Leontyij Leontyjevics Bennigsen

orosz cári hadvezér, német katona

Levin August Gottlieb Theophil (oroszul: Леонтий Леонтьевич Беннигсен), Bennigsen grófja (1745. február 10.1826. december 3.) az Orosz Birodalom szolgálatában álló német tábornok.

Leontyij Leontyijevics Bennigsen
Született1745. február 10.
Brunswick
Meghalt1826. december 3. (81 évesen)
Banteln
Nemzetiségeporosz (német) orosz szolgálatban
Fegyvernemgyalogság, lovasság
Rendfokozatatábornok
Csatáihétéves háború
Napóleoni háborúk :
Pułtusk, Eylau, Friedland, Tarutino, Borogyino, Bautzen, Lützen, Lipcse
KitüntetéseiSzent György érdemrend harmadik, második és első fokozata
Szent András érem
Házastársa
  • Friederike Amalie Louise von Steinberg
  • Marie von Bennigsen
Gyermekei
  • Sophie von Bennigsen
  • Adam Johann von Bennigsen
  • Alexander Levin von Bennigsen
  • Alexandrine Bertha von Bennigsen
SzüleiHenriette von Rauchhaupt
Levin Friedrich von Bennigsen, Herr auf Banteln und Hachenhausen
Rokonaifia: Alexander Levin, Count von Bennigsen (1809–1893) hannoveri államférfi
A Wikimédia Commons tartalmaz Leontyij Leontyijevics Bennigsen témájú médiaállományokat.

A hétéves háborútól az orosz szolgálatig szerkesztés

A hannoveri családba született Brunswickban és folyamatosan szolgált a hannoveri udvarban és gyalogsági tisztként végig harcolta a hétéves háborút. 1764-ben nyugállományba vonult a hannoveri hadseregből és belépett az orosz hadseregbe a Vjatka muskétás regimentbe 1773-ban.

Orosz szolgálatban szerkesztés

Később a törökök ellen harcolt 17741778, alezredesi rangot szerzett. 1787-ben az ő vezetésével rohamozták meg Ocsakovot, így nyert dandártábornoki kinevezést és a Kościuszko felkelés idején valamint az 1796-os perzsa háborúban is kitüntette magát. 1794-ben a Szent György-kereszt harmadik fokozatát kapta, a Minszki kormányzóságot és vezérőrnagyi rangot a korábbi hadi teljesítményeiért.

1798-ban I. Pál orosz cár felmentette a katonai szolgálatból Platon Zubovval való kapcsolatai miatt. Aktívan részt vett a cár elleni összeesküvésben, ami I. Pál meggyilkolásához vezetett. I. Sándor orosz cár 1801-ben kinevezte Litvánia kormányzó-tábornokává, 1802-ben lovassági tábornoknak.

A napóleoni háborúk idején szerkesztés

 
George Dawe portréja a tábornokról (Military Gallery)

1806-ban az orosz hadsereg az ő parancsnoksága alatt sorakozott fel Napóleon ellen a pułtuski csatában 1806. december 26-án, később az eylau-i véres csatában (1807. február 7–8.) az ő vezetése alatt próbálták megállítani a franciákat. A pułtuski csatában először legyőzte a Jean Lannes vezette francia erőket, de később meghátrált. Ezért a győzelemért kapta a Szent György-kereszt második fokozatát, az eylau-i csatáért pedig a legmagasabb orosz kitüntetést, a Szent András-rendjelet. Megpróbált fájdalmas csapást mérni Napóleonra, de hat hónappal később megsemmisítő vereséget szenvedett a friedlandi csatában 1807. június 14-én, ami a tilsiti békéhez vezetett.

A csata miatt erősen kritizálták, és „haditudásának csökkenése miatt” nyugállományba helyezték néhány évre, de az 1812-es hadjárat idején ismét felelős katonai pozíciókba helyezték. Ott harcolt a borogyinói csatában, a tarutyinói csatában, ahol maga is megsebesült a lábán, legyőzte Murat seregét. De vitába keveredett Kutuzovval, az orosz főparancsnokkal, aki visszavonulásra kényszerítette az aktív katonai szolgálatból. Csak Kutuzov halála után került vissza az orosz katonai vezetésbe. Részt vett a bautzeni és a lützeni csatákban, ő vezette a lipcsei csatában a döntő ütközetben az egyik hadoszlopot 1813. október 19-én. I. Sándor grófi címet adományozott neki. Ezután Észak-Németországban vonult fel Davout marsallal szemben az ostromlott Hamburghoz . A fontainebleau-i béke után megkapta a Szent György-rend első fokozatát.

A háborúk után még 18151818 között parancsnokként szolgált, ezután visszatért hazájába, Bantelnbe, és lemondott az aktív katonai szolgálatról. Élete végére teljesen elveszítette a látását. 81 évesen hunyt el.

Művei szerkesztés

  • Gedanken über einige Kenntnisse, dei einem Offizier der Cavallerie vorzüglich nöthig sind (Riga 1794, új kiadás Vilna, 1801)
  • Mémoires. Charles-Lavauzelle, Paris, 1907

Külső hivatkozások szerkesztés