Lovász Zsigmond

(1750–1812) magyar politikus, főispán

Ötvenesi Lovász Zsigmond (1750 körül – Temesújfalu, 1812. január 10.) királyi tanácsos, több vármegye főispánja.

Lovász Zsigmond
Született1750
nem ismert
Elhunyt1812. január 10.
Temesújfalu
Állampolgárságamagyar
HázastársaZeke Jozefa
Foglalkozásafőispán
Tisztsége
SablonWikidataSegítség

Lovász Mihály zarándi főszolgabíró és Kostyán Antónia elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot, tehetős, Arad vármegyei eredetű nemesi család sarja. Aradon kezdte meg hivatali pályafutását 1770-ben mint vármegyei aljegyző, később pedig szolgabíróként dolgozott. Emellett Temes vármegye alispánja is volt, e minőségében nevezték ki 1780-ban királyi tanácsossá. Később Győr vármegye kamarai jószágigazgatója lett, a török háborúk idején pedig élelmezési biztosként a hadsereg ellátásáról gondoskodott. Szolgálataiért előbb 1790-ben a Szent István-rend kiskeresztjét, majd 1796-ban középkeresztjét is megkapta.

II. Lipót 1791-ben nevezte ki Lovászt Békés vármegye főispánjává, ugyanis a korábbi főispánt Szatmárba helyezték át. Beiktatását Kristovich Imre csanádi megyés püspök végezte. Vármegyei hivatalának már első napjain a vármegye iránti elkötelezettsége jeléül visszautasította beiktatására kiutalt 200 forintot, majd azt közcélokra ajánlotta, mondván „hogy az a most építendő vármegye házában meg kívántató belső szükséges készületek meg szerzésére fordíttasson.” Később magára vállalta a nemesi had vezetését főkapitányként, sőt, a felkelők egy részét magánvagyonából finanszírozta. Miután a király is elismerte erőfeszítéseit, a nádor 1797-ben hét vármegye felkelő nemesi csapatainak brigadérosává nevezte ki. 1798-ban belső titkos tanácsos és a hadsereg élelmezési biztosa lett. Szolgálatai és humánus cselekedetei főispánként is túlnyúltak a vármegye határain, hiszen hatalmas segítséget nyújtott az 1797-ben Szerémben kitört pestisjárvány idején is. 1801-ben temesi főispánná nevezték ki, így otthagyta békési hivatalát, de a békésiekkel továbbra is jó kapcsolatot ápolt. Hivatali elfoglaltságai ellenére 1802-ben e jó viszony miatt fogadta el a királynak azon felkérését, hogy a Fehér-Körös és Fekete-Körös vizimalmait felülvizsgálja. Ez a barátságos viszony még 1808-ban is tartott, amikor a békésiek arra kérték egykori főispánjukat, hogy ajándékozza meg őket arcképével. Ezt a kérést végül csak Lovász özvegye, Zeke Jozefa teljesítette 1820-ban.

1804-ban a korábban csak rövid ideig betöltött temesi hivatalához tért vissza, 1808-ban pedig újjab áthelyezés folytán Torontál vármegye főispánja lett, mely tisztjét egészen haláláig töltötte be. Jóténykonykodásaival ekkor sem hagyott fel, 1808-ban tízezer forintot adományozott a magyar katonai akadémia számára.

  • Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715–1950, 141-143. old (online hozzáférés)
  • Gyémánt Richárd: Torontál vármegye „első emberei” – a reformkorban és annak hajnalán (1807–1849), az Aracs folyóirat 2018. március 15-iki számában, 81-83. old (online hozzáférés)


Elődje:
gr. Károlyi József
Békés vármegye főispánja
1791. október 13.1801. október 23.
 
Utódja:
Horváth Zsigmond
Elődje:
Zombory Mihály
Temes vármegye főispánja
1801. október 23.1802. január 19.
 
Utódja:
Muslay Antal
Elődje:
Muslay Antal
Temes vármegye főispánja
1804. – 1808.
 
Utódja:
gr. Almásy Ignác
Elődje:
Hertelendy József
Torontál vármegye főispánja
1808. – 1812. január 10.
 
Utódja:
Lányi József