Főmenü megnyitása

Lukács József (villamosmérnök)

magyar villamosmérnök

Dr. Lukács József (Budapest, 1925. július 11.2017. július 25.) Kossuth-díjas magyar villamosmérnök, az MTA tagja.

Lukács József
Született 1925. július 11.
Budapest
Elhunyt 2017. július 25. (92 évesen)[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása villamosmérnökség

ÉleteSzerkesztés

A középiskolát a Trefort Gimnáziumban végezte. 1943-ban iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára. 1948-ban kapta meg "B" tagozatos (villamos) diplomáját, kitűnő minősítéssel.

1948-1949 között a Ganz Villamossági Gyár Kutató és Kísérleti osztályán dolgozott, az időszakot követően pedig az osztályból alakított Villamosipari Kutató Intézetben (VKI). 1949-ben "Sub Laurea" aranygyűrűvel a BME műszaki doktorátusát, 1957-ben kandidátusi, 1967-ben a műszaki tudományok doktori fokozatát szerezte meg.

A VKI-ban kezdetben kutatómérnökként alkalmazták, majd osztály illetve főosztályvezető lett. 1968-tól mint igazgató vezeti a magyar erősáramú ipar e központi kutatóbázisát.

Szűkebb szakterületén - a félvezető technológiában - több tanulmányutat is tett. A Szovjetunióban 9 hónapot, az USA-ban 1 évet töltött, emellett Csehszlovákiában, Lengyelországban, Angliában, Franciaországban és Németországban is megfordult.

Az iparban végzett munkájáért két alkalommal is elnyerte a "Kohó- és Gépipar Kiváló Dolgozója" címet, megkapta a Munka érdemrend bronz fokozatát, és a Kossuth-díj ezüst fokozatát is. 1971-ben Zipernovszky díjat nyert, az erősáramú elektronika területén kifejtett műszaki irodalmi munkájáért.

Műszaki pályájaSzerkesztés

Pályája kezdetén, mint a Ganz Villamossági Gyár mérnöke, számos technológiai feladatot sikerrel old meg. Kiemelhető a MÁV V55 villamosmozdony folyadékhűtése, a rétegelt csillám (mika) bázisú szigetelőanyagok hővezetésének vizsgálata nyomás alatt, a nagyfeszültségű papírszigetelések éves öregedése 80 °C-on olajban, nagyáramú impulzushegesztés problémái, Impalla-rendszer kidolgozása, nemlineáris ellenállások gyártástechnológiája.

1957-ben kezdett foglalkozni germánium teljesítménydiódák kifejlesztésével. Ezt követte 1959-1963 között az ötvözött szilíciumdiódasorozat kidolgozása 150 amper áramerősségig, amelyeket a kor 3000 lóerős, diódás mozdonyaiba kerültek beépítésre. Kidolgozta az elektrotechnikai, alumíniummal adalékolt szilíciumkarbidot, valamint a szilícium, szilíciu karbid heteroátmeneteket. Irányítása alatt jött létre 1962-1968 között a magyar tirisztorsorozat 250 A-es terhelhetőségig. 1960-1965 között a magyar GTL túlfeszültség levezetősorozat (6 kV-tól 220 kV-ig) kidolgozásában vett részt, főként a "contrapolar" szikraközök megalkotásával. A bizmut-tellurid hűtőelemek kidolgozásában valamint a germánium-szilícium termogenerátorok létrehozásában is jelentős munkát végzett.

Az USA-ban folytatott kísérleti munkája során termoinduktív generátort valósított meg. A hetvenes évek elejétől a hővillamos közvetlen energiaátalakítással foglalkozott, illetve komoly eredményeket ért el az úgynevezett kontrollált égés kutatásában. Részt vesz karbonát olvadékos tüzelőanyagcellák (Molten Carbonate Fuel Cell, MCFC) fejlesztésében.

OktatókéntSzerkesztés

Az erősáramú mérnökök képzésében 1947-től vesz részt. Kezdetben mint a BME Fizikai Intézetének tanársegédje, majd az 1950-es évek közepétől, mint meghívott előadó. Tanársegédként mérési gyakorlatokat vezetett, előadóként a Fizika I-II tárgyakat adta elő. 1972-től a 2000-es évek elejéig a Közvetlen energiaátalakítók tárgy előadója volt.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés