Főmenü megnyitása
A Bourbon-ház királyi címere

A legitimizmus a hagyományos uralkodócsaládok törvényes trónöröklési jogának az elismerése. A legitimizmus követői a legitimisták.

A fogalom a 19. század elején vált közismertté. A nagy francia forradalom miatt trónját vesztett Bourbon-ház tagjainak hívei voltak a legitimisták, mert nem ismerték el, hogy az Orléans-házból származó Lajos Fülöp jogot formálhat a trónra.

MagyarországonSzerkesztés

 
Gróf Apponyi Albert (18461933), legitimista politikus
 
Gróf Andrássy Gyula (18601929) magyar politikus, belügyminiszter, jogi szakíró, pártvezető.
 
Őrgróf Pallavicini György, országgyűlési képviselő, legitimista politikus
 
Gróf zicsi és vázsonkeői Zichy János, országgyűlési képviselő, legitimista politikus
 
Dr. boldogfai Farkas Tibor, országgyűlési képviselő, legitimista politikus
 
Pehm (Mindszenty) József (18921975) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros.

IV. Károly visszatérési kísérleteiSzerkesztés

1920-ban a magyar belpolitikában voltak, akik IV. Károlyt szerették volna az ország trónján látni. Ők voltak a legitimisták, másképpen karlisták. 1921. február 23-án Andrássy Gyula gróf elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnökségét, hogy pártjával támogathassa IV. Károly visszatérését a magyar trónra. A karlisták 1921-ben két – sikertelen – királypuccsot szerveztek meg IV. Károly uralkodói hatalmának visszaállítására. 1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, hogy ismét elfoglalja a trónt. Érkezéséről nem értesítette még magyarországi híveit sem. 1926. március 26.-án Szombathelyen találkozott Vass Józseffel, áldozópappal, kereszténypárti politikussal, valamint gróf Teleki Pál miniszterelnökkel. Március 27.-én Budapesten IV. Károly találkozott Horthy Miklós kormányzóval, akitől követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok fenyegetésére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. Károly némi huzavona után április 5-én hagyta el az országot, mikor Horthy Lehár Antal ezredest utasította, hogy kísérje át a királyt a határon. Ezután Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellé állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel Károly akkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba. Az eset után erősen megrendült a bizalma Horthyban, aki előzőleg több levelében is hűségnyilatkozatot tett neki. A lezajlott eseményeket a korabeli sajtó húsvéti királypuccsnak” nevezte el.[1] Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a Lehár Antal vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló királyhű és a nyugállományból visszatért Nagy Pál honvéd altábornagy által irányított kormányhű csapatok, utóbbiak derekát a fővárosban gyorsan mozgósított egyetemi zászlóaljak adták.

A legitimisták a Horhy-korszakbanSzerkesztés

A legitimisták az Osztrák–Magyar Monarchia bukása után megoldást kerestek az ország államformájára és vezetésére. A legjelentősebb képviselőik között említhető ifj. gróf Andrássy Gyula, akinek komoly szerepe volt 1919 őszén, gróf Csekonics Iván és később gróf Bethlen István és gróf Apponyi Albert is. Az 1930-as években viszont Griger Miklós katolikus pap töltött fontos szerepet a legitimizmusban. Dunántúlon a legitimisták főhadiszállása az 1920-as években a Zala vármegyei Zalaegerszeg lett, melyben Pehm József (Mindszenty József), a helyi plébános és esperes legnagyobb vezetője és támogatója volt. Pehm József plébános szorgalmazan gyűjtött pénzt és nagy vállalkozásba fogott: a zalaegerszegi Jézus szíve ferences plébániatemplom 1925 és 1926 épült neobarokk stílusban, és boldog IV. Károly király emlékére készült, melynek az első "legitimista" templomnak számít az országban.[2]

A király kérdést az 1920-as és 1930-as évtizedekben még igen is aktuálisnak tekintették, és a Horthy Miklós kormányzó érát támogató NEP után mindig a legitimisták szerezték meg a legtöbb szavazatot. A legitimistáknak az egyik legfontosabb politikai pártja a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP), amely 1926 és 1937 között működött gróf Zichy János elnöksége alatt. A legitimista körök politikai főelvei között nem csak a királykérdés, és pontosabban a Habsburgok visszatérése a trónra, hanem erős mezőgazdasági fejlesztés, valamint a vidéki embereknek és életének a szinvonala felemelése volt az alapvonása. A szegény emberek istápolása, azoknak az életének az anyagi és lelki gondjai orvosolása az egyik céljuk, erős szociálisan érzékeny politikát folytatva. A legitimista mélyen római katolikus meggyőződésű volt, és a jobboldali szélsőségeket erősen elutasította, pontosabban igen nagy ellenségének számított a nemzetiszocializmusnak.

A legitimista nagy hazafinak számított, de mindig a racionális kereteken belül; a turanizmust elítélte, mivel több ízben Szent Istvánt kisértékü embernek tüntette fel és vele szemben kiemelte Koppány vezér személyét. Ezzel a pogányságot felemelte a kereszténységgel szemben, olyan érv, amelyet nem támogatott a legitimizmus.[3] A magyar legitimisták a Horthy-korszak alatt a központi kormánynak és a politikai pártjának, a Nemzeti Egységes Pártjának (NEP), nagy ellenfelei és bírálóia voltak. A király nélküli kiráyságot fentartó rendszer alatt gyakran helytelenítették a kormányzó születés- és névnapjának megülését, valamint nagy ellenzői voltak a sok új állami módosításnak, amelyet a Bethlen-kormány alatt vezettek be.

A király kérdéssel kapcsán, magyar legitimizmusnak a lényege talán a legjobban érezhető a Cambridge-ben lediplomázott magyar jogász, dr. boldogfai Farkas Tibor (1883-1940), országgyűlési képviselő által kijelentett szavaiban, amikor azt közölte, hogy „Én király nélküli királyságot elképzelni nem tudok, mint ahogy nem tudok elképzelni aranypengőt sem arany nélkül és nem tudok elképzelni nemzeti egységet a lelkek egysége nélkül”.[4] 1925-ben Zala vármegye törvényhatósági ülésén a legitimista boldogfai Farkas Tibor képviselő helytelenítette a kormányzó születés- és névnapjának megülését. Tibor kihangsúlyozta, hogy „...minden pompával járó ünnepséget kerülni keli, mikor az ország csonka s királyság vagyunk király nélkül. Ha ünnepről lehetne szó, az csak gyászünnep lehetne”.[5]

1921. áprilisában Gratz Gusztáv dr. külügyminiszter mutatott rá beszédében azokra a külpolitikai okokra, amelyek a király visszautazását szükségessé tették. Ismeretes, hogy a pragai, Belgrádi és bukaresti körök között bizonyos megállapodások jöttek létre, hogy a Habsburgok restaurációját nem engedték meg. Edvard Beneš cseh külügyminiszter kijelentette, hogy Csehország casus bellinek tekinti a Habsburgok visszatérését. Hasonlóan nyilatkoztak a jugoszláv körök is. Mikor Őfelsége az országban megjelent, ezek részélől bizonyos lépések történtek a kormánynál. Március 28.-án megjelent a román követ és közölte, hogy Románia IV. Károly király visszatérését Románia érdekeivel ellentétesnek tartja. Ugyancsak március 28.-án az olasz ügyvivő kijelentette, hogy a Habsburgok restaurációjának megakadályozása az olasz külpolitikának sarkalatos elve. A jugoszláv kormány megbizottja is március 28-án jelentette ki, hogy Jugoszlávia IV. Károly király visszatérését casus bellinek tekintené. Március 30.-án megjelent a cseh ügyvivő, aki a király visszatérése esetére cseh kényszerrendszabályokat helyezett kilátásba.[6]

1921. novembében az angol felsőházban lord Newton interpelláció formájában szóvá tette a magyar kérdést. Rámutatott arra, hogy a kisentente fegyveres fellépése igazságtalan volt egv védtelen csöppnyi állammal szemben. Az exkirály Kísérletét Horthy kormányzónak és a magyar kormánynak erélyes fellépése hiúsította meg, akik ezzel megmentették Európa békéjét. Magyarország minden bizonynyal királyság akar maradni. Ha Anglia hasonló helyzetben lett volna, mint Magyarország, és egy háborúban alul marad volna, sohasem fogadott volna el azt a követelést, hogy elüldözze uralkodó dinasztiáját. A Habsburgok visszatérésétől való félelem azt a legendát szolgálta, hogy egy militarista Magyarország veszélyes lehet szómszédaira.[7]

1922-ben Edvard Beneš cseh miniszterelnök élénk propagandát fejtett ki Lloyd George angol miniszterelnök világbéke egyezményével szemben, azzal érvelve, hogy ennek elfogadása egyet jelentett volna a békeszerződések megváltoztatásával. Beneš azt követelte, hogy az egyezménybe azt a feltételt is vegyék be, hogy a Hohenzollern-háznak és a Habsburg-háznak nem térhettek vissza trónunkra.[8]

A Magyar Nők Szentkorona Szövetsége egy Habsburg uralkodók jogfolytonosságát hirdető politikai csoportosulás volt, amely 1926. február 16.-án gróf Apponyi Albertné gróf Mensdorff Klotild, herceg Odescalchi Károlyné gróf Andrássy Klára és özvegy Istvánffy Gyuláné Márki Gabriella író hozott létre. A célja volt az ezeréves eszme, a Szentkoronához iránti hűség és a jogfolytonosság ébrentartása.[9] Hamarosan a legitimista urak is létrehozták az iker változatát, Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségét, amely 1926. június 22.-én jött létre Budapesten, gróf nagykárolyi Károlyi József kezdeményezése után.[10] Az országos Magyar Férfiak Szentkorona Szövetség első elnöke: Károlyi József gróf, az elnökségben van: dr. Czettler Jenő, Ugrón Gábor, Hunyady Ferenc gróf, igazgató: Keresztes Arthur nyugalmazott ezredes, országos főtitkár: Kóródi Katona János volt képvivelő.[11]

1928-ban Harold Harmsworth brit politikus, hogy mi veszélyeztette leginkább a revizió sikerét, az oszág jövőjét és boldogulását és a kérdésre azzal felel, hogy a Habsburgok visszahelyezése a magyar trónra a magyar gazdasági élet stabilizálásának megrendülését jelentené. Benito Mussolini a Habsburg-kérdésben tette azt kijelentést, hogy bár "Magyaraszág" nagy barátja, ellenezte, hogv a Habsburg-ház bármelyik tagja Magyarország trónjára kelüljön és azt hangoztatta, hogy semmi nehézsége sem lett volna annak, hogy Magyarország Európa tekintélyes uralkodócsaládjaiban találjon alkalmas jelöltet, akinek személyes a reviziós célok megvalósitásának szempontjából is előnyös lehet.[12]

Rendkívüli fontos politikai személység a korszakban Louis Barthou francia külügyininiszter, aki szoros baráti és diplomáciai kapcsolatokat tartott az 1918-ban létrejött Jugoszláv Királysággal. Több ízben látogatta meg Belgrádot. Franciaország egyébként a Szerbiával kötött kereskedelmi egyezményben korántsem nyújtott oly kedvezo feltételeket, mint Németország. Szerbiára nézve a leginkább életbevágóan fontos kérdés a Habsburg-kérdés, mert a Habsburgok visszatérése előbb-utóbb Szerbia megsemmisülését jelentené. Franciaország viszont a német-osztrák csatlakozástól félve a Habsburg-kérdéssel szemben csak lagymatag magatartást tanusított. Ez az oka annak, hogy Szerbia legújabban kacérkodott Németországgal, amely ugyancsak ellenezte a Habsburgok visszatérését. Ezért kellett Barthounak lóhalálban Belgrádba sietnie, hogy enyhítse a feszültséget. Barthou sokszorosan jelentette ki, hogy Franciaország minden tekintetban támogatta Szerbiát, és hogy egyben nagyon tüzes volt ugyan a revízióval szemben.[13] 1934. június 12.-én Bogoljub Jevtić szerb kulügvminiszter a Habsburg-kerdés párisi megtárgyalása során ugyanazt az álláspontot foglalta el majd mint a cseh Edvard Beneš. Beneš és Jevtić el voltak határozva arra, hogy minden diplomáciai eszköszhez nyúlnak, hogy Magyarországon a Habbsburgok ne kerüljenek vissza a trónra. Barthou a maga részéről szintén erélyesen ellenezte a Habsburgok restaurálását és ebben a kérdésben teljesen a kisantant álláspontján volt.[14] Beneš 1934. július 2.-i expozéjában a kisentente célkitűzései gyanánt a következőket említette: Küzdelem a területi revízió, az Anschluss és a Habsburgok restaurációja ellen, bármely formában történjék is az.[15]

Apponyi Albert halála után a sajtó "expressis verbis" gróf Károlyi Józsefet, a Magyar Nők Szentkorona Szövetsége elnökét „a magyar legitimizmus látható fejének" titulálta. Erőteljes társadalmi tevékenységet fejtett ki.[16] Gróf Károlyi József halála után Ottó királyfi alsó- és felsősurányi gróf Sigray Antal (18791947) országgyűlési képviselőt bízta meg a magyar legitimista politika irányításával; Apponyi gróf halála óta Sigray Antal gróf Zichy János gróf mellett a legitimizmus egyik leghivatottabb képviselője volt.[17]

Mindkettő legitimista szövetség több vármegyei helyi csoporttal rendelkezett és több kulturális rendezvényt szervezett országszerte. Mindkettő csoport 1944. április 15.-éig létezett amíg a Sztójay-kormány betiltotta.

A magyar legitimisták szerint Magyarország királyi trónjának jelenlegi jogos örököse Habsburg Károly főherceg, aki „V. Károly” néven lenne uralkodó.

Legitimista politikusok MagyarországonSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%A1roly,%20IV..html
  2. Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek)Tyekvicska Árpád: A Mindszenty-jelenség
  3. Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)1935-02-13 / 36. szám
  4. Paksy Zoltán: Zalaegerszeg társadalma és politikai élete 1919-1939, Millecentenáriumi Közalapítvány, 2011 (101. o.)
  5. Pápa és Vidéke, 22. évfolyam 1-52. sz. (1925)1925-09-20 / 38. szám
  6. Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)1921-04-07 / 77. szám
  7. Napi Hírek, 1921. november/11921-11-11 [0023]
  8. Napi Hírek, 1922. április/21922-04-28 [0034]
  9. http://lexikon.katolikus.hu/M/Magyar%20N%C5%91k%20Szentkorona%20Sz%C3%B6vets%C3%A9ge.html
  10. http://lexikon.katolikus.hu/M/Magyar%20F%C3%A9rfiak%20Szentkorona%20Sz%C3%B6vets%C3%A9ge.html
  11. Pápa és Vidéke, 23. évfolyam 1-54. sz. (1926)1926-07-04 / 27. szám
  12. Lapszemle, 1928. december1928-12-27 [1345]
  13. Bizalmas Értesítések 1934. július-szeptember1482_1934-07_24
  14. Bizalmas Értesítések 1934. január-június1934-06-11 [1481]
  15. Külpolitikai adatok az 1934. évről (Budapest, 1935)Csehszlovákia
  16. Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)Károlyi József gróf, a politikus (Erdős Ferenc - Nyáry Zsigmond)
  17. 1935–1939. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. 1935–40. (Sturm–féle országgyűlési almanach) Bp. 1940.A képviselőházAz országgyűlési képviselők életrajzi adatai.

ForrásokSzerkesztés

  • Kardos József: Legitimizmus. Legitimista politikusok Magyarországon a két világháború között (Budapest, 1998)
  • Ormos Mária: „Soha, amíg élek!” Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben (1990)
  • Pánczél Hegedűs János: Nekünk királyság kell! Monarchista gondolatok (2009)

További információkSzerkesztés