Ludwig Streicher
| Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Ludwig Streicher (Bécs, 1920. június 26. – Bécs, 2003. március 11.) osztrák nagybőgőművész és zenetanár. Legendás virtuozitását számtalan felvétel bizonyítja. Nagybőgőiskolája a valaha volt legnagyobb példányszámban eladott nagybőgőiskola, tanítványai közül számtalan kitűnő zenekari és szóló zenészt ismerhetünk (pl. Járdányi Gergely).
| Ludwig Streicher | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1920. június 26. Bécs[1] |
| Elhunyt | 2003. március 11. (82 évesen) Bécs |
| Iskolái | Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem |
| Pályafutás | |
| Műfajok | komolyzene |
| Hangszer | nagybőgő |
| Díjak | Berufstitel Professor |
| Tevékenység | zeneművész, zenetanár |
| Ludwig Streicher weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ludwig Streicher témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Édesapja, Franz Xaver Streicher zenetanár, karnagy és vendéglős volt az alsó-ausztriai Ziersdorfban. Édesanyja Katharina Streicher. Apja barátja, Otto Krumpöck (Wiener Staatsoper) tanácsára kezdett nagybőgőzni 14 évesen. 1934–ben beiratkozott a Bécsi Zeneakadémiára (Akademie für Musik in Wien), ahol Johann Krump és Karl Schreinzer tanítványa lett. 1938-ban játszott először, kisegítőként a Bécsi Operaház zenekarában. 1940-ben diplomázott kitüntetéssel, majd bécsi próbajátékon vett részt, ahol fiatal zenészeket kerestek a krakkói zenekar számára. Szeptember 1-jétől a krakkói színház szólónagybőgőse volt, valamint csellóórákat vett Pablo Casals növendékétől, Mikulskytól. 1942–43-ban, két év csellótanulás után már szólócsellistaként is részt vett a színház előadásain.
1944-ben behívták katonának, rövidesen szovjet hadifogságba esett. 1945-ben teljesen felkészületlenül, saját hangszer nélkül nyert próbajátékot a Bécsi Operaház zenekaránál. A következő évben tagja lett a Wiener Philharmonikernek is. 1954-ben szólamvezető nagybőgős, 1958-ban a Wiener Hofmusikkapelle együttesének tagja lett.
1962-ben professzori elnevezés viselésének jogát kapta az osztrák államelnöktől. 1966-ban egykori egyeteme tanára lett és elindult szólókarrierje. 1967-ben jelent meg első szóló lemezfelvétele, Musikalische Raritäten für Kontrabass címmel. 1973-ban befejezte zenekari munkáját. 1976-ban nagy sikerű Bottesini-estet adott a Musikverein Brahms termében. 1998–1999-ben abbahagyta a tanítást. Hosszú betegeskedés után 2003. március 11-én halt meg Bécsben. Sírja a hietzingi temetőben található.
Irodalom szerkesztés
- Rudolf Flotzinger (kiadó): Oesterreichisches Musiklexikon. (Band 5. kötet). Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Bécs, 2006, ISBN 3-7001-3067-8
Források szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
