Főmenü megnyitása

Homrogdi Lichtenstein László (Miskolc, 1875. június 1. – Miskolc, 1949. június 10.) földbirtokos, evangélikus felügyelő, felsőházi tag, Borsod vármegye, egyben Miskolc főispánja.

CsaládjaSzerkesztés

Lichtenstein László iparos-bankár családba született Miskolcon. Édesapja Lichtenstein József (1837–1914) kereskedő, földbirtokos, politikus volt. A család vagyonát az ő apja, azaz László nagyapja, a szintén miskolci születésű Lichtenstein József (1802–1852) teremtette meg, aki kereskedőként szerezte vagyonát (egyetlen boltjából kinőve övé lett a környék legnagyobb vaskereskedő üzlethálózata), majd 1845-ben társalapítója volt a Miskolczi Takarékpénztárnak, amely a kiegyezésig a város egyetlen pénzintézete volt, emellett több társaság részvényese, társtulajdonosa is volt. László apja 1867-ben társalapítója volt, később elnöke lett a Miskolczi Hitelintézetnek, emellett évtizedekig ipari üzemek igazgatósági tagja, a törvényhatósági bizottság tagja is volt. Szabadelvű, a század végén kormánypárti politikusként politizált. Történetíróként is ismert, többek között megírta Miskolc királyi városságának történetét, azaz a törvényhatósági jog kivívásának a küzdelmeit. Halála után utcát neveztek el róla, amit 1950-ben Ady Endre utcára változtattak.
Édesanyja Darvas Malvin, Darvas Imrének, Abaúj, majd Abaúj-Torna vármegye főispánjának leánya volt.

1899. január 28-án vette feleségül Bartányi Ilonát, kitől egy Márta (1898–1961) nevű lánya született, aki Bárczay János államtitkár, országgyűlési képviselő felesége lett.[1]

PályafutásaSzerkesztés

 
A Lichtenstein-palota (Hunyadi utca 5.)

Lichtenstein László háromszor volt Miskolc főispánja. Első megbízatását 1920-ban kapta Teleki Pál kormányától, de ezelőtt pár hónappal már Miskolc kormánybiztosa is volt, Horthy Miklós megbízásából. A beiktatási ünnepsége – feltehetően a Trianon utáni hangulat miatt – igen rövid és visszafogott volt. Beszédében maga is csak röviden utalt arra, amit „néhány hónappal ezelőtt kormánybiztosi székfoglalómban körvonalaztam”. Megbízatása 1922-ig tartott, a júniusi nemzetgyűlési választások után maga mondott le. Munkásságára a Miskolczi Napló 1922. szeptember 21-i, a távozó politikust méltató számában megjelent írásból lehet következtetni: „Lichtenstein László több mint két évig volt Miskolcz város főispánja a legnehezebb időkben, kiéleződött politikai és társadalmi harcok idején, amelyek Miskolczon – és ebben része van mérsékletet tanusitó, kiegyenlitődést óhajtó politikájának is –szélesebb hullámgyürüket sohasem vetettek. Nyugodt mérséklete és a város iránt mindig megtartott figyelmes érdeklődése sok eredményt hozott a városi közérdeknek, melyért mindenkor áldozatkészen állt sikra felsőbb helyeken is.”

 
Lichtenstein László sírja a Mindszenti temetőben

Második főispáni időszakára 1932 és 1935 között, Hodobay Sándor polgármestersége idején került sor. Az immár díszes beiktatási ünnepségre még rangos kormányküldöttség is érkezett Miskolcra, Gömbös Gyula miniszterelnök vezetésével. A főispán beszédében kitért – többek között – a „kultúrszínvonal” emelésére, a takarékosság szükségességére, a közigazgatás fejlesztésére, a „testvéri jó viszonyra” a vármegyével, az együttműködésre a pártokkal stb. Utóbbi tervei – az aktuális politikai viszonyok miatt – nem nagyon valósultak, valósulhattak meg. A Nemzeti Egység Pártja Miskolcon bontott zászlót, és a párt programját Lichtenstein ismertette, és országzászlót avatott a Népkertben. Ez az első Miskolci Hét rendezvénysorozat része volt, és ennek keretében avatták fel Lévay József szobrát is a Deák-tér mellett. Az országos politika alakulása, az 1935-ös képviselőválasztás Miskolcon is feszült hangulatot teremtett. Ezt tetézte még az is, hogy a városháza néhány munkatársa visszaéléseket követett el, aminek következtében – bár nyilvánvalóan vétlen volt – Hodobay polgármester lemondani kényszerült, és a főispán sem állt ki mellette. Végül ennek folyománya volt az is, hogy a kormányzó, a belügyminiszter javaslatára és saját kérelmére, 1935. november 30-án (napra pontosan a három évvel korábbi kinevezésére) felmentette a főispánt, és ebből az alkalomból számára – a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap szerint – „buzgó és eredményes szolgálatai elismeréseül a II. osztályu magyar érdemkeresztet adományozta”. Utódja Lukács Béla lett, akit 1938 decemberében földművelési államtitkárrá neveztek ki.

Lukács Béla távozása után Lichtenstein László harmadszor is főispán lett, beiktatása 1938. december 18-án volt, és 1944-ig volt hivatalban. Működése a város történetének nehéz, bonyolult, a háborús időszak tragikus időszakára esett. Érdekes párhuzam, hogy míg második főispánsága idején a Nemzeti Egység Pártjának alakulásában működött közre, addig most az új kormánypárt, a Magyar Élet Pártja alakulásakor asszisztált (a párt Miskolcon 1939. március 5-én bontott zászlót). Az új párt a módosított választási törvénynek köszönhetően simán győzött (a vármegye listáján két mandátum lett az övék, egy a kisgazdáké). A választások utáni politikai csörtéket követően, 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború, ami a város történetében is új fejezetet nyitott: a főispán gyakorlatilag visszavonult a nyilvánosság elöl, annál többet szerepelt viszont a megyei főispán, a szélső jobbos Borbély Maczky Emil, aki – országmozgósítási kormánybiztosként is – a történések egyik fő mozgatójává lett. A város életében egyre meghatározóbbá vált a háborús gazdálkodás előretörése, ami az ipari üzemek (főleg a diósgyőr-vasgyári gyárak) termelésére hatott pozitívan. Negatív hangulatot okoztak viszont a katonai sorozások, az internáló táborok létesítése, a „közérdekű munkaszolgálat” bevezetése. A jobbra tolódást jelezte Szlávy László polgármesteri kinevezése is 1943-ban. A beiktatást még Lichtenstein vezényelte le, de 1944-ben, a március 19-én bekövetkező német megszállást követően (március 18-án még Kossuth Lajos, Miskolc első díszpolgára halálának 50. évfordulójáról emlékezett meg város), harmadszor is lemondott főispáni rangjáról. 1949. június 10-én hunyt el, temetése két nappal később, 1949. június 12-én zajlott le. Sírja Miskolcon, a Mindszenti evangélikus temetőben található.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés