Mágnás Elza

Mágnás Elza (eredeti neve: Turcsányi Emília, (Hontbesenyőd, 1880. július 17. – Budapest, 1914. január 9.), a 20. század elején a budapesti félvilági élet egyik legismertebb alakja. Nagy hírnévre tett szert, amikor a híres bécsi bútorgyáros, Max Schmidt kitartottjává vált. Karrierje tragikus véget ért, amikor Kóbori Rózsi és annak szeretője, Nick Gusztáv meggyilkolta.

Mágnás Elza
Született	Turcsányi Emília 1880. július 17. Hontbesenyőd
Elhunyt	1914. január 9. (33 évesen) Budapest
Foglalkozása	prostituált táncművész szolgálólány pincér
A Wikimédia Commons tartalmaz Mágnás Elza témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A kezdet

Mágnás Elza életének nagy része feledésbe merült, nem készült róla sok feljegyzés; éppen ezért rengeteg teória és pletyka kering az éjszaka egykori királynőjéről. Turcsányi Emília néven látta meg a napvilágot; egy felvidéki lány volt, aki kevert nyelven beszélt. Egyesek szerint olyan csúnyán, hogy az első gúnyneve nem Mágnás, hanem Mocskos Elza volt. Édesanyja mosónő volt, a lányát is erre tanította.

Elza a millennium évében érkezett a fővárosba és – mint akkoriban szinte minden hasonló helyzetben levő fiatal lány – cselédként és mosogatólányként kezdett el dolgozni. Ezt azonban elég hamar megunta. Szépségének és fogékonyságának köszönhetően hamar bekerült a demimonde-ok, azaz félvilágiak világába. Felszolgálólányként folytatta a város legnevesebb mulatóiban. Karrierjének csúcsán a Fővárosi Orfeumban dolgozott, mint büfédáma. Csak a legelőkelőbb urakkal foglalkozott. Segített ételt és italt választani, beszélgetett velük és a legszerencsésebbek akár még haza is vihették; mindezt persze jó pénzért.

Hogy miért is kapta a Mágnás nevet, azt legpontosabban Krúdy Gyula – akit csakugyan megihletett Elza alakja – magyarázza el. Szerinte Elza a Mágnás nevet:

„Ridegen büszke, szótlan és fennhéjázó magaviselete miatt nyerte az éji társadalomban.”

Kapcsolata Max Schmidttel

A Fővárosi Orfeum, ahol Mágnás Elza tevékenykedett. Az egykori mulató épülete ma helyet ad az Operettszínháznak.

Mint minden, ami Elzával kapcsolatos, élete ezen része is rejtélyekkel teli. Egyes feltételezések szerint egyik este az Orfeumban találkoztak. Mások szerint Pálfi gróf palotájában ismerkedtek össze, amikor Elza estélyi ruhájában lépett ki reggel egy hálószobából. Mondhatni nem lényeges, hogy hogyan történt; szerelem volt első látásra. Legalábbis Schmidt részéről, aki majdhogynem 20 évvel volt idősebb a lánynál. Nem tudni pontosan, hogy Elza miként vélekedett erről a "szerelemről". Annyi biztos, hogy eleinte még a nevét sem tudta, folyton csak Fabrik bácsiként emlegette; ezzel is utalva foglalkozására. Innentől kezdve véget is ért az orfeumi élet; most már csak vendégként, mintsem dolgozóként jelent meg a híres mulatóban.

Elza kitartója, a híres bécsi bútorgyáros: Max Schmidt

Minden esetre, Schmidt elhalmozta drágábbnál drágább holmikkal. Ruhákat rendelt neki, de nem is akárhonnan, egyenesen Párizsból. Házat bérelt Elzának a Margit rakparton (napjainkban Bem rakpart), ami nem volt nagyobb három szobánál, ám annál díszesebb volt! Maga Schmidt rendezte be az általa tervezett bútorokkal. Továbbá szebbnél szebb ékszerekkel lepte meg a lányt, amelyek nélkül Elza sohasem jelent meg a nyilvánosság előtt: mindenki az ékszereiről ismerte meg, sokan megcsodálták őket. Ha ez nem lett volna elég, Schmidt igazi úrinőt nevelt belőle. Bár sohasem fogadták be a magasabb körökbe a származása miatt, nyelvtanárokat bérelt szeretett nőjének, akik megtanították németül és franciául is. Aranyéletnek tűnik, azonban a kor egyik legjelentősebb írója, Krúdy Gyula így vélekedett erről a kapcsolatról:

“Azokat a nőket, akik megtetszenek neki (Max Schmidtnek), fehér menyasszonyruhában, mirtuszkoszorúval, érckoporsóba fektette, és úgy imádta őket. Mágnás Elza sokkal butább volt – mint társnői mondták –, hogy ellentmondhatott volna a gazdag embernek…”

Krúdy valószínűleg jól átlátta Elza helyzetét. Bár mindent megkapott, amire a helyzetéből kifolyólag számíthatott, a szabadságról és a függetlenségről nem is álmodhatott. Mendemondák szerint Schmidt-tel való megismerkedését követően Elzát csak fehérben lehetett látni. Ezt nem szabad akaratából viselte: állítólag Schmidt nem engedte meg neki, hogy más színben mutatkozzon. Egyik este, amikor fehér helyett feketében jelent meg, akkor a férfi hazaküldte az Orfeumból, hogy öltözzön át. Továbbá, a nyilvánosság előtt sem mutatkozhattak rendszeresen, mivel az csorbát ejtett volna a hírnevén.

A gyilkosság

Korabeli karikatúra a gyilkosságról a Kis Ujság címlapjáról.

A gyilkosságot 1914. január 9-én este követte el Kóbori Rózsi és Nick Gusztav. Elza a hálószobájában volt, már lefekvéshez készülődött. Ekkor támadt rá váratlanul Gusztav és egy törölközővel megfojtotta. Ezek után Rózsival együtt kirabolták, a holttestét egy utazókosárba gyömöszölték, amit másnap hajnalban levittek a Bem rakpartra és a Dunába hajítottak. A holttestre másnap reggel talált rá két fiatalember. Elza jegyzőkönyvi leírása a következő volt:

„Körülbelül 30 éves, keresztény típusú, közepes nagyságú, mérsékelten táplált, gondosan ápolt testű. Szeme szürke, szempillái hosszúak, szőkék, szemöldöke szőke, ívelt, szája közepes nagyságú, ajka duzzadt, orra közepes, széles egyenes orr, füle a fejétől kissé elálló. Kezén, lábán a körme gondosan ápolt. A holttesten fehér, silány minőségű batiszt ing, közönséges gépcsipke-dísszel.”

A gyilkosokat hamar elkapták, mivel nem megfelelően rejtették el a bizonyítékokat. Hosszú tárgyalás után halálbüntetést szabtak ki rájuk, azonban az ítéletet Ferenc József később életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta meg.

Szintén rejtélyekkel övezett história, ezért mi sem adhatna jobb válaszokat a kérdéseinkre mint a korabeli újságcikkek.

Elza a korabeli sajtóban

1914. január 11. Budapesti Hírlap, 10. szám

AZ ÚJSÁGCIKKEKET A KORABELI HELYESÍRÁS ALAPJÁN JEGYEZTÜK LE! NEM HELYESÍRÁSI HIBÁK, HANEM KORABELI TUDÓSÍTÁSOK.

Titokzatos bűntett – női holttest az utazókosárban

Margit híd és a Parlament a budai alsó rakpartról nézve, 1914

A fővárosban ma reggel olyan bűnténynek jutottak a nyomára, a minőhöz titokzatosság dolgában hasonló az utóbbi két évtizedben nálunk alig fordult elő. A Margit-rakodóparton, a Kacsa-utca irányában két kocsis egy utazókosárra bukkant, amelyben megdöbbenésükre egy női holttestet találtak. A holttesten mindössze egyetlen szál ing volt. A rendőrség teljes erejével és nagy apparátussal látott a bűntény megfejtéséhez, de eddig a titokzatos esetre még csak enyhe világosságot se tudott vetni.

Annyi azonban megállapítottnak vehető, hogy a nő, a kinek a holttestét így megtalálták, rablógyilkosság áldozata. A holttest nyakán és fején ugyanis vannak vannak némi nyomok, a melyek a mellett szólnak, hogy a szerencsétlen áldozatot megfojtották, azután kifosztották és ugy rejtették el a kosárba, a melyet azután levittek a Dunához. Az is valószinü, hogy a tettet két ember követte el, illetve hogy a tettesnek legalább a holttest elszállításánál, kellett büntársnak is lenni. Hogy hol követték el a büncselekedetet, az még nincs megállapítva, de sok jel szól a mellett, hogy Budán, még pedig Budának azon a tájékán történhetett a gyilkosság, a melyen a kosárba rejtett holttestet megtalálták.

Arról, hogy a nő kicsoda, nem sikerült eddig semmit sem megállapítani, de ez irányban már nyomon van a rendőrség s valószinü, hogy holnapra kikutatják a titokzatos halott nevét.

A büntény fölfedezéséről és a nyomozásról a következő részleteket jelenti tudósítónk:

A büntény fölfedezése

A két legény megtalálja Mágnás Elza holttestét.

Ma reggel fél nyolc óra tájban Budán, a Margit-rakpart alsó részén Katzenberger Márton és Szabó Márton kocsisok kavicsszállító kocsijukkal a Lánchíd felé tartottak. Mikor a két ember a kőpartnak ma részéhez ért, a mely a Kacsa-utca irányában fekszik; Szabó a part legalsó kövein kosarat pillantott meg. Megállították kocsijukat, a talált tárgyat föltették a bakra, a hátuk mögé és tovahajtottak. Nagyon nehéz volt a kosár s nagyban találgatták, hogy micsoda drága, jó holmi lehet a díszes utazókosárban.

A Vitéz-utcánál, a mely a Kacsa-utcától az első utca a Lánchíd felé, a két kocsis nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak s fölpattantotta a kosár lezárt pántjait.

Borzalmas meglepetésben volt részük: a kosárban női holttest volt összegyömöszölt térdelő állapotban. A feje neki volt támasztva a kosár oldalának, a keze, térde összehajtva. Minden ruhája egy szál ing volt. Ékszert, fésüt vagy más e fajta tárgyat szintén nem találtak a holttest mellett.

A helyszini szemle

A két kocsis a rémes leletről értesítette a közelben posztoló rendőrt, s alig negyedóra mulva már a lelet helyén voltak főkapitányság emberei: Martinovich Jenő dr., a bűnügyi osztály vezetője, Nagy Károly dr. detektívfőnök, Kóródy M. Béla. kapitány, Barta dr. rendőrorvos és Székely László fogalmazó.

A holttest alapos megtekintése után Barta dr. rendőrorvos úgy nyilatkozott, hogy a nőt valószinűen megfojtották, még pedig ugy, hogy a száját valaki a kezével mindaddig befogta, mig a szerencsétlen meg nem fulladt. Hogy mikor történt a büncselekmény, azt nem lehetett megállapítani, mert a nagy hideg következtében a holttest meg is volt fagyva s igy a hullamerevség fokát meghatározni bajos volt.

A holttesten külső sérülések nyomait találták a bal homlokon, az alsó ajkon, a bal kulcscsonton, a bal kéztőn, a bal térden és a jobb kézfőn.

A nő személyleírása a következő: Körülbelül 30 éves, keresztény típusú, közepes nagyságú, mérsékelten táplált, gondosan ápolt testű. Szeme szürke, szempillái hosszúak, szőkék, szemöldöke szőke, ívelt, szája közepes nagyságú, ajka duzzadt, orra közepes, széles egyenes orr, füle a fejétől kissé elálló. Kezén, lábán a körme gondosan ápolt. A holttesten fehér, silány minőségű batiszt ing, közönséges gépcsipke-dísszel. A holttestet a rendőrség lefényképeztette.

Az utazókosár, amelyben Mágnás Elza holttestét megtalálták.

A kosár a melyben a holttestet találták, fehér vesszőből fonott utazókosár, 93 centiméter hosszu, 55 centiméter széles és 59 centiméter magas. Fölül vitorlavászonnal van

bevonva, belül letűzött, vizálló viaszkosvászon a boritéka. A kosár belsejében, oldalán két, ugynevezett kurbli van, a belső vászonból két külső oldalán fonott fülek, a bal kissé kékes, festékes. A kosár két nikkelezett zárján a következő vésett irás olvasható:

Prag-Rudniker Korbfabrik Wien, Budapest, Prag.

A kosár jobboldalára a következő felirásu vasuti cédula van ragasztva:

Von Wien... E. G. Nach Budapest. Ostbahnhof Königl. ung. Staatsbahnen.

Mellette egy másik cédulán:

Reisegepäck 998.

A lelet helyén időközben megjelent Vass Károly dr. vizsgálóbíró is és jegyzőkönyvet vett föl az esetről.

A nyomozás

Az adatok birtokában a rendőrség hozzálátott a nyomozáshoz. Nagy Károly dr. detektívfőnök, Antal Lajos és Székely László fogalmazók egész sereg detektívvel tüvé tették az egész fővárost. Elsőbben az erkölcsrendészeti osztályon mutatták föl a női holttestről készített fényképeket. Azonban már az első percekben kiderült, hogy egészen különleges, rendkivüli körmönfontsággal végrehajtott bünténnyel állnak szemben. Nemcsak a tettes ismeretlen, de fölismerhetetlenné tették magát a holttestet is, ugy hogy a nyomozást tulajdonképpen még irányítani sem lehet.

Mindössze a kosár kecsegtetett valamelyest eredménnyel. Annak a gyárnak, a mely a kosarat készitette, Budapesten fióktelepe van. Nagy Károly dr. detektívfőnök nyomban intézkedett, hogy a fióktelepről szakértőt küldjenek, a ki esetleg meg tudja állapítani, mikor, hol, és ki vásárolta a kosarat. A cég részéről Vajda János ment a főkapitányságra s megállapitotta, hogy a kosár Bécsben készült, Bécsben adták el, legföljebb egy év óta van használatban. Egyebet azonban nem tudott mondani.

Valamivel eredményesebb volt az egyik detektív munkája. Talián Károly detektív az Oktogon-téren fölült az X-33a. számu gépkocsira, a melyet Steiger János soffőr vezetett. A detektív a tetemnézőbe igyekezett, a hol meg akarta tekintetni a holttestet egy utcai leánnyal, a ki azt állitotta, hogy a fénykép után itélve, egyik ismerőse a meggyilkolt. Amikor Talián a morgé-ba ért, behivta magával a soffőrt is. Mikor Steiger János meglátta a holttestet, fölkiáltott:

– Hiszen ezt a nőt én vittem tegnap Budára!
A detektív természetesen azonnal bevitte a soffőrt Nagy Károly dr. detektívfőnök elé. Steiger itt elmondotta, hogy tegnap este nyolc órakor a Császár-fürdőbe vitt egy utast. Visszafelé jövet, a nyugati pályaudvar előtt, egy nő intett neki, hogy álljon meg. Sötétkék ruha, fekete bársonykalap volt rajta, oldalt fölfelé álló kócsagtollal. Megkérdezte tőle, szabad-e a kocsija. Mikor azt mondotta, hogy szabad, a nő ennyit mondott németes kiejtéssel:

A Döbrentei utca 16-26. A hely, ahová Elzát elvitte a sofőr.

– Vigyen a Döbrentei-utcába.

A nő raccsolva, tört magyarsággal beszélt. Számot nem mondott. Kinyitotta az ajtót, beült és ő elvitte a Döbrentei-utcába. Mikor az utcába értek, a nő egy ház előtt megnyomta a sipot. A 16-os szám előtt álltak meg, a hol a nő kiszállt. Ő ekkor megfordult a kocsijával. Látta, hogy a nő körülnézegetett, tovább ment, de hogy merre, nem tudja.

Sárközy, Tálos és Emesz detektívek ezen a nyomon azonnal nekiálltak a kutatásnak s déli tizenkét óra óta végigjárták a Döbrentei-utcában és tájékán lévő összeg házat, hogy esetleg ugy jussanak a tettesek nyomára. Éjfél után három óráig azonban nem bukkantak rá arra a házra, a melybe a soffőr által leirt nő bement.

Mezey és Simon detektívek Budán való nyomozásuk közben egy tejárus-asszonyra bukkantak, a ki állítólag látta azokat, a kik a kosarat, melyben a holttest volt, ma hajnalban a Duna felé vitték.

Fő utca 73. a Kacsa utcai kereszteződésnél, Budapest 1959.

Krüger Károlyné – ez a neve a tejárus asszonynak – elmondotta, hogy hajnali öt óra után a Fő-utcának a Kacsa-utca felé eső részében egy 28-30 éves férfiu és egy 26-28 éves nő jött vele szemben. A főkapitányságon megmutatták neki a kosarat, melyre határozottan ráismert. Ezt vitte hajnalban a férfi és a nő. Nehéznek kellett a kosárnak lenni, mert hallotta, hogy recsegett-ropogott a kosár. A férfi alacsony, gyenge ember volt, fekete nadrág és fekete téli kabát volt rajta, a haja szőkés-barna; a nő alacsony, a fején sárgásfehér fejkendő, vállán világosbarna, kockás nagykendő volt. Mind a kettőnek munkáskülseje volt. A Fő-utcán végigvitték a kosarat és látta, hogy befordulnak a Kacsa-utcába.

Mialatt Krügerné vallomását jegyzőkönyvbe foglalták, jelentkezett a főkapitányságon Juhász András révkapitány s elmondotta, hogy ő is látott egy férfit és egy nőt, a kik a kérdéses kosárhoz hasonló holmit vittek haza hajnalban a Kacsa-utcában. Már-már azt hitték, hogy ez az adat Krügerné jelentésével megegyezik s egy egész sereg detektívet küldöttek nyom felkutatására. De a detektívek csakhamar azzal jöttek vissza, hogy Juhász később visszaemlékezett arra, hogy két férfit látott egy kosárral, nem egy nőt és egy férfit, s ezt a két férfit a detektívek meg is találták. Vásárcsarnoki árusok voltak, a kik korán reggel zöldséget vittek a közelben levő vásárcsarnokba.

Ennek a vásárcsarnoknak a közelsége zavaró hatással is volt a nyomozásra, mert tömegével jelentkeztek olyan tanuk, a kik valamennyien kosárt vivő embereket láttak. Persze mindről kiderült, hogy a vásárcsarnokba igyekvő békés polgárok és asszonyok voltak.

Délután három órakor már azt hitték, hogy a holttestet fölismerték. Rábukkantak ugyanis egy budapesti utcai leány fényképére, a ki igen hasonló a megölt nőhöz. Tóth Máriának hívják ezt a leányt a azelőtt a Hársfa-utca 26. számu alatt lakott. A mostani lakását, minthogy időközben megszüntek az összeköttetések az erkölcsrendészeti osztállyal, nem tudták. Azt hitték tehát, hogy ő a meggyilkolt nő. Nyomban egész sereg titkos rendőr látott hozzá Tóth Mária fölkutatásához. Meg is találták. A Rákóczi-ut 64. számu házban lakik. Így ez a fölvetés is alaptalannak bizonyult.

Egy másik verzió szerint a megölt nő Hubeney Irén ápolónő, a ki magyar származású és sokat élt Grácban. Estére kelve azonban kiderült, hogy e föltevés tarthatatlansága.

Éjszaka tizenegy órakor jelentkezett a főkapitányságon Machek Béláné budai ruhaárusnő, a ki a Szegényház-utcában lakik és elmondotta, hogy ma hajnalban a lakása ablakából egy nőt és egy férfit látott a Kacsa-utca felé haladni, mint egy olyan utazó-kosarat vittek, mint a milyenben a holttestet megtalálták. A két ember személyleirását körülbelül ugy adta meg Machekné, mint Krüger Pálné tejárusasszony.

1900 körül. Margit híd, Margit körút a Margit utcából nézve. Ezt az utcát is átkutatták a rendőrök Mágnás Elza gyilkosait keresve.

Jelentkezett egy postaszolga is, a ki ugyancsak egy nőt és egy férfit látott ma hajnalban az Oszlop-utca tájékán a talált kosárhoz hasonlóval haladni. A postaszolga is körülbelül ugyanazt a személyleirást adta a két emberről, mint Krügerné és Machekné.

Krügerné vallomását igazolja Kardos Gábor festőművész megállapítása is. A művész ugyanis, a ki nagy kedvteléssel foglalkozik az ilyen kérdésekkel, gipszlenyomatokat készített a kosár megtalálásának a helyén a hóban megőrzött lábnyomokról és vizsgálata eredményeképp azt állítja, hogy az egyik nyom női lábnyomnak látszik s ez megerősiti Krüger Károlyné vallomását, hogy alkalmasint a Fő-utcán vele szembejövő férfi és nő állíthatta a Duna szélére a hullát rejtő utazókosarat.

A detektívfőnök azonkivül kiküldte Pintér Ernő dr. rendőrfogalmazót a keleti pályaudvarra, állapitsa meg, hogy 998. ragasztószámu utazókosár mikor érkezett Budapestre. Azon a cédulán ugyanis, a mely a holttestet tartalmazó kosáron látható, ez a szám van. Pintér rendörfogalmazó ki ment a keleti pályaudvarra és ott az állomás kõnyveiböl megállapitotta, hogy a kosár tegnap délután egy óra 40 perckor érkezett meg Bécsből. Most ebben az irányban is folytatják a nyomozást, de éjjeli ben az irányban is folytatják a nyomozást.

Marinovich Jenő dr. rendőrtanácsos este tiz órakor kimeritő táviratot intézett a bécsi rendőrparancsnokságnak. a melyben sürgös nyomozást kér, mivel a nyomozás szálai Bécsbe nyulnak.

Budapesten a detektivek egész éjszaka a mulatóhelyeket járják s általában mindazokat a vendéglőket, korcsmákat és kávéházakat, a hol artistanők és éjjeli leányok találhatók.

Este nyolc és tiz óra között a titkosrendöri osztálynak egyik része végigkutatta a Margit-körut egész környékét s házról házra járta a lakásokat, a füszeresboltokat és péküzleleket azzal a papirosdarabbal, a melyet meggyilkolt leány mellett a kosárban találtak; a rendőrség ugyanis nem tartja lehetetlennek, hogy a papiros ezeknek az üzleteknek valamelyikéből került ki.

Legújabb

Éjjel félegy órakor megjelent a főkapitányságon Reich Dezső huszonegy éves cinkográfus, a kinek a Vay Ádám-utca 6. számu házban van a lakása s elbeszélte, hogy ma délután. a mikor a lapokból értesült a gyilkosságról, találkozott egy Kovács nevü borbélymesterrel, a ki ugy szóbeszéd során elmondta neki, hogy a minap a Kertész-utca 21. számu ház első emeletén még vele együtt lakott egy Evesz Márton nevü harminc éves marienburgi születésü artista, a ki elpanaszolta neki, hogy rosszul megy a sora s van egy bécsi nőismerőse, a ki a napokban megérkezik hozzá, hogy fölvegye nála a tartásdijat. Ő (Kováes) látta, hogy néhány nappal ezelőtt Evesz kiüritett egy hatalmas kosarat, a fehérnemüt otthagyta a lakáson s január hatodikán a kosárral együtt nyoma tünt. A rendőrség most ebben az irányban is megkezdte a nyomozást.

Éjfél után fél kettőkor megjelent a főkapitányságon Klein Miksa, a Klein Testvérek budai áruházának főnöke s ezt a vallomást tette:

A II. Fö-utca 53. számu házban levő áruházukban 1910. decemberében megielent valaki s egy ugyanolyan méretü kosarat rendelt, a minőben a nőt találták. A kosár megiött és az illető 1911. február tizenkettedikén vette át tőlük, A kosár száma 2108 90 volt s ez a szám pontosan összevág annak a kosárnak a ielzésével, a melyikben a meggyilkolt nő feküdt. Klein Miksa kijelentette. hogy eddig még nem tudta az üzleti könyvekből a vevő nevét megállapitani.

1914. január 13. Budapesti Hírlap 11. szám

A budai gyilkosság. – Felismerték az áldozatot. – A gyilkosokat elfogták.

Háromnapi lázas hajsza után a rendőrség mára megállapitotta, kicsoda a budai Dunaparton egy utazókosárban talált meggyilkolt nő és elfogta a tetteseket is. Turcsányi Emiliának hivják az áldozatot, a ki dusgazdag barátja jóvoltából százezreket érő ékszer birtokába került, ezért a kincsért tette el láb alól a házvezetőnője, Kobory Róza és ennek szeretője, Nick Gusztáv facér péksegéd.

A nyomozásban összesen százhusz detektiv vett részt, a kik Antal Lajos és Székely László fogalmazók vezetésével dolgoztak. Magát a vezérkart, a hatvan legkipróbáltabb embert, Nagy Károly dr. rendőrtanácsos, detektivfönök irányitotta munkájában.

Az eredményhez, a mely kétségtelenül nagy sikert jelent, már ma délután gratulált a bécsi rendőrigazgatóság, a melyet ez a minden részletében szenzációs bünügy szintén foglalkoztatott. Ez a büntett az első tüzpróbája az uj detektivfőnöknek, Nagy Károly dr. rendőrtanácsosnak, a ki ezzel a nyomozással megmutatta, hogy feladata magaslatán álló szakember.

Az izgalmas nyomozásról a következő részleteket közli tudósitónk:

Az első utbaigazitó nyom

Az önkéntes és műkedvelő detektivek egesz rajától körülvett rendőrhatóság körülbelül vasárnap délben szabadult meg a seregszámra jelentkezett szemtanuktól, a kiknek mindegyike hamisabbnál, hamisabb adatokkal szolgált, A detektiveknek, sajnos mind végig kellett járni a bejelentett adatokat és így történt, hogy vasárnap délutánig harmincnégy különböző nyomon kellett haladni a kutaló delektiveknek.

Fő utca 75., Kacsa utca sarok, Budapest 1959. Ez az a hely, ahol Krügerné látta elhaladni a két gyilkost az utazókosárral.

Valamennyi beérkezett jelentésböl mindössze négy tanu vallomása látszott értékesnek. Ezek közül a legelső volt: Krüger Pálné tejárusasszony elbeszélése, a ki szombaton hajnalban, negyed hat órakor a Fő-utca hetvenötödik száma előtt találkozott azzal a férfiuval és nővel, a kik a később oly nevezetes szerepre jutott utazókosárral kezükben beleütköztek Krügernébe. Krügerné a kosarat később föl is ismerte, sőt ő volt az, a ki a rendőrségnek az ujabb nyomozás során is nagy segitségére volt. Az egyszerű budai nő, a kinek a Fő-utca hetvenegy számu házában tejesboltja van, ritka természetes eszü asszony és vallomásai eddig mind igazaknak és megbizhatóknak bizonyultak. A másik tanu, a ki ugyancsak a Fő-utcán látta a kosarat vivőket: Mező Ferenc, a Margit-rakodópart negyvenhét száma alatti házmester, a ki egyébként postás is. Látták még a kosarat vivöket a Kacsa-utca és Margit-rakodópart környékén Machek Beláné, a Szegényház-utca 38. számu ház házmesternője, Buks Lipót munkás, a ki a Kacsa-utca 13. számu házban lakik és végül Hoducsek Piroska varrónő, a ki a Kapás-utca és Fő-utca sarkán lakik.

Ezek a tanuk mind egyenként is fölismerték a kosarat, vasárnap délután pedig együtt a főkapitányságra rendelve együttesen is kijelentették, hogy a kosár az, a melyet a két titokzatos ember, kezében, szombaton hajnalban, részint a Fő-utcán, részint a Kacsa-utcán és végül a Margit-rakodóparon láttak.

Nagy Károly dr. detektivfönök ezek után vasárnap este hatvan legjobb emberével személyesen fogott hozzá a Margit-rakodópart, Kacsa-utca, Fő-utca és tájékának alapos átkutatásához. A detektivek kettesével nemcsak minden házba mentek be, hanem a jelzett tájék házainak minden lakásában megfordultak.

Éjféltájban történt, hogy Dencső és Vizy detektivek becsöngettek a Margit-rakodópart negyvenhatodik számu házba. Törpényi Lajos házmester nagy álmosan vánszorgott elő s a detektivek kérdezősködésére kijelentette, hogy a házban nemcsak nem hiányzik senki, hanem nem is lakik semmiféle szőke haju nő. Felmutatták a detektivek az áldozat fényképét is és Törpényi hangoztatta, hogy a fényképen ábrázolt nőt nem ismeri, soha sem látta.

Minthogy a két detektiv közben azt az utasitást kapta, hogy az Ilona-utca házait kutassa át, ennél a háznál megszüntették a további kutatást és a parancshoz képest az Albert-ut felé indultak. Az Ilona-utcában reggel öt órakor értek a nyolcadik számu házba. Pap Józsefné házmesterné a deteletivek által fölmutatott fényképben határozottan fölismerni vélt egy uri asszonyt, a ki a Margit-rakodóparton lakik és a kinek egy gazdag gyáros a barátja.

-A számot nem tudja? – kérdezték detektivek.

Vizy detektív portréja, aki elkapta Kóbory Rózsit.

-A számot nem tudom, – felelte Papné – de a Kacsa-utcától a második ház, onnan tudom, mert egy rokonom, a ki varrónő egy pesti nagy szabóműhelyben, sokszor jár oda és jó borravalót szokott kapni.

Vizy és Dencső detektivek már most Papnéval elmentek a Margit-rakodópart jelzett házához. Ámulatukra azt látták a rendőrség emberei, hogv ugyanaz előtt a ház előtt járnak.a melynek kapujánál éjféltájban elutasitó választ kaptak.

Törpenyi házmester ujból előkerült s az ujabb kérdezösködésekre most már kiderült. hogy lakik ugyan a házban egy szőke nő, a kinek egy gyáros a barátja, de a házmester szerint ez a nő nem tünt el, hanem pénteken délutan elutazott.

-Hová utazott? -kérdezték a detektivek.

-Nem tudom, – felelte Törpényi – de tessék fölmenni a házvezetőnőhöz, az majd megmondja.

Igy jutott a két titkosrendőr legelsőnek az igazi nyomra, mert kiderült, hogy a második emelet 12. számu lakásából csakugyan hiányzik a tulajdonosa: Turcsányi Emilia, a ki a házvezetőnő, Kóbory Róza előadása szerint Kiscellbe a barátjához utazott.

A házvezetőnő a felmutatott fényképben nem ismert urnőjére, ám a titkos rendőrök előtt gyanus volt a dolog; a lakásból csak az egyik távozott: Vizy, a ki a legközelebbi telefonállomáshoz futott a főkapitányságot értesiteni, Dencső a lakásban maradt. Közben a bünügy kibogozásához más oldalról is hozzá járultak, ugy hogy az események sorrendje itt egy pillanatra másfelé vezet el bennünket.

Boncolás és ujabb tanuk

Miközben a főkapitányság emberei valóságos titáni harcot vivtak, hogy az ismeretlen holttest felderitése körül támadt homályt megvilágítsák, a Szent János-kórház boncolóhelyiségében Minich Károly dr. egyetemi tanár, törvényszéki orvosszakértő felboncolta a Duna-part ismeretlen halottját és fölötte értékes adatokat szolgáltatott a nyomozó hatóság kezére.

A boncolás megállapitotta, hogy a nőt vagy törülközővel vagy valamely puha, széles szijjal megfojtották. A megfojtás pillanatában a nő vagy fekvő, vagy ülő helyzetben lehetett. Magát a megfojtást vagy helyesebben "zsinegelés"-t, Minnich tanár szerint egy ember végezhette el, de nincs kizárva, hogy egy második személy segédkezett. A holttesten, a kezén, lábán, mellén és fején a gyilkossal való küzdelemnek kétségbevonhatatlan nyomai maradtak. Tizennégy különböző nagyságu véres aláfutás és folt jelzi, hogy a megtámadott szerencsétlen teremtés kétségbeesésének tetőfokán és e halálfélelem perceiben kegyetlen harcot vivott a gyilkosával és igy nem lehetetlen, hogy a tettesen a küzdelmek nyomai szintén láthatók lesznek. A nőről egyébként megállapitotta Minnich tanár, hogy körülbelül harminc éves, az uri osztályhoz tartozó, különös ismertetőjelként leirta, hogy egyik foga foncsorral, a másik cementtel van kitömve.

A legfontosabb lelet azonban az volt. a melyet a boncoló-tanár a halott gyomrában talált. A szerencsétlen asszony ugyanis a halált megelőzően legfeljebb egy-két órával megebédelhetett és az étele a következő menü-ből állott: sárgarépa, fehérrépa, paraj, tök, igen kevés hus, egy nagyobb császárkörte és gomba.

Ez a vegetáriánus étrend már magában is jellegzetes volt.

Megállapitotta még a boncolás azt, hogy a holtlest legfeljebb kétszer huszonnégy órás és azt is, hogy a szabad levegőn mindössze néhány órát feküdhetett.

Ebből joggal következtethette a rendőrség, hogy a telt helyét mégis csak Budán és pedig a fölleléshez közel kell keresnie. Kettőzött energiával láttak tehát hozzá a további nyomozáshoz, a melyben segitségükre volt egy ujabb tanuvallomás.

Zvara Mihály könyvkötősegéd ugyanis megjelent a főkapitányságon és elmondotta, hogy testvére, Turcsányi Emilia. a ki a Margit-rakodópart 46. számu házában lakik, péntek óta elutazott, a mit azelőtt évek óta nem tett meg és neki az elutazás módja fölötte gyanus. Zvara elmondotta, hogy vasárnap este meg akarta látogatni testvérét, a lakást zárva találta és csak hosszu csengetésre került elő a házvezetőnő. Kóbory Róza, a ki azt jelentette, hogy Turcsányi Emilia pénteken este két urral és egy hölggyel automobilon elutazott Kiscellre a barátjához és azt mondotta, hogy hétfőn jön vissza.

A rendőrségen a Turcsányi név hallatára maga Nagy Károly dr. detektivfőnök fogta vallatóra Zvarát. Rövid kihallgatás után Zvarával és több detektivvel együtt automobilon Turcsányi Emilia lakására hajtattak.

Fölismerték a halottat

A detektivfőnök a Margit-rakodópart negyvenhatodik számu házban Turcsányi Emília lakásán fölmutatta Kóbory Róza házvezetőnőnek a meggyilkolt asszonyról készült fényképet. Kóbory Róza eleinte alig akart ráismerni urnőjére, ám detektivfönök intézkedésére ő is és Zvara Mihály is kimentek a Szent János-kórház boncolóhelyiségébe, a hol a boncolóasztal elött Kóbory Róza nyomban, Zvara pedig kissé későbben ráismert Turcsányi Emiliára. De fölismerték már közben a holttestet mások is. Minich tanár ugyanis, a ki közben értesült arról, hogy Turcsányi Emiliát vélik fölfedezni a holttestben, elhozatta az asszony lakásáról a ruháit, cipőit, keztyüit, a melyek pontosan ráillettek a halott testére. A főkapitányság részéröl Keresztessy Gyula dr. kapitány és Czibor Ferenc rendőrfogalmazó, a kik még büffé-hölgy korából ismerték Turcsányi Emiliát, szintén fölismerték a halottat. De a legkétségbevonhatatlan bizonyiték az volt, hogy Kóbory Róza elmondotta: urnöje követetlenül eltünése előtt sárgarépát, parajt, fehérrépát, gombát, kevés sertéskarajt s egy nagy császárkörtét evett. Mindezt az ételt pedig pontosan megtalálták a halott gyomrában.

Házkutatás, gyanus vallomás

Déli egy óra körül járt az idő, a mikor Nagy Károly dr. detektivfőnők, Kórody Béla kapitány, Becker, Császik és Székely László fogalmazók megkezdték most már a tettes utáni nyomozást.

Ennek során elsőnek Kóbory Róza házvezetőnőt hallgatták ki. Kihallgatása elött még megállapitotta a rendőrség, hogy mindössze egy hónap óta állott Turcsányi Emilia szolgálatában. A mikor beszegődött, volt mellette még egy másik kis kézileány is, Kucsera Mariska, ezt a leányt azonban, a ki rokona volt Turcsányinak, éppen az ő kezdésére bocsátotta el Turcsányi, mert Kóbory Róza többször kijelentette, hogy a leány lusta, nem dolgozik, csak utjában van és ő maga is elvégzi a háziteendöket.

A mindenesetre különös előzmények után a következőket mondotta el a házvezetőnő az urnője eltünéséről:

-Csütörtökön este egy elegáns ur látogatta meg a nagyságát, fekete ruha volt rajta, prémes kabát és lakkcipő. Barnahaju ember volt, az arca beretvált, barkót hord. Nem én engedtem be, hanem a nagysága. Én csak annyit hallottam, hogy a nagysága azt mondotta neki: -Dezső, azt ne, többet nem hallottam, csak azt tudom, hogy pénteken reggel nagyon idegesen ébredt.

Automobilok az 1913-as év Budapestjén.

Reggi után azt mondta nekem a nagysága, hogy estére érte jönnek, elmennek Kiscellre. Egész nap otthon volt és csak este kilenc óra tájban beszélt megint velem, mondotta: ugy látszik, ma már nem jönnek, melegítsen arcvizet, lefekszem. Abban a pillanatban csengettek, bejött egy magas, hatalmas termetü ur, bőrkabátban. automobil-szemvédője volt, automobil-sapka volt a fején, a nyomában még egy ur jött, a ki hasonlóan volt öltözve, majd egy hölgy, a ki szürke kabátban volt, az ő szemét is védőüveg takarta.

-A magas ur, a ki elsönek nyitott be az ajtón így szólt: -Jelentsen be a nagyságának! Most jó viccet csinálunk, nem vesszük le az üvegeket. Az idegenek bementek a nagyságához, néhány percig ott beszélgettek. Közben az urnöm leküldött cigarettáért. A trafik már zárva volt, erre a házmester fiát küldöttem el az egyik vendéglőbe a cigarettákért. A mikor megjött, bevittem a holmit a nagyságának, a ki már akkor fel volt öltözködve. Csipkebluz, fekete köpeny, sál és autó-sapka volt raita. Igy szólt hozzám: -Vigyázzon, Róza, a lakásra, én Kiscellre utazom, hétfőn visszajövök. Az óta nem láttam.

A detektivfőnök ekkor közbeszólt:

-Látta ön az autót, a melyen az urnöje el akart utazni?

-Nem láttam, mert én a Fő-utcai kapun mentem ki a házból, lehet, hogy a Margit-rakodópart felöli kapunál állott.

-Nem találja különösnek, hogy az urnöje, a ki mindenki állitása szerint évek óta néhány rokonát kivéve, senkit sem fogadott a lakásán, most egyszerre két idegen urat és egy hölgyet látott volna vendégül?

-Nem tudom kérem, hogy miért tette.

-De én tudom, -vágott szavába Nagy Károly- ezt az egész mesét maga találta ki!

-Én kérem – szólt Kóbory Róza, de ekkor a hangja már remegett.

-Igen, maga! Mondja meg inkább, hogy miért tette az egészet.

-Jézusom! -kiáltotta a házvezetőnő s az ugy arca fakó szint fogott – Most engem gyanusítanak?! – Hát hol vannak a tanuk, a kik látták?! -Azt tudom -mondotta Nagy Károly- hogy nem hívtak hozzá tanukat, de majd a nélkül is magára bizonyitjuk.

A felette gyanus asszonyt e pillanattól fogva nem bocsátották már többé szabadon és délután négy órakor átkisérték a fökapitányságra.

Ujabb részletek

Mialatt Kóbory Róza kihallgattása tartott, megkezdődött a házkutatás. Ennél az aktusnál a városban elterjedt hir nyomán már egész sereg tanu jelent meg a lakásban. Elsőnek Steiner József, a 210. számu kétfogatu bérkocsis jelentkezett, a ki kocsiján állandóan vitte Turcsányi Emiliát. Megjött a meggyilkolt asszony egyik legmeghittebb barátnője is, Holzschuch Krisztina, a ki egy budai családnál lakik. Jelentkezett Lehrer Adolfné, divatáruterem tulajdonosnő, a kinek az Erzsébet-téren van a divatáru üzlete és végül megérkezelt az is, a kit ez a borzalmas bűntett igen közelről érint, Schmidt Miksa butorgyáros, a meggyilkolt nő mecénása.

Schmidt Miksa Nagy Károly detektivfőnök kérésére elmondotta, hogy mintegy hat év óta ismeri a meggyilkolt nőt, a kiről biztosan tudja, hogy ez alatt az idő alatt mostohafivérén, Zvara Mihályon kivül soha senkit sem fogadott a lakásán, ha csak nem a szabónőjét, a ki a ruháit fölpróbálta. Schmidt egy az ötvenet meghaladt, hatalmas termetü, borotváltképü ember, leirhatatlan izgalommal adta elő vallomását. Ő december huszonnyolcadika óta csak egyszer látogatta meg barátnőjét, január negyedikén, akkor is csak néhány percre járt nála és bejelentette neki, hogy legközelebb Velencébe viszi. Arra vonatkozóan, hogy ki követhette el a tettet, Schmidt nem mondott határozott véleményt, azt azonban hangoztatta, hogy a házvezetőnőnek föltétlenül kell tudnia a dologról, mert barátnőjéről biztosan tudja, hogy az december 28-ika óta, délutáni kocsizásait kivéve, nem volt künn a lakásból. Ugyancsak a lakáson hallgatták ki még Steiner József bérkocsist is.

Steiner vallomása már erősen terhelte Kóbory Rózát. Az egyszerű ember keresetlen szóval elmondotta, hogy pénteken, a gyilkosság napján délután beszélt utoljára Turcsányi Emiliával. Ekkor a szerencsétlen véget ért nő az ablakból szólott le az utcára a fiákkerosnak és azt mondotta neki, hogy szombaton színházba is fognak menni, jöjjön valamivel korábban.

– Nem értettem aztán, mikor szombaton eljöttem, hogy a házvezetőnő miért nem ereszt be a lakásba, és mért mondja, hogy az urnője elutazott. Azt gondoltam magamban, hogy ez az uj házvezetőnő talán valami más bérkocsist akar beprotezsálni. Még hazamentem az édesanyámhoz és sirva mondtam el neki, hogy még itt is intrikálnak, el fogom veszteni a jó kuncsaftomat.

E vallomás után Lehrer Adolfné divatteremtulajdonosnő került sorra, a ki szintén terhelően vallott a házvezetőnőre. Lehrerné ugyanis elmondotta, hogy őt Turcsányi Emilia pénteken szombatra magához rendelte, és a mikor szombaton megjelent, a házvezetőnő azzal fogadta, hogy a nagysága hirtelen elutazott és csak hétfőn jön vissza a fővárosba.

– Kérem – mondotta Lehrerné –, hogy lehetséges az, hisz a nagysága Schmidt ur nélkül nem szokott utazni. Schmidt ur pedig itt van Pesten, azt biztosan tudom. A házvezetőnő azt felelte, hogy már pedig ez így van, és azzal se szó, se beszéd, becsapta az orrom előtt az ajtót.

Ejnye, -mondtam- goromba perszóna, még ilyen cselédje sem volt a nagyságának. – A leány azonban, ugy látszik, nem sokat törődött az egésszel, mert befordult a konyhába és énekelni kezdett.

E vallomások után Schmidt Miksa jelenlétében megkezdte a bizottság a házkutatást.

A fejedelmi lakás

Turcsányi Emiliának (vagy a hogy félvilági körökben hívták: Elzának) milliomos mecénása jóvoltából fejedelmi lakása volt. Nem egy demimondhoz mérten, hanem igazi főuri nőnek sem lehet fényesebb otthona. Mindössze három szobából áll ugyan a megfelelő mellékhelyiségekkel a lakás, de a három lakóosztály szinte muzeumi gyüjteménye az anlik butormüvészetnek, mütárgynak és drágaságnak. A hálószobája rokokó-stilusban készült, a falakat egy-egy óriás vászon fedi, az egyik Rubens-másolat, a mely az egykori mester müve és hozzáértők állitása szerint harmincezer koronát ér. Ebben a szobában van a hatalmas Wertheim páncélszekrény is, a melyből a szekrény kinyitása után negyvenhét bőrtokban körülbelül kétszázhatvanezer korona értékű diadém és más brilliáns ékszer került elő. Az ékszerek legnagyobb része megvolt. Összesen csak mintegy ötvenezer korona értékű ékszer hiányzott, a melyeknek listáját nyomban összeírták.

A hiányzó ékszerek a következők voltak:

1. Két darab fülbevaló nagy "Soliter" brilliánssal, e fölé elhelyezett egy-egy kisebb brilliánssal. A két nagy kő 20 és fél karátos, a két kisebb 36-64 karátos. A kövek platinába vannak foglalva, vételára 27.000 korona.

2. Egy két és fél centiméter hosszu aranysziv, brilliánsokkal kirakva, Értéke 3000 korona.

3. Egy nagy diadémnak koronája platinából brilliánsokkal kirakva, értéke 15.000 korona.

4. Egy karkötő 130-133 brilliánssal, belülről aranyozva, a brilliánsok ezüstbe foglalva. A karkötő massziv. Értéke 8000 korona.

Feltünt az óriás értékek mellett az aránylag csekély hiány. A detektivfőnök azonban nyomban megadta ennek magyarázatát következő kijelentésével:

-Minthogy az előnyomozat biztos csapáson haladt, megállapitom, hogy az aránylag kicsiny hiány a tett körmöntfontsága mellett bizonyít. A gyilkosok ugyanis azt akarták elhitetni, hogy Turcsányi Emilia eltűnt és csak azok az ékszerek hiányzanak, a melyekről ismeretes volt, hogy állandóan magán viselte.

Az ujságirók közül valamelyik megjegyezte, hogy ez teljesen megfelel a valóságnak, mert Turcsányi Emiliát, vagy demimond nevén, a Máanás Elzát, sehol sem látták másképpen megjelenni, mint száz-százötvenezer koronát érő ékszerrel megrakva.

Ugyancsak ebben a szobában egy amnirtoalett-asztal áll, a melyen hét ezüst agraffban különböző parfüm és hajvíz van előkészítve. Manikürkészletében huszonegy különböző ébenfanyelű ollócska van. Az asztal közepén olyan sampon-készülék foglal helyet, a mely Ducerbolle francia specialista-fodrász készitménye.

Ebben a szobában történt különben – mint később megállapitották – a gyilkosság. A mellette lévő terem egy barokk-szoba, fogadó, a melyben egy mahagóni zongora, négy különböző kincset érő barokk-asztalka és egy körülbelül hetvenezer korona értéket képviselő óriás velencei tükör van.

Jegyzetek

Híres budapesti rejtélyek – „Az utazókosár halottja”: a Mágnás Elza-gyilkosság

További információk

• Kordos Szabolcs: Egy város újabb titkai. 21. Század Kiadó, Budapest, 2023