSzerkesztés

NemzetköziSzerkesztés

JátékoskeretSzerkesztés

A Leeds United 100 legjobb játékosaSzerkesztés

  1.   Billy Bremner
  2.   John Charles
  3.   Eddie Gray
  4.   Bobby Collins
  5.   Allan Clarke
  6.   Jack Charlton
  7.   Norman Hunter
  8.   Paul Reaney
  9.   Peter Lorimer
  10.   Mick Jones
  11.   Johnny Giles
  12.   Paul Madeley
  13.   Terry Cooper
  14.   Gordon Strachan
  15.   Nigel Martyn
  16.   Lucas Radebe
  17.   Albert Johanneson
  18.   Tony Currie
  19.   Grenville Hair
  20.   Joe Jordan
  21.   Mick Bates
  22.   Gary McAllister
  23.   Gary Speed
  24.   Gary Kelly
  25.   Jimmy Floyd Hasselbaink
  1.   Mark Viduka
  2.   Lee Chapman
  3.   Gary Sprake
  4.   Duncan McKenzie
  5.   Trevor Cherry
  6.   Alan Smith
  7.   David Harvey
  8.   Tony Dorigo
  9.   David Batty
  10.   Éric Cantona
  11.   Mel Sterland
  12.   Tony Yeboah
  13.   Jonathan Woodgate
  14.   Lee Bowyer
  15.   Mervyn Day
  16.   Harry Kewell
  17.   Rio Ferdinand
  18.   Gordon McQueen
  19.   Dominic Matteo
  20.   Michael Bridges
  21.   Ian Harte
  22.   Don Revie
  23.   Brian Greenhoff
  24.   Chris Fairclough
  25.   John Lukic
  1.   Frank Gray
  2.   Imre Varadi
  3.   Rod Wallace
  4.   Paul Robinson
  5.   Arthur Graham
  6.   Andy Ritchie
  7.   Robbie Keane
  8.   Brian Flynn
  9.   John Sheridan
  10.   Vinnie Jones
  11.   David Wetherall
  12.   Tom Jennings
  13.   Charlie Keetley
  14.   Ian Snodin
  15.   Kenny Burns
  16.   Scott Sellars
  17.   Brian Deane
  18.   Carl Harris
  19.   Noel Whelan
  20.   John Hendrie
  21.   Danny Mills
  22.   Russell Wainscoat
  23.   Carl Shutt
  24.   Robbie Fowler
  25.   Neil Aspin
  1.   Alex Sabella
  2.   David Rocastle
  3.   Ernie Hart
  4.   Tommy Wright
  5.   Jimmy Dunn
  6.   Ian Baird
  7.   Paul Hart
  8.   Jack Milburn
  9.   Terry Connor
  10.   John McClelland
  11.   Alf-Inge Haaland
  12.   Chris Kamara
  13.   Kevin Hird
  14.   Chris Whyte
  15.   Frank Worthington
  16.   Mike O'Grady
  17.   Willie Bell
  18.   Brendan Ormsby
  19.   Bobby Davison
  20.   David Stewart
  21.   Ray Hankin
  22.   Peter Haddock
  23.   Eric Kerfoot
  24.   Willis Edwards
  25.   Tomas Brolin

Az év játékosaSzerkesztés

A klub edzőiSzerkesztés

A csapat eddigi edzői

LigákSzerkesztés

Az alábbi listában évek szerint szerepelnek az angol osztályok, amikben a Leeds szerepelt.

  • 1920-24: Angol másodosztály
  • 1924-27: Angol elsőosztály
  • 1927/28: Másodosztály
  • 1928-31: Elsőosztály
  • 1931/32: Másodosztály
  • 1932-47: Elsőosztály
  • 1947-56: Másodosztály
  • 1956-60: Elsőosztály
  • 1960-64: Másodosztály
  • 1964-82: Elsőosztály
  • 1982-90: Másodosztály
  • 1990-92: Elsőosztály
  • 1992-04: Elsőosztály (itt már Premier League)
  • 2004-07: Másodosztály (itt már Championship)
  • 2007-10: Harmadosztály
  • 2010-: Másodosztály

Az ősi riválisSzerkesztés

A Manchester United. Ez nem kizárólag a futballpályán megjelenő rivalizálás, hanem történelmi eredetű versengés. Lancashire és Yorkshire megyék, a Lancaster- és a York-ház szembenállására, a „Rózsák háborújára ” vezethető vissza. A 15. században e két uralkodóház vívott háborút a trón megszerzéséért, mely végül a Lancester-házhoz tartozó Tudor Henrik győzelmével ért véget. A Tudorok több mint 100 évig uralkodtak Angliában.

Külső hivatkozásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Leeds United FC témájú médiaállományokat.