Locativus

(Lokatívusz szócikkből átirányítva)

A locativus egy olyan nyelvtani eset,[1] ami helyet jelöl meg, de a hely megjelölése nem fejez ki semmiféle különleges térbeli viszonyt.[2] A magyarból gyakorlatilag kiveszett, csupán néhány településnév őrzi: ragja a „-t/-tt”. Helyette azonban számos, pontosabb meghatározást lehetővé tévő eset alakult ki, például az inessivus („-ban/-ben”) vagy a superessivus („-on/-en/-ön”). Egyes nyelveken ilyen megkülönböztetés nincs: ilyenkor az ottani locativusi toldalék egyaránt lefordítható úgy, mint „-ban/-ben”, „-on/-en/-ön” vagy „-nál/-nél”.

Az egyes nyelvekben szerkesztés

Indoeurópai nyelvek szerkesztés

A locativus része volt a feltételezett indoeurópai alapnyelv nyolcas esetrendszerének, ennek megfelelően megtalálható számos indoeurópai nyelvben, a görögben, a szanszkritban (olykor más esetekkel egybeolvadva):

Török nyelv szerkesztés

A török nyelv a „-de/-da” toldalékkal jelöli: el.im.de – „kezemben”. A részletesebb magyar rendszerben ez a toldalék helyzettől függően a „-ban/-ben”, „-on/-en/-ön", vagy „-nál/-nél” ragnak felel meg.

Magyar nyelv szerkesztés

A magyarban kilencféle helyhatározói eset létezik; ezen felül azonban számon tartanak egy különálló locativus esetet, amit csupán néhány városnévben, a inessivusszal vagy a superessivusszal felváltva használnak. Ragja, a „-t/-tt” finnugor eredetre megy vissza, de ugyanígy megtalálható a török nyelvben is.

A városneveken kívül névutókban és névmásokban is előfordul; ez egykori termékenységére utal.

Példák:

Jegyzetek szerkesztés

  1. Más meghatározás szerint, például a finn nyelvtani terminológia alapján helyhatározói esetek osztálya.
  2. Más szavakkal a locativus önmagában nem alkalmas pontos helyzetmegjelölésre: nem derül ki belőle, hogy a keresett hely a szótővel egyenértékű tárgy belsejében, felületén, vagy csupán csak közelében van.