Lukács Béla (politikus, 1847–1901)

Erzsébetvárosi Lukács Béla (Zalatna, 1847. április 27. – Budapest, 1901. január 7.) politikus, országgyűlési képviselő, államtitkár, kereskedelmi és közlekedési miniszter.

Lukács Béla
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
Hivatali idő 1892. június 16. – 1895. január 15.
Előd	Wekerle Sándor
Utód	Dániel Ernő
Született	1847. április 27. Zalatna
Elhunyt	1901. január 7. (53 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Egyesült Ellenzék Szabadelvű Párt Független Szabadelvű Párt Deák-párt
Foglalkozás	politikus
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem ( – 1860-as évek)
Díjak	Francia Becsületrend (1900)
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukács Béla témájú médiaállományokat.

Élete

Édesapja erzsébetvárosi Lukács Simon gazdag bányatulajdonos, anyja Gál Teréz (örmény származású erdélyi magyarok), és öt testvére valamennyien a preszákai román mészárlás áldozatai lettek 1848. október 24-én. Ő is csak román dajkája segítségével tudott megmenekülni a szörnyű vérontásból. Középiskolai tanulmányait Gyulafehérváron, a jogi egyetemet Budapesten végezte el.

Már 21 éves korában az irodalmi térre lépett, előtt szépirodalmi művekkel, később komolyabb katonai, történelmi, de kivált pénzügyi, adózási és nemzetgazdasági tanulmányokkal; előbb a Hazánk c. politikai lapnak, majd a Honnak volt munkatársa. Néhány évig az állami számvevőszéknél, melynek elnöke akkor Gajzágó Salamon, később ipa, volt és a magyar pénzügyminisztériumnál közvetlenül Kerkapoly Károly miniszter mellett hivataloskodott, aki reá sokat tartott, tehetségét méltányolta és többször fontosabb tárgyalások alkalmával Bécsbe vitte.

1872-től a pénzügyminisztériumban dolgozott és Szamosújvár Deák-párti országgyűlési képviselője lett. pénzügyi minisztériumi állásáról lemondott és egész erejével képviselői hivatásának élt; 1874-ben és azután is tagja volt a Ghyczy-féle adóügyi bizottságnak.

1877–1878-ban a Közvélemény című lapot szerkesztette. Tanulmányai, cikkei jelentek meg az aranybányászatról, ismertetőket írt Alsófehér vármegyéről különböző folyóiratokban, útikönyvekben.

Lukács Béla sírja Budapesten. Kerepesi temető: 29/2-1-3.

1886-ban a Magyar Államvasutak újjászervezésekor Tolnay Lajos helyébe államvasúti igazgatóvá nevezték ki 1887 februárjáig, ezért képviselői mandátumáról és több pénzintézetnél viselt állásáról is lemondott. 1887-ben Baross Gábor minisztersége idején közlekedési- és kereskedelmi államtitkár, majd Baross halála (1892) után ő lett a kereskedelmi miniszter. A Wekerle-kormány lemondásakor ő is letette a tárcát, és belső titkos tanácsos lett.

Ezután Marosvásárhely I. kerületét képviselte; a közlekedési bizottság elnöke és a felirati bizottság tagja volt. 1896-ban magyar királyi kormánybiztossá nevezték ki az 1900. évi párizsi világkiállítás magyar osztályának rendezésére. 1899. május 16-án az országos Szabadelvű Pártnak alelnökévé választatott. Előbb Hunyad megye, majd Budapest székesfőváros és Alsó-Fehérmegye törvényhatósági bizottságának tagja; díszpolgára volt Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Erzsébetváros szabad királyi városoknak és Tiszaföldvár községnek; tiszteletbeli tagja az Otthon írói körnek, az országos magyar képzőművészeti társulatnak és az országos magyar iparegyesületnek. Az 1896. évi millennium alkalmából megkapta az I. osztályú vaskoronarendet; bírta az orosz császári fehérsas-rend és a szerb király Takova-rend nagy keresztjét. 1900-ban kapta Párizsban a becsületrend főtiszti kitüntetését.

A túlfeszített munka és az anyagi felelősség fokozatosan felőrölte idegeit. Hosszú időt töltött szanatóriumban, de idegei nem bírták tovább, 1901. január 7-én a jeges Dunába ölte magát.

Emlékezete

A Kerepesi temetőben nyugszik, síremlékét Ligeti Miklós szobrászművész tervezte, amelyet székelyudvarhelyi és zalatnai kőfaragók készítettek el, ami azonban a második világháború alatt megsemmisült. Egész alakos bronzszobrát 1904-ben helyezték el a zalatnai kőfaragó ipariskola udvarán (Gárdos Aladár alkotása), amelyet azonban 1940-ben a román vasgárdisták ledöntöttek.

A zalatnai áldozatok Lukács Béla által emeltetett emlékműve

A preszákai emlékmű

Lukács Béla soha nem felejtette el családja tragédiáját, melynek következményei egész életében végigkísérték. 1899-ben családtagjai és a többi áldozat emlékére a tragédia helyszínén, Ompolygyepűnél, a zalatnai országút mellé tíz méter magas obeliszket állíttatott. Az obeliszk domborművén kereszt, alatta pedig a következő felirat volt látható: „1848 október 24. Atyja Lukács Simon, anyja Gál Teréz, testvérei: István, Teréz, Simon, Péter és Eleonóra, valamint az itt nyugvó 700 zalatnai lakos emlékének kegyelettel emeltette Lukács Béla 1899-ben”.

Az emlékmű ma is áll, igaz eredeti feliratát időközben kivésték. Ma már csak egy rövid PAX felirat és az 1848–1898-as évszám olvasható rajta. Néhány éve, más erdélyi emlékművekkel és sírokkal együtt, Vas megyei hagyományőrzők egy lelkes csoportja hozta rendbe.

Írásai

Cikkei a Vasárnapi Ujságban (1866. Ompoly völgye, 1867. A bányászéletből: Vásárról hazatérő oláhok, Kenyérmező, 1868. A gozár, Az áldás, Nagy- és Kis-Disznód Erdélyben, 1869. Bucsumi oláhasszony, A cseberkészítő oláh, 1870. A moldvai csángókról, Vidéki oláhok); az aradi Alföldben (23 czikk), a Pester Lloydban, az Armeniában, a Magyarország Képekben cz. munkában (1867. A gyulafehérvári székesegyház, Az alsó-váczi rüdő Zarándmegyében, Balán a Székelyföldön, Déva vára, Vajda-Hunyad vára, Nagyát, 1868. I. Rákóczy György, II. Rákóczy György, Székes-Fehérvár. Erdélyi képek: A szentimrei tér és a Kenyérmező, Nagy- és Kis-Disznód, Segesvár, Az erdélyi bányavidék); a Honban (1870. 103., 104. sz. könyvism., 126. sz. A moldvai csángókról, 165-179. sz. Erdély két új vasútja: Nagyvárad-Kolozsvár, és piski-petrozsenyi, 1871. 4. sz. Örmény források a magyar történelemben, 134-139. sz. Naplótöredékek: Lipcse, Berlin 1873.); a Pesti Naplóban (1873. 70., 73., 77., 78. sz. Az osztrák nemzeti bank és a magyar pénzügyminiszter közt folytatott tárgyalások, 93., 94., 102. sz. A magyar pénzügyi igazgatás története); a Nemzetgazdasági Szemlében (1877. Birtok- és erdőrendezés, 1880. Oroszország pénzügyeiről, 1883. Anglia fennálló vámrendszere); a Havi Szemlében (1879. A Magyarország és Horvát-szlavonországok közti pénzügyi viszonyról, 1880. Tíz évi gazdálkodás 1868-1877); a Budapesti Szemlében (1884. A kereseti és ipari adó fejlődése és mai állása Francziaországban, Románia államháztartása és adózási viszonya, Az ingatlan vagyon megadóztatásának fejlődése és mai állás Poroszországban, 1885. A magyar államvagyonról: A kincstári jószágok eladása, Az italmérési jogok megváltása, Horvát törekvések); a Szabadelvű párti Naptárban (1884. A szabadelvű párt törvényhozói működése a pénzügyi téren); az Osztrák-magyar Monarchiában (1893. III. Budapest ipara és kereskedése).

A párisi Revue des journeaux et des livres közölte egy beszélyét Le manteau de mineur c.; a beszélyt Stifter Vilma asszony Mehlrichstadtban volapük nyelvre fordította és a volapükből fordította franciára Paul Champ-Rigot.

Munkái

• A magyar keleti vasút. Kolozsvár, 1870.
• Az 1848-49-ki pénzügy. A forradalmi időszak pénzügyének, hitelműveleteinek és a forradalmi kiadásoknak ismertetése. Az eredeti számadások alapján. Pest, 1871.
• Az arany rabjai. Elbeszélések Erdély aranyvidékéről és a bányásznép életéből. Uo. 1872.
• A választások előtt. Különös tekintettel Erdélyre. Írta egy erdélyi volt országgyűlési képviselő. Uo. 1872.
• Ausztria és Magyarország pénzügyi és adórendszere. Bpest, 1876.
• Külön vélemények a vámszerződés, a vámtarifa és a Lloyd-szerződés tárgyában. Uo. 1878.
• Beszéde a képviselőház 1878. nov. 22. ülésében. Uo. 1879.
• Államháztartás és adózás Angliában. Uo. 1884.
• Államháztartás és adózás Francziaországban. Uo. 1884.

Főszerkesztője volt a Közvélemény c. politikai napilapnak 1877. jan. 1-től 1878. dec. 8-ig. Országgyűlési beszédei a Naplókban (1872-1887. és 1892-900.) vannak.

Álneve és jegyei

Havasi, L. B. a-a és #

Források

• Magyar Életrajzi Index
• Magyar életrajzi lexikon
• Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség története.
• Ompolygyepű titka - A "Hargita Népe" cikke.
• Bokor József (szerk.). Zalatna, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2022. május 31. 
• Hunyad és Alsó-Fehér vármegye építészeti emlékei
• Gerenday Béla: Erdélyi művészet
• Gárdos Aladár életrajza
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  

Elődje:
Wekerle Sándor

Kereskedelmi miniszter
1892. június 16. – 1895 január 15.

Utódja:
Dániel Ernő