Lepel (botanika)

A lepel (perigonium; virágképletbeli jele: P) a csészére és pártára el nem különülő, egynemű virágokra jellemző virágtakaró, a lepellevelek (tepala) összessége.

A tulipán színes lepellevelei

Az egyszikűekre (Liliopsida, Monocotyledonae) általánosan jellemző, de a kétszikűek körében is megtalálható. Az egyszikűek virágában a lepel kétkörös háromtagú: 3 + 3. A kétszikűek virágán a lepel egykörös, s változó tagszámú. A lepel lehet csészeszerűen zöld színű (pl. répa, spenót) és feltűnő, sziromszerű, színes (pl. nőszirom, jácint). A lepellevelek is állhatnak szabadon (pl. liliom) és össze is forrhatnak (pl. gyöngyvirág). Általában egyformák, de pl. a kosborfélék (Orchidaceae) 3 + 3 lepellevele közül a belső lepelkör egyik levele alakjában és színében eltér a többitől; ez a mézajak, s ez teszi a virágot zigomorf szimmetriájúvá. A lepel olykor melléklevelekből álló mellékleplet (paraperigonium) visel, mint ezt a nárcisz virágában láthatjuk. Módosulhat a lepel szőrökké is (pl. gyapjúsás), vagy éppen meghúsosodva a termés kialakításában vesznek részt (pl. az eperfa „epertermése”).

Források

• Haraszty Árpád (szerk.): Növényszervezettan és növényélettan, Tankönyvkiadó, Bp., 1988
• Biológiai lexikon IV. (S–Z). Főszerk. Straub F. Brunó. Budapest: Akadémiai. 1978. 460–461. o. ISBN 963-05-0533-9
• Kárpáti Zoltán–Görgényi Lászlóné–Terpó András: Kertészeti növénytan I. – Növényszervezettan, Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1968
• Tuba Zoltán–Szerdahelyi Tibor–Engloner Attila–Nagy János: Botanika I. (Bevezetés a növénytanba, algológiába, gombatanba és funkcionális növényökológiába) – Sejttan – Szövettan – Alaktan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2007