Mártonfi Benke Márta (Kunszentmárton, 1958. május 11.–) magyar újságíró, művészeti író, festő.

Mártonfi Benke Márta
Született1958. május 11. (65 éves)
Kunszentmárton
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaújságíró
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Az egri tanárképző főiskolán, később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Tanári pályája Karcagon kezdődött, az 1980-as évek elején a tiszakécskei középiskola szaktanáraként dolgozott. Eközben már rendszeresen publikált a helyi- és a megyei napilapokban. 1988-tól a Petőfi Népe, a Bács-Kiskun megyei napilap munkatársa, és ebben az évben jelent meg bátor hangvételű, nagy port felkavaró Érdemtelen érdemjegyek című cikke, melyért Berzsenyi-díjjal jutalmazzák, majd a Magyar Újságírók Közösségétől megkapta a Petőfi Sándor Sajtószabadság díjat. 1989-től szerkesztőként dolgozott a Kecskeméti Lapoknál, maga is indított lapot, folyóiratot, többek közt Szívhang, Kécskei Híradó, Új Hölgyválasz címmel. Könyvkiadással is foglalkozik. Bozsó János festőművészről jelentetett meg albumot, melynek szerzője is, s ugyanekkor lát napvilágot a Mi titkaink című novelláskötete.

Festői pályája az 1990-es évek elején indult. Több éven át együtt dolgozott Bozsó János Munkácsy Mihály-díjas festőművésszel. 1997-ben lépett először nyilvánosság elé festményeivel, s ezt több önálló kiállítás követte Kecskeméten, s a környező településeken, majd Budapesten. Már íróként felveszi a Mártonfi nevet, mely Kunszentmártonhoz való kötődését szimbolizálja. Festményeit is Mártonfi néven szignálja.

Szülővárosához a kilencvenes évek végén tér vissza, ekkor fedezi fel a Körös-menti város festői szépségét. Kezdeményezi egy helyi művésztelep létrehozását, mely 2000 nyarán meg is valósul, s ugyanekkor alakul meg az Alkotók Szabad Társasága, melynek művészeti vezetője lesz. Mártonfi Benke Márta ettől kezdve főként Kunszentmártonban fest, tudatosan építi fel festői világát a tiszazugi táj motívumaira. 2004-ben jelenik meg Egy festő barangolásai című könyve, melyben festőművészekről szóló derűs anekdotákat, valamint az alkotásról szóló elmélkedéseit örökíti meg.

2008 óta negyven festménnyel és szöveges ismertetővel szerepel a londoni központú, komoly presztízsű Bridgeman Art Library adatbázisában.

Jelentősebb egyéni kiállításai szerkesztés

  • Kecskeméti Kamaraszínház 1997
  • Konecsni Múzeum, Kiskunmajsa 1999
  • Bálint Zsidó Közösségi Ház, Budapest 2005
  • Ferenczy Galéria, Pécs 2006
  • Saint Galéria, Budapest, 2007
  • D-Galéria, Szeged 2007, 2009

Csoportos kiállítások szerkesztés

  • Tavaszi tárlat – Kecskeméti Képtár 1998, 2000
  • Téli tárlat – Budapest, Abigail Galéria 2004, 2005
  • Töreki Művésztelep közös tárlata – Siófok, Kálmán Imre Múzeum 2005
  • Tájképfestészeti Biennálé – Hatvan, 2006, 2008, 2010
  • Hejcei Nemzetközi Alkotótábor közös tárlata 2006, 2008
  • A Kiskunsági Alkotótábor közös tárlatai, 2007-2010
  • A lakiteleki alkotótábor közös tárlatai, 2007-2010
  • A kunszentmártoni Alkotók Szabad Társasága közös kiállításai 2001-2010
  • Vásárhelyi Őszi Tárlat 2011

Művei gyűjteményekben szerkesztés

  • Egon Schiele Art Centrum, Cesky Krumlov
  • Kogart gyűjtemény, Telki
  • Helytörténeti Múzeum, Kunszentmárton

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Fontos emberek lexikona - Ki kicsoda 2000 pótkötet. Összeáll. Apáti Miklós. Bp., Greger-Biográf, 2001.
  • Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiad. 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.