Főmenü megnyitása

Loppert Dániel Frigyes (Budapest, 1983. május 8. –) magyar politikus, jelenleg a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.

Loppert Dániel
2015-ben
2015-ben
Született 1983. május 8. (36 éves)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus

TanulmányaiSzerkesztés

A budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Egyetem bölcsészkarán történelem-filozófia szakon tanult. 2008-ban az ELTE bölcsészkarán történelem szakos diplomát szerzett. A Századvég Politikai Főiskolán pedig politológiát tanult.

Közéleti tevékenységeSzerkesztés

2002 nyarán Kapolcson „háromszor hangosan hazaárulónak nevezte" a Művészetek Völgyére ellátogató Medgyessy Péter miniszterelnököt. A tapolcai rendőrkapitány személyesen tett feljelentést ellene. A bíróság első fokon „rendzavarás szabálysértése miatt figyelmeztetésben részesítette", másodfokon viszont megszüntették az eljárást. Az ügy kapcsán országos ismertségre tett szert.[1][2][3]

2003-ban megalapította a Jogsértettek Egyesületét.[4]

2003-ban belépett a Fideszbe, és nemsokára Rogán Antal személyi titkára lett.[5]

2004-2005 között a Fidesz kormányra kerülését előkészítő „Polgári Kormányzás 2006” munkacsoport tagja volt.

2005-ben Gulyás Gergellyel és Woth Mártonnal együtt kezdeményezte a Fidesz Ifjúsági Tagozatának (IT) megalakítását.[6] 2005-ben és 2009-ben megválasztották az IT elnökének.[7][8] Ő volt az első olyan fideszes politikus, aki egyértelműen elhatárolódott a Magyar Gárdától.[9]

A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz országos listájának 83., a budapesti lista 18. helyén szerepelt.

A 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz budapesti listájának 25. helyén szerepelt.

Szakmai tevékenységeSzerkesztés

2006-2011 között a Valóság című folyóirat szerkesztője.

2010-től a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs osztályvezetője.

2018-tól a MÁV Zrt. Kommunikációs igazgatója

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés