MÁV Szimfonikus Zenekar
A MÁV Szimfonikus Zenekar ma az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon. Repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed, évente 100-120 koncertet ad, amiket évente több mint 50 ezren látogatják, de a rendszeres rádió- és televízióadásokon keresztül a hallgatók száma ennél jóval több.
A zenekar vezető karmestere 2021. júliusától Farkas Róbert, állandó vendégkarmesterei Takács-Nagy Gábor, Csaba Péter és Kesselyák Gergely, tiszteletbeli vendégkarmestere Kobajasi Kenicsiró.
Története
szerkesztésA MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben, a második világháború végnapjaiban alapította Varga László, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. akkori elnök-vezérigazgatója azzal a céllal, hogy a vasút kultúrát is szállítson. Meggyőződése volt ugyanis, hogy a békekötés után nemcsak építőanyagra és élelmiszerre lesz szükség, hanem a háború okozta lelki sebek orvoslására is. Úgy vélte, egy országjáró zenekar sokat tehet ezért – ötlete nyomán speciális vasúti kocsikban hálófülkéket alakítottak ki zenészek számára, egy másik vagonban pedig a hangszereket helyezték el. Az évforduló napja május elsejére esik; ekkor szólalt meg először a vasutas fúvós zenekarokra épülő formáció a MÁV zenekaraként. Az ezt követő hónapokban Szőke Tibor, az első vezető karmester valódi szimfonikus társulatot formált a javarészt amatőr zenészekből, egyre több magasan képzett muzsikust kötve a társulathoz.
A zenekar idővel az ország egyik legismertebb művészegyüttesévé vált, amelynek nemzedékek köszönhetik első komolyzenei élményüket. A Gördülő opera elnevezésű, országjáró hangversenysorozat ugyanis évtizedeken át a vidéki nagyvárosok kulturális programjainak meghatározó eleme volt. A dalszínház legnevesebb énekeseit felléptető programsorozat 1947-ben, Sárospatakon debütált az Aidával, és egészen a hetvenes évek végéig járta a vidéket.
Koncertbérletei és sorozatai
szerkesztésA zenekar 1947-től szervezi bérleti előadásait Budapest világszerte ismert koncerttermében, a Zeneakadémián. Az Erdélyi Miklós-. illetve a Lukács Miklós-bérlet 6-6 koncertje hallható itt. 2005 tavaszi megnyitása óta a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében rendezi meg a zenekar reprezentatív koncertsorozatát, a Szőke Tibor-mesterbérletet. Kamarazenekari hangversenybérletét a Festetics Palota Tükörtermében (Festetics-bérlet), míg az Unokák és nagyszülők hangversenyei című, a 8-14 éves korosztálynak szóló ifjúsági bérletsorozatának a Kristály Szintér ad helyszínt.
Fellépései
szerkesztés1988-ban a zenekar koncertet adott II. János Pál pápa tiszteletére Castel Gandolfóban, a pápa nyári rezidenciáján, az Assissi-fesztivál keretében. Az 1990-es években részt vettek a Luciano Pavarotti, Plácido Domingo, és José Carreras által jegyzett Három Tenor produkcióban, 1999-ben a Tokyo Dome-ban 32 ezer néző előtt hangversenyeztek velük, James Levine vezényletével, illetve a Három Tenor szólóestjének turnéján is közreműködtek.
A zenekar a bérletes előadásokon kívül évente több mint 100 koncertet tart itthon és külföldön.[1] Rendszeres fellépője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak, illetve közreműködik a Budapesti Fesztiválzenekar és a MÜPA éves rendszerességű zenei maratonjain, továbbá gyakran fellép a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral annak budapesti és vidéki koncertjein.
A koncert híres dirigensei között szerepel Szőke Tibor alapító, Lukács Miklós, Pécsi István, Oberfrank Géza, Nagy Ferenc, Mark Gorenstein, Gál Tamás, Kollár Imre, illetve jelenlegi karmestere, Takács-Nagy Gábor. Olyan vendégkarmesterekkel léptek fel együtt, mint Kobajasi Kenicsiró, aki 2014-15-ös évadtól a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere is, továbbá Jevgeni Buskov, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Ferencsik János, Lamberto Gardelli, Franco Ferrara, Uri Mayer, Nikolai Anosov, Roberto Benzi, Angelo Ephrikian, Franz Konwitschy, Ottmar Suitner, Arwid Janszonsz, Vladimír Válek, Hans Swarowsky, Carlo Zecchi, Herbert Blomstedt, Moshe Atzmon, Kurt Masur, Jurij Szimonov, Irwin Hoffman, James Levine, Fürst János és Carlo Ponti Jr.
Koncertjeiken fellépett többek között Kiri Te Kanawa, Lucia Aliberti, Miklósa Erika, Rost Andrea és Helen Donath szopránénekes, Roberto Alagna tenor, Dudu Fischer énekes, szólistaként Ruggiero Ricci, Gertler Endre, Ruha István, Baráti Kristóf és Alexander Markov hegedűművész, Lazar Bermann, Jeanne-Marie Darré, Ramzi Yassa, Ránki Dezső, Jandó Jenő, Bogányi Gergely és Frankl Péter és Menahem Pressler zongorista, Tsuyoshi Tsutsumi, David Geringas és Onczay Csaba és Perényi Miklós gordonkaművész.
Díjai és elismerései
szerkesztés- 2011 Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj
- Széchenyi-emlékérem
- 2013 Az MSZOSZ kulturális díja a szakmai munkásságáért és kiemelkedő közösségi és közéleti tevékenységéért
- 2013 A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Lendvai György ügyvezető igazgató részére „Magyarország egyik vezető szereppel bíró, közel hetvenéves kultúramegőrző és kultúrateremtő múlttal rendelkező együttese sikeres irányításáért, az ifjúság zenei nevelésének előtérbe helyezéséért.”
- 2019 Artisjus előadóművészeti díj[2]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen
<ref>
címke; nincs megadva szöveg a(z):0
nevű lábjegyzeteknek - ↑ Előadói díjak 2019. Artisjus. (Hozzáférés: 2020. január 5.)