Lipthay Sándor (mérnök)

Kisfaludi Lipthay Sándor (eredetileg Schwarzel Sándor) (Tata, 1847. december 9. – Budapest, 1905. május 1.) vasútépítő mérnök, közlekedésügyi szakember, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A vasútépítéstan úttörő jelentőségű magyarországi alakja volt, aki gyakorlati, elméleti és oktatói munkásságával egyaránt hozzájárult e műszaki tudományág kibontakozásához. Müller Bernát (1810–1901) gyógyszerész, botanikus veje.

Lipthay Sándor
Született	Schwarzel Sándor 1847. december 9. Tata
Elhunyt	1905. május 1. (57 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	vasútépítő mérnök, közlekedésügyi szakember, egyetemi oktató, akadémikus
Iskolái	Bécsi Műszaki Egyetem (–1870)
Sírhelye	Farkasréti temető (705-70. fülke)
A Wikimédia Commons tartalmaz Lipthay Sándor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Neve

A forrásokban Schwarzel, Schwarczel és Schwarzell alakban egyaránt megjelenő születési nevét 1885-ben változtatta meg. Édesapja a polgári származású dr. Schwarczel József (1805-1879), Esztergom vármegye fő- és magyar királyi törvényszéki orvosa. Édesanyja, a nemesi származású kisfaludi Lipthay Borbála (1825-1882) volt, akinek vezetéknevét szerette volna felvenni. Kérvényét az uralkodó jóváhagyta, és ezzel a nemességet is ráruházta. 1885. augusztus 1.-én I. Ferenc József magyar király átruházta az édesanyja családja nemességét, és megengedte az előnév és vezetéknév használatát. Így szerzett nemesi előnevét gyakran családnevével szervítve publikációi fejlécén a Kisfaludi Lipthay Sándor, Kisfaludy-Lipthay Sándor, ritkábban a K.-Lipthay Sándor nevet szerepeltette.

Életútja

Esztergomban és Pest-Budán végezte középiskolai tanulmányait. A bécsi Műszaki Intézetben szerzett vasútépítő mérnöki oklevelet, majd önkéntesként beállt a császári 2. mérnökkari ezredbe, ahonnan tartalékos tisztként szerelt le. Ezt követően a Császári és Királyi Osztrák Államvasutaknál helyezkedett el és a Bécs–Brno közötti pályaszakasz Laa and der Thaya-i szárnyvonalának építésénél dolgozott. 1870-ben a Magyar Királyi Vasútépítészeti Igazgatóság alkalmazottja lett, majd 1871 és 1873 között vezető mérnökként vett részt a Magyar Északkeleti Vasút máramarosszigeti vonalának építési munkálataiban. Irányításával készült el a Tarac-híd, Magyarország első kútalapozással alátámasztott hídja. 1873-ban kinevezték a Magyar Királyi Államvasutak budapesti szakaszmérnökévé, hamarosan osztálymérnökévé, mely posztot 1876-ig töltötte be. 1875 májusától tartott előadásokat a Királyi József Műegyetemen mint az út- és vasútépítéstan helyettes tanára. 1876 októberétől haláláig az út-, vasút-, víz- és hídépítészeti tanszék nyilvános rendes tanára volt a műegyetemen. 1882-től 1884-ig a mérnöki és építészeti kar dékánjaként tevékenykedett, 1886–1889-ben, illetve 1898–1900-ban pedig a műegyetem rektori tisztségét töltötte be.

Oktatói munkája mellett 1887-től részt vett az Országos Műszaki Tanács, 1889-től az Országos Vízügyi Nagytanács, 1897-től az Országos Közoktatási Tanács, 1900-tól a Fővárosi Közmunkák Tanácsa munkájában. Pályája során több műszaki tanulmányutat tett Európában, járt Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Boszniában, Görögországban és Törökországban is.

Munkássága

Műszaki vasútépítői munkássága és elméleti tevékenysége egyaránt jelentős, életművével hozzájárult a vasútépítéstan önálló műszaki tudományként való elismertetéséhez. Könyvei mellett számos tanulmánya, saját kutatásairól és találmányairól számot adó cikke jelent meg a kor szakmai folyóirataiban. 1879 és 1882 között a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyének szerkesztője volt. Ötkötetes, közel kétezer oldalasra rúgó vasútépítési tankönyve a hazai vasútmérnöki tudomány egyik legjelentősebb szakirodalmi teljesítménye volt.

Öt éven keresztül volt a Királyi József Műegyetem rektora, s tisztségében vezető szerepet vállalt a matematikai alapú műszaki oktatás bevezetéséért, a gazdaságtudományi képzés fejlesztéséért, valamint a diákokat segítő szociális intézmények megteremtéséért. A mérnöki szakma és a mérnökképzés nagyobb megbecsüléséért harcolva 1888-ban ő vetette fel a műszaki doktorátus bevezetésének alapgondolatát.

Társasági tagságai és elismerései

A Magyar Tudományos Akadémia 1891-ben levelező, 1896-ban rendes tagjai közé választotta. Emellett 1878 és 1882 között a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet titkára, 1888-tól alelnöke volt, 1891-től egy cikluson keresztül az elnöki tisztet töltötte be, 1903-ban pedig az egylet tiszteleti tagjává választották.

Tudományos és oktatói munkássága elismeréséül 1899-ben megkapta a magyar királyi udvari tanácsosi címet.

Főbb művei

• A keskeny pályák mint a mellékforgalom hivatott eszközei. Budapest. 1875
• A vasúti vasfelszerkezetek. Budapest. 1877
• A vasúti üzlet befolyásáról a nyomjelzésre. Budapest. 1878
• Vasútépítéstan I–V. Budapest. 1885–1908
• A számítóléc alkalmazásának ismertetése. Budapest. 1887
• Die Berechnung der Weichen und Geleisanlagen. Budapest. 1892
• A vasutak jövedelmezőségéről, kapcsolatban a tarifák kérdésével. Budapest. 1892. (1892-ben elhangzott akadémiai székfoglalója)
• Gr. Széchenyi István műszaki alkotásai. Budapest. 1896

Források

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VII. (Köberich–Loysch). Budapest: Hornyánszky. 1900.  
• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 79. o.  
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 212., 311. o.
• Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 166. o. ISBN 963-9257-07-9  
• Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 254–255. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 799. o.
• Hajós György: A vasútépítés tanára: Száz éve hunyt el Kisfaludy Lipthay Sándor. In: Mérnök Újság 2005. 6. sz.
• Horváth Ferenc: A magyar vasút neves szakemberei a kiegyezéstől a századfordulóig (1867–1900). In Sínek Világa 2008. 1–2. sz. 4–9. o.

További irodalom

• Kherndl Antal: Kisfaludi Lipthay Sándor rendes tag emlékezete. Budapest. 1910.