Legnicai csata

mongol–lengyel csata, 1241

A legnicai csata (németesen liegnitzi/leignitzi csata, lengyelül Bitwa pod Legnicą, cseh nyelven Bitva u Lehnice) 1241. április 9-én a sziléziai Legnica mellett lezajlott csata a beözönlő mongolok, valamint az egyesült csehlengyel seregek és az őket segítő Német Lovagrend s a johanniták hadai között. Az ütközetben a fürge mongol lovasok felülkerekedtek a nehézpáncélos lovagok felett. A mongolok azonban a győzelem után nem szállták meg Csehországot, vagy Sziléziát, hanem tovább törtek Magyarország felé.

Legnicai csata
A legnicai csata Matthäus Merian 1630-ban készült festményén
A legnicai csata Matthäus Merian 1630-ban készült festményén

Konfliktustatárjárás
Időpont1241. április 9.
HelyszínSzilézia, Legnickie Pole németül (Wahlstatt) és Legnica (Liegnitz) között
EredményMongol győzelem
Szemben álló felek
Krakkói Fejedelemség
Nagy-lengyelországi Fejedelemség
Sziléziai Hercegség
Cseh Királyság
Német Lovagrend
Templomos Lovagrend
Johannita lovagrend
Mongol Birodalom
Parancsnokok
II. Henrik lengyel fejedelem †
Türingiai Konrád nagymester
II. Mieszko opolei fejedelem
Orda kán
Bajdar kán
Kadán kán
Szemben álló erők
Kb. 10 000 főKb. 10 000 lovas
Veszteségek
Kb. 8000 halottIsmeretlen
Térkép
Legnicai csata (Lengyelország)
Legnicai csata
Legnicai csata
Pozíció Lengyelország térképén
é. sz. 51° 08′ 43″, k. h. 16° 13′ 22″51.145278°N 16.222778°EKoordináták: é. sz. 51° 08′ 43″, k. h. 16° 13′ 22″51.145278°N 16.222778°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Legnicai csata témájú médiaállományokat.

Előzmények

szerkesztés

Batu kán Ögödej mongol nagykán parancsára ötvenezer lovassal Európa meghódítására indult. A mongolok első lépésben az orosz fejedelemségeket hódították meg és már vészesen közeledtek Magyarország és Lengyelország felé.

Batu Kijevet ostromolta, miközben a magyarországi invázió terveit készítette elő. Első lépésben Lengyelországra akart csapást mérni, nehogy a két állam segítse egymást és akár feltartóztassa a tatár hordákat. Ennek megfelelően Kijev alól Batu egy tüment (mongol lovas egység) küldött Lengyelország ellen, s Orda kán vezetésével néhány csatában vereséget mért a lengyelekre. Az ország már mintegy száz éve széttagoltság állapotában volt, így a mongol vihar könnyen söpört végig rajta.

A mongolok a Német Lovagrend déli területeit is feldúlták, majd Csehország ellen indultak. II. Henrik, Türingiai Konráddal, a német lovagok nagymesterével, a templomosokkal és johannitákkal Sziléziában próbálta útját állni a tatároknak. Segítséget kértek I. Vencel cseh királytól, aki viszont seregét távol tartotta, mert nem akarta kockáztatni országa védelmét, ezért nem vonult Legnica alá.

A szemben álló erők

szerkesztés

Egyes források a mongolok seregét húszezer főre teszik, valójában az az egy tümen, amit Orda és két másik kán vezetett, mindössze tízezer lovasból állt. A szövetséges hadak erői is nagyjából ennyiből álltak, nem pedig negyvenezer katonából, mint azt ahogy a források leírják.

A Henrik vezette sereg döntő részt nehézpáncélos lovasokból állt össze, míg kis hányaduk volt gyalogos. A gyalogság csaknem teljesen csehekből verődött össze, akik főleg bányászok voltak. Az első sorokban vonultak fel, s mellükön fehér kereszt díszelgett, annak jeleként, hogy készek meghalni.

Henrik sziléziai egységei vegyesen lengyelekből és németekből álltak, míg a két másik lovagrend vitézei még összetettebbek voltak nemzetiségüket tekintve.

A csehek az első vonalban, zárt, rendezett sorban álltak fel a mongolok ellen és lándzsáikkal áttörhetetlen erdőt alkottak a mongol lovasok előtt.

Orda az eddigi megszokott cselvetéshez folyamodott és látszólagos rendetlenségben visszavonulást kezdtek lovasai. A csehek erre üldözőbe vették a mongolokat, s a rohamozás közben felbomlott zárt alakzatuk.

Orda lovasai a közeli ingoványba csalták a gyalogságot, akik jelentősen eltávolodtak a csapattól, s a süppedékes talajon már egyre nehezebben mozogtak nehéz fegyverzetükben, mire a mongolok megfordultak és rávetették magukat a csehekre. A mongol könnyűlovasok jól mozogtak a nehezen járható terepen, és hamar bekerítették a cseh sereget, amely azonban elszánt kézitusába kezdett a mongolokkal. Mind egy szálig elpusztultak, de nem adták meg magukat.

Henrik megpróbálta kiszabadítani a cseheket a gyűrűből, de a segítségükre küldött két cseh és lengyel egységet a mongolok lekaszabolták. Ekkor a teuton lovagok lendültek támadásba a mongolok ellen, megszokott ék alakban, frontális rohammal. A roham áttörte a mongolok hadsorát, de a gyorsan mozgó könnyűlovasok jobban manővereztek a nehéz páncélos lovagok sorai között, akikre gyorsabb csapásokat mértek, s a teuton lovagok nehezen bírtak ellenük védekezni. Ugyanilyen szerencsétlenül jártak a lengyel és német lovagok is.

A veszteségek

szerkesztés
 
Legnicai csata

A mongol sereg vesztesége nem ismert, viszont a nyugati hadból körülbelül nyolcezren vesztették életüket. A csatában elesett Henrik herceg is. Az egyik lengyel fejedelem, II. Mieszko pedig elmenekült seregével a csatából. Konrád nagymesternek is számos lovagja odaveszett a csatában. Hasonlóan nagy veszteségük volt a templomos és johannita lovagoknak.

Orda serege a győzelem után keresztülszáguldott Morvaországon, és a Kárpátokon át betört a Felvidékre, ahol a Batu vezette főerők már javában dúlták az országot. Két nappal a liegnitzi csata után Muhinál vereséget mértek IV. Bélára is.

A magyar és lengyel erők összeomlása ellenére a lakosság keményen szembeszállt a mongol megszállókkal, ha nem is épített erődítményekben, hanem az erdőségekben, lápokban és a hegyekben. Batu erői 1242-re meglehetősen nagy veszteségeket szenvedtek, és rövidesen visszatértek orosz területre.

Történészi viták a csatával kapcsolatban

szerkesztés

A lengyel történészi szakmán belül jelentős viták vannak a mongolok lengyelországi hadjáratával, a legnicai csata adataival és értékelésével kapcsolatban. Különösen a résztvevő csapatok számát és összetételét illetően szóródnak erősen a becslések. Az álláspontok általában aszerint különböznek, hogy a történészek egyes csoportjai milyen mértékben fogadják el a Jan Długosz középkori lengyel krónikaíró által közzétett adatokat. A többségi álláspont például teljesen tagadja a csata színhelyétől távol élő és abban nem érdekelt teuton lovagok részvételét.[1]

További információk

szerkesztés
  • V. G. Jan. A tatárjárás. Budapest és Ungvár: Európa Könyvkiadó és Kárpáti Kiadó (1984). ISBN 963-07-2966-0 
  • B. Szabó János. A tatárjárás: a mongol hódítás és Magyarország. Budapest: Corvina (2007). ISBN 978-963-135596-3 :