Lukácsi Katalin

volt KDNP-s politikus

Lukácsi Katalin (Jászberény, 1987. október 2.–) magyar közéleti szereplő, egykori KDNP-tag, a Viszlát, kétharmad nevű kezdeményezés vezetőjeként vált országosan ismertté.

Lukácsi Katalin
Született 1987. október 2. (33 éves)
Jászberény
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész, katolikus hitoktató, zsidó közösségszervező, egyetemi kutató, politikus
Iskolái ELTE BTK
Politikai pályafutása
Párt Fidesz-KDNP (2011-2017), független (2017-)
Választókerület 1990-2014 között fennállt Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2. sz. választókerület
Lukácsi Katalin beszéde a Kossuth téren (részlet)

ÉleteSzerkesztés

Lukácsi Katalin 1987-ben született, Jászjákóhalmán töltötte gyermekkorát. Szülei baloldali beállítottságú és vallástalan emberek,[1] édesanyja hosszú idő óta a jászjákóhalmai MSZP elnöke.[2] Lukácsi végzettségei szerint katolikus hitoktató, történész és zsidó közösségszervező. Jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Történelemtudományok Doktori Iskolájának hallgatója és kutató.

Politikai pályafutásaSzerkesztés

Lukácsi Katalin a politikába 2010-ben kapcsolódott be, amikor Herényi Károly felkérésére elvállalta az MDF országgyűlési képviselő-jelöltségét az akkori Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2. sz. egyéni választókerületben. A pártba azonban nem lépett be. Választókerületének székhelye Jászapáti volt.[3] Emellett a párt Jász-Nagykun-Szolnok megyei listáján[4] is szerepelt, a lista nyolcadik helyén.[5] A választáson a szavazatok 2,68 százalékával, a választókerület 514 lakosának támogatásával a negyedik helyen végzett.[6] 2010 őszén függetlenként indult a 2010-es önkormányzati választáson Jászjákóhalmán, a Fidesz támogatásával, ugyanis Lukácsi Katalin csatlakozott Muhari Zoltánné (volt általános iskolai tanára) fideszes színekben induló polgármester-jelölt csapatához. 2011 tavaszán lépett be a KDNP-be, amikor maga a párt kereste meg újjászervezése alkalmával, és amihez katolikus vallása és kereszténydemokrata politikai gondolkodása miatt csatlakozott. A KDNP-ben és elsősorban az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben rendezvényszervezéssel foglalkozott, a nevéhez kötődik az IKSZ Holokauszt Emlékév programsorozata, de az ő ötlete alapján valósult meg egy beszélgetőest Röhrig Géza és Sajgó Szabolcs,[7] majd Erdő Péter és Köves Slomó között.[8] Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben a VII. kerületi alapszervezet elnöke, a fővárosi szervezet elnökségi tagja és az egyházügyi munkacsoport vezetője valamint a Barankovics István Alapítvány projektmenedzsere volt. 2016-ban elnyerte a Kőrösi Csoma Sándor Program Izraelbe szóló ösztöndíját, így hat hónapon keresztül foglalkozott Tel-Avivban az izraeli magyarok közösségszervezésével.

Az országos politikábanSzerkesztés

Akkor vált országosan ismertté, amikor bejelentette kilépését a KDNP-ből. Nem értett egyet azzal, hogy a kormánypártok szembehelyezkedtek Ferenc pápával, de a Népszabadság-ügy és a CEU-ügy vezetett el ahhoz, hogy 2017 áprilisában kilépjen pártjából és a kereszténydemokrata politizálást függetlenként folytassa. Azóta számos cikk, interjú, kritizáló és dicsérő írás jelent meg róla. Azzal is felkeltette a figyelmet, amikor bejelentette, hogy 2017. július 8-án részt vesz a Pride-on.[9]

A 2018 őszén alakult Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnökévé választották.[10]

JegyzetekSzerkesztés

  1. https://444.hu/2017/04/10/epitettem-ezt-a-rendszert-nekem-ezzel-kell-elszamolnom
  2. Lukácsi Katalin nem akarja saját adottságaitól megfosztani az ellenzéket. Pestisracok.hu.
  3. Azóta már megváltoztak a választókerületek határai, a választókerület legtöbb települése jelenleg a 2-es számú, Jászberény székhelyű, a jászapáti választókerületnél jóval nagyobb területű és népességű választókerülethez tartozik
  4. http://valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/jaz/0/7/9/j51-ja1267105200792.html
  5. http://valasztas.hu/dyn/pv10vt/vertaj-static/pv10vt/maz/11/j28t-lk15.html
  6. http://valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin1/hu/ejk1102.htm
  7. A kiengesztelődés lehetőségei. www.youtube.com (2015)
  8. Tóra, Evangélium, Európa. www.youtube.com (2016)
  9. https://index.hu/belfold/2017/07/05/elmegy_a_pride-ra_a_volt_kdnp-s/
  10. A Mindenki Magyarországért Mozgalom elnöksége. mindenkimagyarorszaga.hu (Hozzáférés: 2020. dec. 19.)

ForrásokSzerkesztés