Lettország függetlensége után az országban különböző pénznemek voltak forgalomban: a szovjet rubel, a német márka, a birodalmi márka, a cári rubel, a duma rubel és a kerenkas, valamint városok által kiadott bankjegyek. 1918. december 11-én Lettország pénzügyi minisztériuma meghatározta a hivatalos átváltási rátákat, és a három hivatalos valutát, de az országnak még mindig nem volt saját pénzneme. 1919. március 22-én Lettország kormánya engedélyezte a pénzügyi minisztériumnak, hogy saját bankjegyeket bocsásson ki, amelyeket rubelnek és kopejkának hívtak. 1919-ben 1, 5, 10, 25, 50, 100 és 500 rubeles bankjegyeket bocsátottak ki, amelyeket 1920-ban az 5, 10, 25 és 50 kopejkások követtek. A bankjegyek terveit Jūlijs Madernieks, Burkards Dzenis, Vilhelms Krūmiņš, Hermanis Grīnbergs és Rihards Zariņš lett művészek készítették. Az önálló lett pénznem alapjai készen voltak, habár a német és orosz valuták még mindig hivatalos pénznemek voltak. 1922. augusztus 3-án a miniszteri kabinet elfogadta a Pénz szabályozása nevű törvényt, amivel a lat lett Lettország új pénzneme.
Lettország ismételt függetlensége után új nemzeti valutát, a latot szerették volna bevezetni, de az ország inflációja túl magas volt egy új pénznemhez, így egy ideiglenes valutát, a rubelt vezették be. 1992. május 4-én az ország kormánya új nemzeti valutát helyezett forgalomba, a második rubelt.
